hirdetés

Óvatosság és újratervezés

Charterpiaci helyzetkép

Nem indult túl biztatóan a kiutaztatók számára ez az év. Míg tavaly az arab tavasz tette kérdésessé a charterszezon sikerét, a télen a forint gyengülése, februárban pedig a nemzeti légitársaság csődje emelte az érdekelt felek adrenalinszintjét. A Malév bedőlése gyors újratervezésre kényszerítette a charterpiacot.

hirdetés

Úgy tűnik, a harcedzett utaztatók jól vették az akadályt, így örömmel jelenthetjük: indulhat a 2012. nyári charterszezon. A lekötések sok esetben óvatosságról tanúskodnak, ám újdonságok így is akadnak szép számmal. A charternaptár ezen a linken érhető el. Kérjük olvasóinkat, amint értesülnek valamilyen változásról, osszák meg velünk, hogy módosítani tudjuk a charternaptárunkat.

 

Visszatekintés 2011-re

Törökország volt a bizonytalan észak-afrikai helyzet nagy nyertese 2011-ben. Bár a szezon folyamán az arab desztinációk is magukhoz tértek, az utakat sok esetben csak kedvezményes áron lehetett értékesíteni. Így stagnáló utaslétszám mellett csökkenő árbevétel jellemezte a tavalyi charterszezont. A Best Reisen az előző évvel megegyező utaslétszámot realizált, az árbevétel ugyanakkor kissé elmaradt a 2010. évitől.

A tunéziai és egyiptomi chartereket két hónapig kénytelen volt az iroda szüneteltetni, majd ezen utazások árait mérsékelni kellett. Ezért a 2011. nyári szezonban a Best Reisen már márciusban elindította törökországi charterjáratát, megteremtve a tunéziai és egyiptomi lemondások miatti átfoglalási lehetőséget. A törökországi utaslétszám növekedett. Az Észak-Afrikába érkező charterek áprilisban indultak újra, s a két hónapos kihagyás ellenére – figyelembe véve azt – nem várt utaslétszámot realizáltak.

Ez Tunézia esetében visszaesést eredményezett, míg Egyiptomban magasabb utaslétszámot jelentett. Szintén növekedés volt tapasztalható Mallorcán és a Kanári-szigeteken. A téli szezon ellenben nem hozta az elvárt utasszámot, Thaiföld esetében az árvíz vetette vissza az utazási kedvet. Az árérzékenység tovább nőtt az utasok körében, ahogy az euró és a dollár árfolyamának kedvezőtlen változása sem lendített az utazókedven.

Füri Mihályné, a Kartago Tours cégvezetője a 2011-es évről elmondta: az egyiptomi és tunéziai helyzet miatt csökkent ugyan a Kartago Tours árbevétele az előző évhez képest, a cég gazdaságossága ugyanakkor nőtt. Tavaly a tervezett öt egyiptomi charter helyett három valósult meg, Tunéziába négy helyett kettőt indítottak. Hozzátette: a főszezonban gépeik csaknem teljes kihasználtsággal közlekedtek, és az arab tavasz által nem érintett desztinációk a várakozásoknak megfelelően teljesítettek.

Nemes Mariann, a Sun & Fun marketing vezetője kiemelte: a harmadik nyári szezonjára készülő cég 2011-ben megduplázta előző évi eredményét. Törökország várakozáson felül teljesített, Egyiptom és Tunézia iránt a nyári hónapokra élénkült meg az érdeklődés. Tavaly mintegy tízezer utasa volt a cégnek. A tél folyamán távolabbi desztinációkkal (Dubaj, Goa és Thaiföld) színesedett a Sun & Fun kínálata.

Külföldiek léptek a Malév-charterek helyére

Míg egyes utazásszervezők terveit alig érintette a Malév-csőd, másoknak komoly fejtörést okozott a nemzeti légitársaság megszűnése. Az IBUSZ például charterforgalmának harmadát volt kénytelen egyik napról a másikra átszervezni.

Meglepő módon az Anubis Travel számára 2011 az egyik eddigi legjobb év volt. Bár év elején az egyiptomi forradalom nem volt túl biztató a turizmus számára, az év végére az Anubis Travel árbevétele kis mértékben meghaladta a 2010. évit. Hetente több mint 300 utasunk volt Hurghadára és Sharm El Sheikh-re, közel 150 Aqabába, Jordániába, 100- 120 fő Mallorcára, és ugyanennyi Krétára, Rodoszra. Burgaszba heti 70 fő utazott velünk. Éves átlagban a kapacitáskihasználtságunk 96%-os volt – emelte ki Ahmed Bahgat, az Anubis Travel ügyvezetője.

