Esetleg egy sáskából készült fogást?

A sáskák már évezredek óta falják fel a termést, az Európai Unió pedig most a sáskákat tálalja fel. A sáskafélék közül a legelterjedtebb sáskafaj, a Locusta migratoria ugyanis november 12-én felkerült az Európai Unióban forgalmazható élelmiszerek listájára.

 A fagyasztott, szárított és porított formában értékesített rovarok „újszerű élelmiszernek” minősülnek. A tervek szerint a sáska snackként vagy élelmiszer-összetevőként, számos élelmiszeripari termékben kerülhet forgalomba – áll az Európai Bizottság közleményében. A rovar új élelmiszerként való forgalomba hozataláról az (EU) 2021/1975 végrehajtási rendelete ad utasítást, írja az Agrokép. Az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezetének jelentése azonban további vizsgálatokra szólít fel azzal kapcsolatban, a rovarok tömeges termesztése hogyan hatna az élelmiszerbiztonságra.

A testület egyebek mellett megállapította, hogy az új élelmiszer fogyasztása összetételét és a javasolt felhasználási feltételeket figyelembe véve táplálkozási szempontból nem hátrányos, bár allergiás reakciókat okozhat a rákfélékre, atkákra és puhatestűekre allergiás személyeknél.

A bélelzáródás kockázatának csökkentése érdekében a rovar fagyasztott illetve szárított formájában a lábakat és a szárnyakat el kell távolítania az élelmiszeripari vállalkozónak.

Felkészül a házi tücsök

A sáska azonban csak a második „rovarélelmiszer” a sorban, júliusban ugyanis az Európai Bizottság a Tenebrio molitor bogár szárított sárga lisztkukac lárváit vette fel az engedélyezett élelmiszerek listájára. A lárvákat „egész, szárított rovarként, snack formájában, valamint számos élelmiszeripari termékben élelmiszer-összetevőként lehet felhasználni.

A két rovar az Európai Élelmiszerbiztonsági Hatóság (EFSA) támogatását követően került fel a listára. A hatóság pedig nemrégiben az egész házi tücsökről nyilatkozta, hogy az ”táplálkozási szempontból nem hátrányos„, bár a tücskök még nem kerültek fel az új élelmiszerek listájára.

Az utóbbi években sokan kiálltak a rovarok fogyasztásának kiterjesztése mellett. A szószólók azzal érvelnek, hogy a rovarok ugyanolyan táplálók lehetnek, mint a hús, sőt, fogyasztásuk a környezet számára is jobb, mivel nem igényelnek nagy mennyiségű földterületet a termesztésükhöz, és nem termelnek jelentős mértékben üvegházhatású gázokat, például metánt.

Bár a rovarok fogyasztása Európában nem általános, de a világ egyes részein egyáltalán nem szokatlan. Mexikóban és Közép-Amerika néhány egyéb részén pirított szöcskéket fogyasztanak, gyakran snackként vagy alkoholos itallal. Sóval, chilivel és lime-lével fűszerezve chapulines néven ismertek. Thaiföldön és Ázsia más részein is rendszeresen fogyasztják a tücsköket.

Európa egyes éttermeinek étlapján pedig már szerepelnek is, mivel az egész rovarokra nem vonatkoznak ugyanolyan engedélyezési korlátozások. Az ENSZ becslése szerint nagyjából 2 milliárd ember étrendjében már most is szerepelnek rovarok.

Forrás: Agrokép / Store Insider


Nagy hazai borravaló-körkép: kinek és mennyit jattolnak a magyarok?

Nagy hazai borravaló-körkép: kinek és mennyit jattolnak a magyarok?  

 A digitális fizetés és a számlába beépített szervizdíj terjedésével folyamatosan átalakul a borravaló intézménye is.
Friss felmérés növényi alapú italok fogyasztásáról

Friss felmérés növényi alapú italok fogyasztásáról 

A Danone Magyarország 2024-ben részt vett az öt kelet-közép-európai országban végzett régiós kutatásban, amely a fogyasztók étkezési szokásait mérte fel.
Megdőlt a világ leghosszabb bagettjének rekordja

Megdőlt a világ leghosszabb bagettjének rekordja 

A rekordot idáig Olaszország tartotta egy több, mint 132 méteres bagettel.  
Főszerepben a nők az idei Gourmet Fesztiválon

Főszerepben a nők az idei Gourmet Fesztiválon 

A „sétáló országkóstoló” ezúttal is nagyot merít a hazai kulináris kínálatból.
Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Business Superbrands-díjas a METRO Nagykereskedelem és a METRO Gasztroakadémia

Business Superbrands-díjas a METRO Nagykereskedelem és a METRO Gasztroakadémia 

A METRO Nagykereskedelem és a METRO Magyarország tudásközpontja, a METRO Gasztroakadémia is elnyerte idén a megtisztelő címet.
Rangos nemzetközi építészeti díjat nyert a Zazie Bistro & Bar

Rangos nemzetközi építészeti díjat nyert a Zazie Bistro & Bar  

A BigSEE ljubljanai nemzetközi design díj Winner kategóriájának nyertese lett az eddig csak délben nyitva tartó, mostantól azonban már esténként is vendégeit váró, BudaParton lévő topvendéglátóhely.
Meghalt Brindás János "Papi", a híres mesterszakács

Meghalt Brindás János "Papi", a híres mesterszakács 

A Békés Megyei Culinary Team Olimpiai és Világbajnoki csapatának felkészülésében is nagy szerepet töltött be.
Málna mennyország és egy különleges újdonság: indul a Kürtőskalács Vigalom

Málna mennyország és egy különleges újdonság: indul a Kürtőskalács Vigalom 

Az egyik főszereplő a Bejglibon lesz!
Új  történelmi- és gasztrofesztivál Badacsonytomajon

Új történelmi- és gasztrofesztivál Badacsonytomajon  

A fesztivál hangulatáról az esti órákban zenei produkciók is gondoskodnak.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.