Nem bízik a vakcinaútlevelek bevezetésében a Ryanair

Michael O’Leary szerint idén nyáron a 2019-es forgalomnak csak a 60-70 százalékát bonyolíthatják le, mert ugyan a PCR-tesztek ára csökkenhet, a vakcinaútlevelet túl későn vezetik be - értesült az AIRportal.hu.

A Reuters jelentése szerint a brit parlament közlekedési bizottsága előtt beszélt Michael O’Leary, a Ryanair vezérigazgatója a légitársaság idei terveiről. Mint mondta, a június-szeptemberi időszakban várják az idei legnagyobb, de a 2019-es szinthez képest csak 60-70 százalékos forgalmat, ám ebben is csak reménykedni tudnak.



Várakozásai szerint az országok oltási programjai eddigre már olyan szintet érnek el, hogy lazítások jöhetnek az utazási korlátozásoknál, emellett a PCR-tesztek ára is csökkenhet, ahol piaci, és nem hatósági árasak. Befolyásolhatja azonban az utazási kedvet az, hogy O’Leary szerint a brit kormány által felvetett oltási igazolványt nem lehet a nyári csúcsidőszakig bevezetni. A brit kabinet legkorábban május 17-én lazíthat a szigorításokon, ezekről április közepén hoz döntést az illetékes akciócsoport.

O’Leary a bizottságnak ezzel kapcsolatosan azt mondta: nem akciócsoportokra, hanem cselekvésre van szükség, mert az időzítés rendkívül fontos, az utasoknak világos és kiszámítható szabályokra van szükségük, hogy le tudják foglalni a nyaralásukat. A vezérigazgató többször is azt hangoztatta a bizottság előtt, hogy a kormánynak el kell törölnie az utasok után fizetendő adót legalább 1-2 évre, mert ezzel tudják a leghatékonyabban stimulálni a keresletet.

Forrás: Airportal.hu


Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná

Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná 

Megdöntötte saját rekordját az Emirates Group a 2024–2025-ös pénzügyi évben.
Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja

Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja 

A korlátozás oka a húsvéti héten mért jelentős forgalomnövekedés.
Ismét robog a Jégmadár expressz

Ismét robog a Jégmadár expressz 

Május 18-tól ismét közlekedik a Jégmadár expresszvonat, amely közvetlen összeköttetést kínál Rákospalota-Újpestről a Velencei-tóhoz és a Balatonhoz.
WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés

WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés 

A repülőtér a Romániai Repülőterek Egyesülete által közölt januári statisztika szerint egy év alatt megduplázta utasainak számát.
Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 

Éppen hetvenöt évvel ezelőtt, 1950. május 7-én nyitották meg az utazóközönség előtt Budapest nemzetközi repülőterét, Magyarország kapuját.
Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában

Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában 

Dubajról leginkább a téli napsütés, a tavaszi luxuspihenés vagy az őszi tökéletes kikapcsolódás jut eszünkbe – de ez hamarosan megváltozhat.
Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme

Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme 

A Budapest Airport (BA) ezt a speciális programot az érintett kerületek és települések polgármestereivel konzultálva alakította ki.
IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom

IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom  

Az április 30-án megjelent sajtóközlemény 2025. márciusi globális légiutasforgalom adatait ismerteti.
Ausztriában jön a Railjet vonatok új generációja

Ausztriában jön a Railjet vonatok új generációja 

A növekvő kereslet és a megváltozott utazási szokások miatt Ausztriában egyre nagyobb szerepet kapnak a fejlesztések.
Jemeni húszik: folytatjuk a támadást az izraeli légtér ellen

Jemeni húszik: folytatjuk a támadást az izraeli légtér ellen 

Eddig huszonhét rakétát indítottak a húszik Izrael légtere ellen, és bejelentették, hogy folytatják a támadást.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.