Az IBUSZ kötötte le a Malév charterkapacitásának 98%-át a 2012. nyári szezonra. Komora Zoltán turisztikai igazgató a Turizmus Trendnek elmondta: a Malév leállása heti 17 gépet érintett 15 héten át. A gépek 11 desztinációra, Görögországba, Spanyolországba, Bulgáriába és Törökországba repültek volna. A kiesett Malév-járatok az IBUSZ teljes charterforgalmának 30-40%-át jelentik.

Komora Zoltán elmondta, a Malév kiesése a foglalásokat nem érinti, az utasok fognak repülni a júniusban esedékes szezonkezdetkor egészen október elejéig. A gépgazda IBUSZ továbbra is együtt marad az eredetileg a Malév által repült desztinációkra albérlőivel.

A Robinson Toursnál 2012-re a repülős csomagok közül a Budapestről induló várnai és burgaszi, valamint a szentpétervári csoportokat alapozták a Malév-helyekre. A Robinson Tours a már évek óta a debreceni programjánál bevált Bulgarian Air Charter légitársasággal kötött szerződést a Budapest–Burgasz útvonalra, a várnai járat esetében pedig az ugyancsak bolgár Air VIA légitársaság fogja szállítani az utasokat. A burgaszi járat repülési napja a szombat marad, Várna esetében viszont szerdára módosul. A repülős utak árai az előző évi szinten maradnak.

A Robinson Tours Debrecenbol induló bulgáriai, török és egyiptomi programjaira eleve más légitársaságokkal szerződött az iroda, így azokat nem érintette a Malév leállása. A meglévő bizalmat jelzi, hogy a Malév-csődöt követő napokban is folyamatosan érkeztek foglalások a Robinson Tours bulgáriai úti céljaira, mondta el kérdésünkre Jakócs Áron. A Best Reisen a nyárra nem bérelt chartergépet a Malévtől, csupán block seatjeik voltak néhány úti célra (Ciprus, Malaga, Burgasz). Utóbbiak esetében más légitársaságokkal megoldják a desztinációk elérését.

„A Malév csődje erősen befolyásolja a szezont – kiesett egy minőségi légitársaság, a helyettesítőkkel nem tudjuk ugyanazt a színvonalat nyújtani, és még az árdifferenciát is mi viseljük. Katalógusaink 2012. január 30-án jöttek ki a nyomdából, így több millió forintos veszteséget könyvelhetünk el már most, rögtön a szezon kezdetén – mondta kérdésünkre Bajai Ágnes, a Personal Tours ügyvezetője.

– Nagy árversenyt várok, nem sok jót. A fapadosok megcélozták a nyári nyaralóhelyeket, nehéz helyzetbe hozzák ezzel a komplett utazási csomagot értékesítő utazásszervezőket” – tette hozzá.

Járt utat a járatlanért…

Kockázatkerülő az idei charterszezon, sokan készülnek jól bevált úti célokkal. Újra Törökország, Egyiptom és Tunézia lehet a befutó, feltéve hogy a helyi politika nem szól közbe. Görögországban és Bulgáriában is sokan bíznak.

Az újdonságot nem annyira új desztinációk, inkább a szállodakínálat bővülése, új helyi partner vagy színesedő programkínálat jelenti. Hajducsi Tamás, a Kartago Tours marketingigazgatója úgy véli: az irodák egyre jobban meggondolják, hogy mekkora kapacitást kössenek le. Meglátása szerint szűkül a chartereztető irodák és a helyek száma, sokan inkább block seateket vásárolnak.

„Irreális kockázatot nem vállalunk az idén” – mondta Zám Tibor, aki úgy látja, még nem vagyunk a gazdasági válság mélypontján. A Best Reisen új úti céljai közé tartozik Ciprus – eddig csak lekérésre lehetett náluk foglalni, most már vannak garanciális szállásaik is. Idén is annyi charterindulása lesz a Bestnek, mint tavaly, vagyis négy gép megy Tunéziába, illetve lehet egy ötödik is Djerbára, a Kartago Toursszal közösen. Egyiptomba ugyancsak heti négy géppel számolnak, de igény esetén nőhet ez a szám.

