Idén is robog a zarándokvonat Csíksomlyóra

Idén pünkösdkor is indul az Össznemzeti Zarándokvonat Erdélybe, a csíksomlyói búcsúba - közölte Mező Tibor, a Kárpáteurópa Utazási iroda ügyvezetője a MÁV-Start Zrt.-vel közösen tartott sajtótájékoztatón.

Az ügyvezető elmondta, hogy 2023-ban 14. alkalommal indulnak útnak a szerelvények. A koronavírus-járvány két évét leszámítva már 2008 óta folyamatos az együttműködés a vasúttársasággal és a székely szállásadókkal. Tájékoztatása szerint a Csíksomlyó Expressz május 26-án Szombathelyről indul, majd Sopron, Kapuvár, Csorna, Győr, Komárom, Tatabánya érintésével érkezik Budapestre, a Keleti pályaudvarra. Itt a Csíksomlyó Expresszt összekapcsolják a Székely Gyorssal, majd Össznemzeti Zarándokvonatként halad Szolnok és Püspökladány megállással Erdély felé. Ott a nagyváradi és kolozsvári ünnepséget követően, Kalotaszegen át érkezik Székelyföldre, ahol Felcsíkban és Alcsíkban teszi le utasait - ismertette az útvonalat az ügyvezető, hozzátéve: a végleges menetrend áprilisban lesz elérhető az iroda honlapján.

 Mező Tibor hangsúlyozta: az Össznemzeti Zarándokvonat csaknem fél kilométer hosszú lesz, vagyis ez a leghosszabb személyszállító szerelvény, élén pedig egy Tamási Áron 125-emlékév tiszteletére felmatricázott MÁV-mozdony halad majd. A zarándokvonaton római katolikus és református lelkivezető is várja a híveket - jelezte. Az utazás összesen négy napot ölel fel - folytatta -, csúcspontja pedig pünkösd szombatján a mintegy félmillió zarándokot vonzó Csíksomlyói búcsú, a Mária ünnep. Ezt követően a vonatok másnap tovább indulnak a történelmi Magyarország ezeréves határára, Gyimesbükkre, ahol a zarándokok egésznapos ünnepségen vehetnek részt, átadják a gyimeseki székely-csángó-magyar gyerekek javára a vonaton gyűjtött adományokat, és koncertet ad a vonat díszvendége, Dévai Nagy Kamilla Liszt Ferenc-díjas és érdemes művész is. Mező Tibor megjegyezte: Csíksomlyó üzenete a fiataloknak is fontos, ezért arra törekszenek, hogy a fiatalok körében is népszerűsítsék az összmagyarság eme fontos eseményét.

Kormányos László, a MÁV-Start műszaki és üzemeltetési vezérigazgató-helyettese elmondta, a vonaton összesen több mint ezer zarándok utazhat, akiknek igényeit maximálisan igyekeznek kielégíteni. A MÁV mindent megtesz a zavartalan utazásért, minden kényelmi funkciót biztosítunk, hogy az utazás igazi élmény legyen - fogalmazott, hozzátéve: a MÁV-Start Zrt. nagy hangsúlyt fektet a csoportos utazásokra, rendszeresen indítanak különjáratokat például az Erzsébet-táborokba, a nagyobb sporteseményekre, és ilyen fontos feladat lesz az áprilisi pápalátogatásra utazók kiszolgálása is. A csoportos utazások lebonyolítása mindig nagy felelősség, komoly műszaki, technikai felkészültséget és egyeztetéseket igényel - magyarázta.

Kormányos László kitért arra is, hogy az elmúlt években nagyszabású fejlesztéseket hajtottak végre az anyaország és Erdély közötti utazások elősegítése érdekében. A zarándokvonat mellett már menetrend szerinti vonatok is közlekednek naponta Észak-Erdély felé és a déli szakaszokon is, ezekre a járatokra online - akár telefonos applikáción keresztül - megvásárolható jegyekkel és versenyképes árakkal várják az utasokat - tette hozzá. A csíksomlyói búcsú az összmagyarság egyik legjelentősebb vallási eseménye, amelyen évről évre százezrek gyűlnek össze. A legenda szerint 1567-ben tartották itt az első búcsújárást, amikor János Zsigmond erdélyi fejedelem fegyverrel akarta a katolikus székelyeket az unitárius vallás felvételére kényszeríteni. Csík, Gyergyó és Kászon népe pünkösd szombatján Csíksomlyón gyülekezett, Szűz Mária segítségét kérte, majd legyőzte a fejedelem seregét a Hargita Tolvajos-hágójában. A diadal után újból Csíksomlyón adtak hálát, egyben fogadalmat tettek, hogy ezután pünkösd szombatján minden évben elzarándokolnak oda.

Forrás: MTI


Milánó búcsút mond a papíralapú jegyeknek

Milánó búcsút mond a papíralapú jegyeknek 

Az elektronikus kártya ugyanannyiba kerül majd, mint a korábbi jegy.
Átadták a Sopront északnyugat felől elkerülő utat

Átadták a Sopront északnyugat felől elkerülő utat 

Az elkerülő út 3,6 kilométer hosszú, és mostantól az Ágfalvi utat köti össze az M85-ös gyorsforgalmi úttal, közel az osztrák-magyar határhoz.
Fenntartható üzemanyag a Singapore Airlines gépeinél

Fenntartható üzemanyag a Singapore Airlines gépeinél 

A Neste-től rendel fenntartható üzemanyagot a légitársaság.
Meghosszabbították a Liszt Ferenc Repülőtér minősítését

Meghosszabbították a Liszt Ferenc Repülőtér minősítését 

A budapesti repülőtér a világ repülőterei között is egyedülálló ezen a téren.
Forgalomkorlátozások a Budavári Palotanegyednél és a Várkert Bazárnál

Forgalomkorlátozások a Budavári Palotanegyednél és a Várkert Bazárnál 

Delegáció miatt ideiglenes korlátozások és lezárások.
Ősztől visszatérhet az Air Algerie Budapestre

Ősztől visszatérhet az Air Algerie Budapestre 

Az algériai légitársaság október 20-tól naponta repül majd az előzetes tervek szerint Algír és Budapest között.
Perelnek a londoni taxisok, elegük van az Uber-sofőrökből

Perelnek a londoni taxisok, elegük van az Uber-sofőrökből 

Több mint tízezer londoni taxis nyújtott be keresetet az Uber ellen, azzal vádolva a céget, hogy szándékosan félrevezette a hatóságokat az engedélyek megszerzése érdekében.
A legaktívabb sofőr egy év alatt 747-szer használta az autómegosztót

A legaktívabb sofőr egy év alatt 747-szer használta az autómegosztót 

Már 23 millió megtett kilométer felett jár a most 5 éves wigo.
Így lehet hamarosan vonattal Spanyolországból Marokkóba utazni

Így lehet hamarosan vonattal Spanyolországból Marokkóba utazni 

Az alagút 27,6 km hosszú lenne maximum 300 méteres mélységben.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.