hirdetés

Mégsem vagyunk elveszett fejek...

Útban Szekszárd felé egy pesti szálloda konyháját vezető séf, Barka Áron is velem tart. Előre tisztázzuk: a hallásukban akadályozott szakácsokkal csak szemből, jól artikulálva értetjük meg magunkat, az autisztikus jegyeket mutató, sérült konyhai segítségnek pedig nem fogjuk meg a kezét, miközben késsel dolgozik, hiszen nem szereti, ha idegen ér hozzá, és szemkontaktust is felesleges keresni vele.

hirdetés

Hét éve nyitva tartó, ám nemrégiben felújított és teljesen átalakított, különleges étterembe igyekszünk, ahol a főszakácson és az alapítványt működtető vezetőségen kívül kizárólag fogyatékkal élők dolgoznak a konyhában, valamint a vendégtérben, és amely a nevében hirdeti, hogy családbarát.

EBÉD SZERETETTEL, SZÁNAKOZNI FELESLEGES

Lefékezünk Szekszárdon a csendes, mégis a belvároshoz közel eső, hegyoldalra kapaszkodó kis utcában, a gyönyörűen rendbe hozott, egykori módos, polgári lakóház előtt. Itt kapott helyet hét éve az Ízlelő étterem, amelyet a Kék Madár Alapítvány működtet. „Lehet rólunk bármit írni, szeretettel várjuk Önöket, ahogy délben érkező vendégeinket is, de egyvalami nem lenne jó: ha bárkiben is szánalmat keltene a munkánk” – mondja elöljáróban Mészáros Andrea, az étterem kitalálója, egyben az alapítvány vezetője. Örömmel beinvitál az épületbe, szabadon járkálhatunk a konyhában és a vendégtérben, ismerkedünk az Ízlelő napi ritmusával.

 ESŐBEN SEM ÁRT A LOCSOLÁS

Még nincs ebédidő, ilyenkor a konyháé a főszerep. Petra – aki az igen ritka Silver–Russell-szindrómában szenved, bár ennek csupán annyi a jele, hogy jóval alacsonyabb a többieknél – szorgosan magozza a meggyet Marikával együtt, ők, akárcsak Isti és Zsolti a konyhai kisegítő személyzetből, enyhe értelmi fogyatékosok. Zsolti biztos nem kóstolja meg a gyümölcsöt, hiszen ő cukorbeteg is. Norbi a segítők közül épp a szabadban tevékenykedik, locsol és locsol a teraszon, közben söpröget. Ő az, aki autisztikus jegyeket mutat, és róla tudjuk meg, akkor is szívesen locsol a szabadban, ha szakad az eső, meg az előre felkockázott sárgarépát mindig még jobban összevágja, hiszen ha ez a feladat, ő elvégzi, nem változtat(hat) a szokásain. A három szakács, Éva, Zoli és Zsolti, hallásukban akadályozottak, és miközben azt figyeljük, milyen ügyesen forgatják a fakanalat, a konyha vezetője, Both Sándor séf elárulja, hét éve, a nyitás előtt valószínűleg akkor láttak fakanalat, amikor játék közben kardoztak vele odahaza, az udvaron.

HOLLAND MODELL ALAPJÁN

A különleges étterem ötletét Mészáros Andrea hozta haza hollandiai útjáról. Ott látott először olyan éttermeket, ahol sérült emberek szolgálnak fel a vendégeknek. Megtetszett neki az, hogy a fogyatékosok nem a világtól elzárva élnek egy hermetikus közegben, hanem olyan helyen van feladatuk, mint a társadalom bármely más tagjának, ráadásul olyan munkát végeznek, amely profitorientált vállalkozás része, ezzel bizonyíthatják, hogy van helyük és feladatuk az egészségesek között. Alapítványukat 1997-ben hozta létre, 2006-ban uniós HEFOP-pályázaton nyert a programhoz támogatást. Szekszárd városának vezetősége is azonnal a segítségére sietett, hosszú távra bérbe adva a belvárosban a szecessziós stílusban épült gyönyörű házat, amelyben azóta az Ízlelő működik. 2007 májusában nyílt meg az étterem, akkoriban 24 férőhellyel, a mostani bővítésnek köszönhetően immár közel száz főt tudnak kényelmesen leültetni. Ők elsősorban azt hangsúlyozzák, hogy éttermük családbarát, és az egészséges ételeké náluk a főszerep, azt szerényen elhallgatják, hogy szinte kizárólag fogyatékosoknak adnak munkalehetőséget, életüknek pedig célt és értelmet.

 A MEGÉRTÉS HÍDJÁN ÁT

Pedig aki délidőben betér az étterembe, már az érkezés pillanatában láthatja, itt másképp történnek dolgok, mint egy átlagos vendéglátóhelyen: az egyik felszolgáló kerekes széken gurul a vendég elé, a másik csak az egyik kezét tudja használni. Déli tizenkettőkor, távoli harangzúgás kíséretében, felbolydult méhkasra emlékeztet az ízléses terítékkel felterített, elegáns, modern vendégtér. A munkájukat irányító Gábor vezeti a felszolgálók munkáját, amikor viszont egyszerre szeretné minden vendég megkapni, amit kért, érezhető, hogy csúcsra járódik a személyzet, félő, hamarosan nincs tovább… Azonban a családias légkör, ahogy a vendégek is ismerik egymást, miközben elbeszélgetnek a körülöttük lelkesen igyekvő fiatalokkal – felülírja a nehézségeket, és minden vendég elégedetten köszönjön el.

„A KICSI, A NAGY, AZ ARTÚR ÉS AZ INDIÁN…”

Közben Petra, Marika, Isti és a többiek már a következő napra készülnek a konyhában: vágják, pucolják a zöldséget, alaplét főznek a szakácsok, a mosogatók is lassan végeznek, ragyognak a tányérok, evőeszközök. Eközben Norbi elé többcsomagnyi sárgarépa kerül, és miközben elköszönünk, tudom, most lát hozzá, hogy elvégezze, amiben a legjobb: felkockázza egyforma méretűekre, katonásan, akkurátusan és biztos pontosan végzi a feladatát. Az LGT slágerét akár róluk, az Ízlelő csapatáról is írhatták volna, igaz, kicsit átalakítva a refrént: „És ha néha néha ezt nem is hallod meg, mégsem vagyunk elveszett fejek.”

Vágó Ágnes
a szerző cikkei

(forrás: Vendég & Hotel)
hirdetés
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés
hirdetés

Találkozzunk a Facebookon!

Bízik a turizmus Húsvétkor történő hazai újraindulásában? És működőképes lesz akkor a vállalkozása?

Kiadónk társoldalai