Ugyanennyi járatot terveznek Törökországba is. Rodoszra, Krétára és Mallorcára indítanak még charterjáratot a nyáron. Egyiptomban újdonság az idei nyáron Marsa Alam, amely a hurghadai charterrel lesz elérhető. Az idei charterkínálatot bővíti Djerba szigete, budapesti indulással. Újdonság az árualapban Bulgária (Burgasz). Debreceni indulással a Best Reisen három fő célországa lesz elérhető: Antalya Törökországban, Hurghada Egyiptomban és a tunéziai Monastir. Új desztinációként a Costa Brava és Ciprus is szerepel a Kartago Tours nyári kínálatában.

A Kartago Tours nyári árait 300-as euró-, illetve 230-as dollárárfolyamon kalkulálta. A Zöld-foki-szigetekre március végéig repül a Kartago Tours 30 fős blockseattel. Mivel népszerű ez az úti cél is, gondolkodnak a nyári szerződéshosszabbításon. Tunéziába február elejétől indulnak a cég járatai. Monastirba májustól kedden és pénteken indul charter, Djerbába heti egy járatot tervez a Kartago Tours. Tunézia fakultatív programkínálata kétnapos Észak-Szahara-túrával bővül. Hurghadára heti két chartert tervez a Kartago Tours, kedden és pénteken. Június 20-tól augusztus végéig Debrecenbol is elérhető az úti cél.

A Kartago Tours Marsa Alamba önálló járatot tervez június 19-tol szeptember 18-ig. Az említett idopontok előtt, illetve után hurghadai leszállással, buszos transzferrel juthatnak el a Kartago vendégei a szállodába. Antalyára kedden és pénteken indulnak járatok, május elsejétől. Júniustól Bodrumba is utazhatnak velük az utasok. Mallorcára június 14-tol csütörtökön indít chartert a Kartago. Új desztináció Ciprus, larnacai érkezéssel. A Costa Bravára június közepétől szeptember végéig indulnak a Kartago Tours charterei, barcelonai leszállással.

A nyári szezonra a jól bevált úti célokkal, Törökországgal, Egyiptommal és Tunéziával készül a Sun & Fun. A már ismert szállodák mellett új török partnerüknek köszönhetően új szálláshelyek is kerültek a katalógusba, illetve a cég honlapjára.

A katalógusban való tájékozódást segíti, hogy a hagyományos csillag feltüntetése mellett a Sun & Fun minden esetben megadja saját értékelését is, illetve kategóriákba sorolja az egyes szállodákat (young, relax, family, prestige). Törökország idén is sok családi ajánlattal várja a vendégeket. A családbarát Sunny Club szolgáltatás neve 2012-ben Orange Sunny Clubra változik.

Magyarul beszélő animátor várja a gyerekeket a törökországi Jasmin Beach Resort szállodában és az egyiptomi Serenity Fun City hotelben. Törökországba heti egy charterjáratot tervez a Sun & Fun Holidays, Egyiptomba heti kettőt.

2012-es várakozások

Annak ellenére, hogy a Malév-csőd részben átírta a charternaptárat, az utaztatók a tavalyihoz hasonló nyári szezonra számítanak. Jakócs Áron, a Robinson Tours ügyvezetője úgy véli, az idei charteres szezon a tavalyihoz hasonlóan fog alakulni. A legkeresettebbek véleménye szerint a közepes árkategóriába tartozó nyaralások lesznek, az élen Bulgáriával és Törökországgal. Egyiptom népszerűsége nagyban függ a politikai helyzettől, mondja a Robinson Tours szakembere.

Bár a gazdasági előjelek nem túl bíztatóak, 2012-ben jó évre számítunk. Optimisták vagyunk, ezért a legtöbb desztinációnk esetében ugyanakkora, vagy kicsit nagyobb kapacitást kötöttünk le. 2012-ben az Anubis Travelnek lesz saját chartere Egyiptomba és Jordániába. Mallorcára, Krétára, Rodoszra és Burgaszba block-seat-eket foglaltunk, és lesz egy új úti célunk is az idén: Törökország. A piacon bőséges a török charterek kínálata, az Anubis Travel partnerei és ügyfelei körében pedig felmerült az igény a desztináció iránt az Anubis szervezésében, ezért jó minőségű, garantált hoteleket kínálunk jó áron. Az idén új fajta jordániai körutazásaink is lesznek, és más újdonságokkal is jelentkezünk – tájékoztatott Ahmed Bahgat.

