Indul a jegyértékesítés a Müpa 2023-as programjaira

Jövőre is a nemzetközi klasszikus és könnyűzenei színtér, valamint a magyar kulturális élet kiemelkedő előadóival várja a nézőket a Müpa, amely október 26-án kezdi a jegyek értékesítését.

A 2023-as esztendő első hónapjaiban több régi ismerőst is újra a Müpa színpadán üdvözölhet a közönség. A fellépők között lesz a portugál énekesnő Mariza, aki 12 éve állt először a hangversenyterem színpadán, egymaga felhelyezve a fado műfaját a hazai zenerajongók palettájára. Az énekesnő öt évvel legutóbbi koncertje után most új lemezének anyagával lép színpadra a Müpában - közölte a Müpa kedden az MTI-vel.

Szintén nem először jár a Müpában a balkáni cigányzene megkerülhetetlen alakja, a filmekhez és színdarabokhoz emblematikus zenéket szerző Goran Bregovic, akit ezúttal a Budafoki Dohnányi Zenekarral kiegészülve ad koncertet Budapesten. Jövőre a Müpában mutatja be új lemezét Beck Zoli és Grecsó Krisztián, valamint Kollár-Klemencz László is, László Attila pedig kerek jubileumát ünnepli a közönséggel. Mint írták, László Attila, a hazai jazzélet egyik legsokoldalúbb művésze, hetvenedik születésnapja alkalmából instrumentális és énekhangra írt zenéinek sorából idéz meg egy-egy félidőre valót.

A Müpa+ hűségprogram tagjai október 26-tól, míg a nagyközönség október 27-től válthatja meg a jegyeit az előadásokra. A Müpa Újévi koncertjén január elsején Haydn oratóriuma, Az évszakok, a klasszikus repertoár egyik alapműve csendül fel, amelyet ezúttal a Düsseldorfi Szimfonikus Zenekar tolmácsolásában, Fischer Ádám magyarázatával ismerhet meg az ifjú közönség. A Jazz Showcase legújabb kiadásában Barabás Lőrinc, Csapó Krisztián (KRIZ) és a Jazzbois lép színpadra. A táncháztól a világzenéig a műfajok változatos kínálatát vonultatja fel A népzene ünnepe. Az egész napos program gálaműsorában fellép többek között a Básits Branka, Tímár Sára és zenekara, illetve a Vujicsics együttesből is ismert Borbély Mihály. Érkezik a beás cigányzenét játszó Kanizsa Csillagai, a MORDÁI és a Magyar Banda is.

Az új évben is folytatódik a Literárium sorozat, amelyen ezúttal Szvoren Edina és novellái kerülnek a fókuszba, a Vers-esteken Nagy László költeményeit tolmácsolják majd a Nemzeti Színház művészei, míg a Literárium Extrában Mácsai Pál és Lukács Miklós szemezget Örkény István legendás egyperceseiből. A Müpa Filmklubbal tovább kalandozhatnak a nézők Fellini rendezői világában. Legsikeresebb előadásaikkal térnek vissza az ország vezető táncegyüttesei, a Győri Balett, a Szegedi Kortárs Balett és a Magyar Nemzeti Táncegyüttes, és a Recirquel legnépszerűbb újcirkusz-produkcióit is megtekintheti a közönség - közölte a Müpa.

Forrás: MTI


A közlekedés napját szimulátorral és élménykamionnal ünnepli a szentendrei múzeum

A közlekedés napját szimulátorral és élménykamionnal ünnepli a szentendrei múzeum 

A BKV – a Magyar Autóklubbal együttműködve – az idén is csatlakozik a közlekedési kultúra napja programsorozathoz.
Új feladatkörök és bővülő csapat a Kartago Tours-nál

Új feladatkörök és bővülő csapat a Kartago Tours-nál 

Új értékesítési vezető érkezett a német hátterű utazásszervezőhöz.
Új vizuális megoldások a Szabadság Szigetén

Új vizuális megoldások a Szabadság Szigetén 

Új fejezet nyílik a Sziget életében, megőrizve a különleges atmoszférát és a változatos programokat, miközben látványos újításokkal is várják a látogatókat.
Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán

Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán 

„Ez Magyarország legszebb szabadidősport-rendezvénye”, hallhattuk az ALDI Futógála beharangozó eseményén május 8-án, a Cafe Frei BudaParton lévő egységében.
75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest

75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest 

Idén Sopronban indul a fesztiválszezon.
Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon

Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon  

Az idei Gizella Napok keretében, május 10-én és 11-én vezetett sétákon fedezhetjük fel a Szent Mihály Főszékesegyházat, ahol Szent István király hitvesének két ereklyéjét is őrzik.
Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában

Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában 

Hamarosan az ország több pontján is megtekinthető a Szipál-univerzum.
TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket

TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket 

Bár a turizmus bizalmi mutatói még így is kedvezőbbek, mint a nemzetgazdasági átlag vagy más ágazatok indexei, a szálláshely-szolgáltatás, a vendéglátás és az egyéb turisztikai szektor is visszaesést mutat.
Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért

Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért  

Célja, hogy a terület ökológiai, klímavédelmi és turisztikai szempontból is megújulhasson.
Új szakember a HotelPremio Group csapatában

Új szakember a HotelPremio Group csapatában 

Senior event szakember érkezett az ügynökséghez.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.