Nem találná ki, miért jár súlyos bírság ezentúl Horvátországban!

A megnövekedett turizmus főszezonban nagyon megterheli Dubrovnik erőforrásait, ezért számos döntés született: meghatározták, hogy egyszerre hányan lehetnek a történelmi óvárosban, vagy azt, hogy milyen hangosan működhetnek a vendéglátóegységek. Azonban néhány szokatlan döntést is hozott a városvezetés.

Dubrovnikban már a márványburkolaton guruló böröndök ügyében is a helyi lakosság mellé állt a város polgármestere - derült ki a Pénzcentrum az RTL híradó riportja alapján készült cikkéből. Az itt megszálló vendégek számára ez azt jelenti, hogy a jövőben felemelve kell a bőrödnjeiket a szállásra vinni, hogy ezzel is csökkenjen a zajszennyezés.

A frissen bevezetett szabályozás része, hogy szigorítják a kávézók-éttermek működését is, zajszintmérőket helyeztek el a különböző tereken. Amelyik vállalkozás a megengedett értéket túllépi, pénzbírságon túl engedélye bevonására is számíthat. "Hat vendéglátóegységet már bezárattunk egy-egy hétre, ha még egyszer túl hangosak lesznek, akkor nem nyithatnak ki, harmadik alkalommal pedig örökre bevonjuk engedélyüket" - magyarázta a városháza szóvivője.

A turisták számára egy rövid oktatófilm is készült, arról, hogy milyen szabályokhoz kell tartaniuk magukat.

Az intézkedések a megnövekedett turizmus miatt lettek beiktatva. Idén már az év első öt hónapban 46 százalékkal több turista érkezett Dubrovnikba, mint tavaly ilyenkor. A túlzott turizmus megakadályozására korlátozzák a nagy hajók működését is, így legfeljebb négyezer embert hozhatnak a hajók naponta. Amelyik hajótársaság ezt nem tartja be az nem jöhet többet Dubrovnikba.


Zagorje – Horvátország zöld szíve

Zagorje – Horvátország zöld szíve 

Természeti szépségek, történelmi látnivalók és gasztronómiai élvezetek karnyújtásnyira.
Török öröm: ütős vendégszámokkal indította 2025-öt a mediterrán ország

Török öröm: ütős vendégszámokkal indította 2025-öt a mediterrán ország 

Eddig soha nem látott eredményekkel indították az idei turisztikai szezont.
Jelentősen szigorítják a határellenőrzést a németek

Jelentősen szigorítják a határellenőrzést a németek 

Ezúttal nem a száj- és körömfájásjárvány terjedésének megfékezése az ok – másról van szó.
Elege van a turistákból sok helybélinek a Kanári-szigeteken

Elege van a turistákból sok helybélinek a Kanári-szigeteken  

A helyi hatóságok adatai szerint az idén rekordszámú látogató árasztotta el a Kanári-szigeteket.
Szlovák határellenőrzés: továbbra is érvényben a szigorítás

Szlovák határellenőrzés: továbbra is érvényben a szigorítás 

Még egy hónapig azok a szabályok érvényesek, amelyek április 7-én kerültek bevezetésre.
Interaktív kalandtúrák indulnak Bécsben

Interaktív kalandtúrák indulnak Bécsben 

A fiatalokat megcélzó túra fő célja, hogy a résztvevők jobban megismerjék az osztrák fővárost.
Görögország: szigorúbb szabályok a lakóautósoknak

Görögország: szigorúbb szabályok a lakóautósoknak 

Görögország szigorította a lakóautókra vonatkozó szabályozásokat, ami felháborodást váltott ki a lakóautós közösség körében.
Régi-új szakemberrel bővült Dubaj magyarországi képviselete

Régi-új szakemberrel bővült Dubaj magyarországi képviselete 

Bővül a Dubai Department of Economy and Tourism (DET) magyarországi képviselete.
Szűkítik a Mount Everestre induló mászók körét

Szűkítik a Mount Everestre induló mászók körét 

Az utóbbi években több kritika érte Nepált, hogy túl sok engedélyt ad ki sokszor tapasztalatlan túrázóknak is – ezért most jön a szigorítás.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.