„Csak reméljük, hogy Egyiptomban nem lesz semmi olyan esemény, amely negatívan hatna a piacra. Így végre jobban beindulhat az úti cél 2011-hez képest” – mondta el kérdésünkre Hajducsi Tamás, a Kartago Tours marketingigazgatója.

Mivel a Kartago Tours legtöbb kapacitása erre a területre koncentrálódik, számunkra természetesen ez a legfontosabb. Tunéziánál hasonló a helyzet, bár azért ott látszik az évek óta tartó, egyre csökkenő tendencia a keresletben, véli Hajducsi.

A marketinges egyébként továbbra is Törökországot tartja „slágerdesztinációnak”, a szolgáltatások minősége és az úti cél kiegyensúlyozottsága alapján (társadalmi és politikai berendezkedés, fekvés, látnivalók, ár-érték arány). További felfutást még Bulgáriánál remél, amely ár-érték arányban egyre jobb és ezért egyre népszerűbb a magyar utazók körében.

„Remélhetőleg továbbra is az érdeklődés középpontjában lesznek a görög szigetek, mert ott, hacsak a görögországi helyzet nem rosszabbodik, minden feltétel adott a kellemes és nem túl drága nyaraláshoz. Új desztinációnk: Kefalonia, már most nagy az érdeklődés, foglalásaink is vannak. Zakynthos továbbra is érdekes lesz sokak számára, tavaly ez volt a leginkább keresett sziget.

A hagyományos, bejáratott úti célok, mint Korfu, Kréta, Rodosz, pedig továbbra is az utazók kedvencei közé tartoznak” – mondta Bajai Ágnes, a Personal Tours Kft. ügyvezetője. Az Unitravelnél arra számítanak, hogy idén is a görög szigetek lesznek a legnépszerűbbek.

OTP Travel – idén nincs charter

Az OTP Travel 2012 nyárra nem foglalt le charter-repülőjegyeket egyik légitársaságnál sem. Két nyári katalógust ad ki, az elsőben autóbuszos, repülőgépes körutazásokat, magyar idegenvezetővel kísért és egyéni városlátogatásokat és fly and drive programokat kínál. A másik katalógusban észak-görögországi, horvátországi, máltai, olasz és portugál tengerparti üdülések találhatóak. Ezenkívül Bali, Seychelles és Mauritius is megjelenik a katalógusban menetrend szerinti repülőjáratokkal, mondta el a Turizmus Trendnek Lerch Edit az OTP Traveltől.

Újdonságok a TUI-nál és a Terránál

Az Orfeum Music Clubban tartotta katalógus-bemutatóját a Guletet és a Terra Reisent is magában foglaló World of TUI. Hámorszky András, a TUI magyarországi igazgatója elmondta, hogy idénre repülőgépes kapacitásban +75%-ot, szálláskapacitásban a törököknél +53%-ot, a görögöknél pedig + 55%-ot vállaltak, és újra bekerült a kínálatba Mallorca szigete, nyolc szállodával. További újdonság, hogy a Gulet-katalógus magyarul is elkészült, ráadásul egy Ausztriában már jól bevált új arculattal.

Egyaránt szerepelnek a kínálatban debreceni és budapesti indulások. Megnyitották az osztrák Gulet összes szállodáját a magyar indulásokra, ami azt jelenti, hogy 420 szálloda foglalható azonnal kontingensben a foglalási rendszereken keresztül. Újdonság, hogy az euróban garantált árak illetékkel együtt vannak számolva, így ezekre semmilyen más költség nem terhelődik.

A Gulet hét, német nyelven megjelenő országkatalógusában (Spanyol-, Törökország, Görögország, Ciprus, Tunézia, Egyiptom, távoli úti célok) és négy témakatalógusában (Magic Life, Golf, Holiday Clubs, Reiseladen) egyaránt szerepelnek újdonságok. Csákány Csaba, a Terra Reisen igazgatója elmondta, hogy idén nyáron öt német nyelvű katalógussal „támadják” a piacot, amelyekben összesen 33 ország 1789 szállása szerepel, amelyek mellett két adriai hajóút is foglalható. Februárban jelent meg a magyar nyelvű katalógus, amely kivonat a német nyelvű ajánlatokból. Az új arculattal és új logóval készített füzetben új szállások is megtalálhatóak, és visszakerültek az elmúlt években mellőzött magánapartmanok!

