Hazai utazási irodák: még nehéz a helyzet, de már vannak biztató jelek

Kemény két év áll mögöttük, és az idei sem lesz sokkal könnyebb. Sújtja őket a covid után/mellett a szomszédunkban kipattant háborús helyzet. De a MUISZ -nál az elmúlt két nehéz évben is helytálltak szakmai téren, az ideinek ugyanúgy komoly célktűzésekkel, nívós programokkal futnak neki. Éves közgyűlésükön vehettünk részt április 11-én, a Magyar Zene Házában.

Nyitány: háznézés

A közgyűlés nyitányaként kihagyhatatlan volt és mindenki jelenlévőt nagyon érdekelt a páratlan környezet, ahová megérkeztünk április 11-én késődélután: ez a Magyar Zene Háza a Városligetben, amelyet a Liget Budapest képviseletében Puczkó László turisztikai és vendégélmény szakértő mutatott be. Kiderült, a január végi nyitás óta eddig mintegy 150 ezer látogató járt a házban, amely, mint hangsúlyozta házigazdánk, nem csak a magyar zene háza, hanem a zene háza Magyarországon, azaz itt a magyar mellett a nemzetközi zene számára is otthont nyújt a ház.

Megtudtuk, mintegy 500 megkeresésük volt programszervezés témában, és külön kihangsúlyozta Puczkó, hogy vétójoguk van, azaz ha nem tetszik a hozzájuk szóló megkeresés, akkor sajnos nem élnek a felajánlott üzlettel. Ezen kívül több más korlátot is említett még a programszervezések tekintetében: például a kapacitáshiányt, valamint a mindenhonnan beáramló fényt (igaz, vannak sötétítő függönyeik, akkor viszont vége a páratlan kilátásnak), és a meseszép épület tetején lévő 99 fénykürtő is némely rendezvény esetében szintén problémát jelenthet, ugyanis szabadtéri programoknál egy-egy ilyen résen akár beeshet az eső, ha elered éppen.

A hangulatos és interaktív Hangdómot is megmutatta az utazási szakma jelenlévő képviselőinek a helyi szakértő, ahol magyar és angol nyelven működik guide, és ahol minden a zenéről szól - páratlan élményhegyek formájában.

Közjáték: Veszprém és még további Liget Budapest projektek

Holczer Adél, a Veszprém - Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa (VEB 2023 EKF) program koordinációs és marketing koordinátora elmondta, eddig 116 település csatlakozott hozzájuk, és az idei évet a „főpróba évének” tekintik. Eddig közel 200 projekten dolgoztak a nyitástól kezdődő 500+ programlehetőség közül. 2023-ban különben  az év 365 napján végig kínálnak élményeket és programokat a Veszprémbe és környékére látogatóknak, és nagyjából 1 millió körüli látogatóval számolnak előzetesen. Kultúra, összművészetek, gasztronómia, bor - ezek lesznek a hívószavak az egész éven át tartó rendezvényfolyamban.

Majd ismét Puczkó László lépett a plénum elé, aki bemutatta, mi készült eddig el a Liget Budapest projektből, mi nyit meg napokon belül - ez a Néprajzi Múzeum -, és külön kihangsúlyozta, most épp Európa legnagyobb kulturális, szabadidős beruházást ismerheti meg a hazai utazási szakma, valamint annak turisztikai vonatkozásait is. Hozzátette azt is, a már átadott és készülő létesítmények többek közt annak érdekében is készülnek - vagy készültek el -, hogy ezzel is növeljék a Budapestre látogatók tartózkodási idejét, és a minőségi turizmus oldalát erősítse fővárosunknak.

