hirdetés

Mindenki elégedett a sikertelen csúcsmászással

Klein Dávid hegymászó immár tizenhárom éve próbálkozik a Mount Everest meghódításával, eddig nyolc alkalommal próbálta meghódítani, de egyszer sem sikerült.

hirdetés

A legutóbbi sikertelen expedíció ez év tavasz végén zajlott, Pünkösd hétfőre ért vissza a magyar hegymászó anélkül, hogy elérte volna a világ tetejét. A 64 napig tartó SPAR Everest Expedíció oxigénpalack nélküli mászójának záró sajtótájékoztatóján, június 11-én hallhattuk, hogy ennek ellenére mind a szervezők nevében a SPAR-csoport, mind maga a mászó is elégedett a teljesítményével. Persze az lett volna a hab a tortán, ha fent állhatott volna végre a Csomolungma tetején, nem pedig a csúcs alól 150 méterrel kellett volna visszafordulnia, hogy épségben leérjenek serpa kísérő mászó társával, Ang Mingmával az alaptáborba. A SPAR oldaláról a kft magyarországi igazgatója, Saltzer Kornél hangsúlyozta, ők örültek, hogy hozzájárulhattak egy honfitársuk álmának megvalósulásához. És mivel épp ugyanakkor szervezték Hegymánia elnevezésű kampányukat üzleteikben, így ez az egybeesés Dávid mászása és a hegyek élővilágát bemutató album megjelenése között külön öröm volt számukra. Kérdésünkre az igazgató elmondta, 15 millió forinttal támogatták Dávid expedícióját, és e különleges promócióra költött összeg megtérülésével maradéktalanul elégedettek.

Forrás: sparexpedicio.hu
Forrás: sparexpedicio.hu


Forrás: sparexpedicio.hu
Forrás: sparexpedicio.hu


Forrás: sparexpedicio.hu
Forrás: sparexpedicio.hu

Klein Dávid többek közt elmondta, a tavaszi monszun előtti időszakban lévő expedíciójuk alkalmával mindössze egyetlen lehetőség (időjárási ablak) adódott a csúcstámadásra, amúgy az időjárás nem volt kegyes velük. Két okkal magyarázta különben a kudarcot: egyrészt Ang Mingma serpának (aki nem „tisztán”, azaz oxigénpalack nélkül kísérte a magyar mászót) az egyik palackja fent a hegyen felmondta a szolgálatot, így 24 órára való oxigénje helyett mindössze 18 órára volt elegendő levegője. A másik ok pedig Dávid lassúsága volt, hiszen a csúcstámadás éjszakáján a hármas táborból a csúcsgerincig tartó utat dupla annyi idő alatt tette meg, mint ahogy eredetileg tervezte. És persze annak tudatában fordultak végül vissza, kísérőjével, hogy úgy tervezték, hamarosan lesz olyan kedvező időjárási helyzet, amikor ismét megkísérelhetik a csúcstámadást. Erre azonban végülis a mostoha körülmények miatt nem kerülhetett sor. Ezért Dávid érzései vegyesek e felemásra sikerült (nyolcadik Mount Everest) expedíciójával kapcsolatban, igaz, számára örömre ad okot, hogy a 8700 méter feletti, oxigénpalack nélküli mászásával saját, egyéni csúcsot állított fel.

Forrás: sparexpedicio.hu
Forrás: sparexpedicio.hu


Forrás: sparexpedicio.hu
Forrás: sparexpedicio.hu

Vágó Ágnes
a szerző cikkei

(forrás: Turizmus Online)
hirdetés
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés
hirdetés

Találkozzunk a Facebookon!

Utazási irodásként miképp készülnek a majdani esetleges nyitásra?

Kiadónk társoldalai