Az árak forintban szerepelnek, és 300 forintos euróárfolyamon számolták ki oket. Csákány Csaba kiemelte, hogy az idei tél forgalma a tavalyi és hasonló időszakához képest 32%-ot nőtt.

Családbarát ajánlatok

Még tavaly december elején tartotta a Neckermann a 2012. nyári katalógusainak bemutatóját. A rendezvényen elhangzott, hogy a sikeres tavalyi nyár után az idén az utazásszervező növekedést céloz meg. Új úti célokkal (Bodrum, Mykonos) és a szezonra szóló kedvezményekkel rukkolt ki, a repülős úti célok szállodakínálata 35%-kal bővül 2012-ben. A Neckermann 2012-ben több mint kétszeresére bővítette a Klub Oázis néven szereplő, elsősorban a gyermekekre, családokra fókuszáló klubszálloda-ajánlatait. Újdonságként szerepelnek a nyári kínálatban a Klub Oázis light szállodák, ahol állandó magyar személyzetet biztosít a Neckermann. Az Aquamania névvel jelzett szállodákban a Neckermann-utasok ingyen vehetik igénybe a változatos medencéket és kalandos csúszdaparkokat.

Önálló utakon a Kisalföld Travel

Az utazók keresték, a szakma is várta az évtizedek óta volános színekben megszokott kulturális körutazások gazdag kínálatát. A Kisalföld Travel most megjelent katalógusa csak nevében és formájában új, tartalma régi ismerősnek tűnik; 48 oldalon 55-féle program 155 időpontban mutatja meg „Európa igazi arcát”. Útjaikat most is az utak időtartama szerint kötötték csokorba, gondolva az idei „hosszú hétvégék” adta lehetőségekre. A korábbi együttműködés részeként ez a katalógus – csak saját borítóval – adja a Neckermann körutas-kínálatát is. Az új, családi vállalkozásként alapított cég ügyvezetői: Horváth Vilmosné és fia, Horváth Gábor.

Kalandtúrák és búvárutak

A Proko Travel számos újdonságot kínál idén az utasoknak. Prónay Gyula ügyvezető igazgató elmondta, hogy a Proko Travel budapesti irodája új helyre költözött, a kaposvári bezárt, de Siófokon nyitottak új irodát. A Proko egyik nagy idei újdonsága a hurghadai központú Dugong búvárklubbal kötött együttműködés. A kalandtúrák úti céljai a tervek szerint Tanzánia, Kuba és Bali lesznek. Kedvező belföldi ajánlatokat is kínál az érdeklődőknek a Proko Travel. Az újdonságok között található Írország, valamint a madeirai vakáció és lisszaboni körutazás. Madridba is kínál újfajta programot a Proko Travel. A Proko Travel az elsok között kezdte el programozni Albániát, Prónay Gyula szerint olyan mértékű fejlődés zajlik most az országban, hogy hamarosan Görögország komoly versenytársa lehet az albán tengerpart .

Észak-Ciprus a Taurus Reisennél

A Taurus Reisen az idén három új úti célt kínál utasainak: Észak-Ciprust, Horvátországot és Montenegrót, mondta el Kálmán Krisztina irodavezető. A nyári időszakban a Taurus Reisen heti három charterjáratot indít Tunéziába. A Taurus Reisennel debreceni indulással is utazhatunk idén nyáron Monasztírba heti egy alkalommal. Antalyába heti egy charter indul. Egyiptomba június elsejétől közlekedik az iroda chartere. Újdonságnak számít a hazai kínálatban Észak-Ciprus, ahova a Turkish Airlines menetrend szerinti járatával juthatnak el az utasok isztambuli átszállással. Az iroda blockseateket foglalt, június 15- től programozzák az észak-ciprusi Ercant.

A Wizz Air és a charterpiac

A Malév piacát átvenni kívánó légitársaságok elso körben jóval nagyobb kapacitást jelentettek be, mint amennyi kiesett. Váradi József, a Wizz Air vezetője úgy látja: a piac önszabályozó módon megoldja ezt a kérdést, ha az állam nem szól bele pénzügyi támogatással. Annak idején a Wizz Air kezdeményezte a Malév állami támogatásának kivizsgálását az Európai Bizottságnál. A vizsgálat eredményeképpen keletkezett a légitársaságnak csaknem 100 milliárdos visszafizetési kötelezettsége. A Wizz Air hat gépe fog Budapesten állomásozni, 2012 nyaráig az eddigi járatok száma heti 67-rol 148-ra nő, tíz új járat indul.