Fő cselekmény: az eddigi és ez utáni szakmai eseményekről, teendőkről, helyzetről

A program fő motívumaként elnöki beszámoló következett az utazási irodások legnagyobb hazai szövetségének elnökének, Molnár Judit tolmácsolásában, aki beszámolt az elmúlt évben végzett szakmai munkáról. Többek közt a PM-mel egyeztettek ÁFA-szabályozás témában, fogyasztóvédelmi előírásokról egyeztettek az illetékes hatósággal, és a turistabuszok fővárosi közlekedésével kapcsolatban is sikerrel lobbiztak. Elhangzott még, hogy ismét elindultak a hangulatos MUISZ vacsorák és szakmai tanulmányutak, valamint hallhattunk a következő időszak izgalmas programjairól is, amelyben az Operaház meglátogatásától kezdve külföldi szakmai kirándulásig több izgalmas program tervbe van véve. Megtudtuk azt is, a MUISZ stabil pénzügyi háttérrel rendelkezik annak ellenére, hogy a szövetség tagirodáinak száma 2019-hez képest közel 50-nel kevesebb most, 2022-ben.

Záró etűd: pódiumbeszélgetés a szakma szereplőivel

Kerekasztal beszélgetéssel zárult a szakmai esemény, amelynek során utazási irodásokkal és szolgáltatókkal beszélgetett a szakmát legérzékenyebben érintő kérdésekről dr. Erdei Bálint, a MUISZ általános alelnöke. Szó volt többek közt a pandémia alatti kényszerű munkaerő csökkentésekről, és annak mostani káros következményeiről, a digitalizáció felértékelődött szerepéről, irodabezárásokról, az újraindulás nehézségeiről. Emellett természetesen a másik fél, azaz az utasok oldalát is megvitatták a jelen lévő meghívottak. Egyetértettek abban, hogy megváltoztak az utazási szokások, fontos helyre került a biztonság, és felértékelődött ismét az utazási irodák szerepe. Megvitatták az ukrajnai háború következményeit saját- valamint utasaik szemszögéből, és megállapították, mennyire fontos a mai időkben a belső képzés, továbbképzés fontossága. Abban is egyetértettek a résztvevők, hogy a pandémia hordaléka lett a hibrid munkavégzés, amely szintén gyakori megoldássá vált most, az ötödik hullám elmúltával. Végül szó esett az árképzés jelenlegi nehézségeiről is, valamint az utazási csomagokra vonatkozó EU-s irányelv felülvizsgálatának szükségességéről is annak érdekében, hogy az értékesítési lánc valamennyi résztvevőjére azonos kötelezettségek vonatkozzanak.

                                                                                                                                   

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Forrás: Turizmus Online


Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest

Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest 

A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (WA) újabb esélyt adna Magyarországnak.
Húsvéti szafari Nagykőrösön

Húsvéti szafari Nagykőrösön 

A tavaszi szünet első napján újra kinyitja kapuit Magyarország első és egyetlen autós szafari parkja.
Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben

Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben 

A 80 éve püspökké szentelt Mindszenty József egykori székhelye is megújul a beruházás során.
Banksy-kiállítás nyílik Budapesten

Banksy-kiállítás nyílik Budapesten 

A művész több mint száz alkotását lehet majd megnézni május 3-tól a Király utcai Komplex Kiállítóteremben.
Túrák és családi programok Székesfehérváron

Túrák és családi programok Székesfehérváron  

Íme a legjobb húsvéti programok és kirándulások a városban a hosszú hétvégén.
XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt

XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt 

A Wenckheim-pincét egy domb alá fúrták be, melyen a Csolt nemzetség által emelt monostor romjai állnak.
Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke?

Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke? 

Az április 30-ig véleményezhető terveken új stégek és a tóval kapcsolatot teremtő sétányok láthatók.
Húsvét a Skanzenben

Húsvét a Skanzenben 

Húsvétvasárnap és hétfőn a régi falusi húsvéti ünnepeket kelti életre a Szabadtéri Néprajzi Múzeum.
Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között

Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között 

A „Együttműködés a közösségekért" című magyarországi projekt célja egy multifunkcionális tér létrehozása a Józsefvárosban.
Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz

Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz 

A brit nézők körében közel két évtizede töretlenül népszerű BBC-műsor, "A Gyakornok" versenyzői legutóbb a magyar főváros turisztikai kínálatát is népszerűsítve versenyeztek egymással.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.