A járatsűrűség növekedésével az új desztinációk révén a magyar utasforgalom 2,3 millióra növekedhet év végére, míg a Wizz Air teljes hálózatán több mint 12 millió utast várnak erre az évre. A Wizz Air ugyanakkor a jövoben sem válik charter-légitársasággá, nyilatkozta Váradi József. Ennek ellenére évek óta több kiutaztató vásárol blockseateket a Wizz Air járatain, és így lesz ez a továbbiakban is. Nem véletlenül indítják el görög szigetekre közlekedő járataikat. De a Malév kiesése miatt keletkezett űrt nem kívánják betölteni.

Szolid növekedést tervez a Green Travel

Tavaly több mint 25 ezer főt utaztatott Törökországba az idei évre is szolid növekedést tervező tour-operátor, a Green Travel. Összesen 47 ezer magyar turista járt tavaly a török tengerparton, ezzel szemben az ötmilliós Szlovákiából 116 ezret regisztráltak – világít rá egy érdekességre Merdol Göktas, a Green Travel ügyvezetője, aki szerint évről-évre zsugorodik a magyar charterpiac. Az utazók ugyanakkor egyre jobban odafigyelnek, mire költik a nyaralásra szánt pénzüket, ezért is sikeres annyira Törökország: nagyon jó az ár-érték arány.

Ezért lett minden eddiginél vastagabb a Green Travel idei török katalógusa, amely óriási választékot tartalmaz: a török riviérán és az Égei-tengeri régióban összesen 250 szállodát kínál az utazásszervező. Újdonság az idei évben Marmaris – amely et a bodrumi járattal érhetnek el az utasok –, aminek köszönhetően szolid növekedésre számít a tour-operátor.

Tavaly több mint 30 idegenvezetővel dolgozott a Green Travel Törökországban, akik száma idén szintén növekedni fog. A Green Travel a Malévtól bérelt két járatát török légitársaságokkal fogja helyettesíteni. Óvatos az idei szezonnal kapcsolatban: a tavalyi két gép helyett idén csak egyet indít Debrecenbol. Három prospektust – Törökország, Görögország és Egyiptom, valamint egy prémiumszálláshelyeket tartalmazó Exclusive katalógus – jelentettek meg az idei évre, és 2012-ben is vezetnek majd be vadonatúj slágerszállodákat a magyar piacra, mint például a júliusban nyíló, alanyai Vikingen Infinity Resortot. Tavaly többször is emelte vagyoni biztosítékát a cég, amely immár közel 900 millió forintra rúg. 320 forintos euróárfolyammal kalkulálták idei áraikat, amit a forint erősödése esetén akciós áraikkal kompenzálnak majd.

Az előfoglalási áraik mindig kedvezőbbek, mint a last minute árak, az Utazás kiállításra pedig külön kedvezményekkel is készülnek. Nem folytatnak direkt értékesítést az utasoknak, saját irodáik ugyanolyan feltételekkel versenyeznek, mint a partnerirodák. „A jutalékrendszerünk nem változott, tavaly 600 millió forintot ért el a kifizetett jutalék összege. 350-400 aktív irodával dolgozunk együtt, 150 fot utaztattunk tanulmányútra tavaly” – emelte ki Merdol Göktas. Több lábon áll a cég: beutaztatással, valamint autóbuszos szállítással is foglalkozik. Főleg a török és olasz piacokon aktív, a beutaztató-forgalma 42%-kal nőtt tavaly.

A charterláncait tehát nemcsak ki-, hanem beutaztatásra is használja. - Jelenleg 1000 dollár egy tonna kerozin, ehhez képest van olyan utazásszervező, amely csak 5-600 dollárral számol. A stabilitás idén a legfontosabb, nem az utasszám növelése – zárta gondolatait a Green Travel ügyvezetője.

hirdetés

Letölthető fájlok

Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 

A Symbol Budapest új termékkel jelentkezik a turisztikai piacon: 220 éves pinceéttermében idézi meg Beatrix királyné lakomáját korhű zene, tánc és programok kíséretében.

hirdetés
hirdetés

Találkozzunk a Facebookon!

Hogy látja az idei év hátralévő részét?

Kiadónk társoldalai