Németország több mint egymillióval növelte vendégéjszakáinak számát

A németországi beutazó turizmus 2017. első félévében erőteljes növekedést mutat. 

Június végéig a Szövetségi Statisztika Hivatal előzetes adatok alapján 36,7 millió nemzetközi vendégéjszakát regisztrált a legalább tíz ággyal rendelkező szálláshelyeken – ez 1,2 millióval haladja meg az előző év ugyanezen időszakának adatait és 3 százalékos növekedésnek felel meg.

A globális turizmus 2017-ben továbbra is pozitív fejlődést mutat. Az év kezdetén az UNWTO turisztikai világszervezet 3-4 százalékos növekedést jósolt a nemzetközi érkezések terén világszerte és 2-3 százalékos növekedéssel számolt Európára nézve.

Petra Hedorfer, a Német Turisztikai Hivatal (DZT) igazgatótanácsi elnöke így nyilatkozott: „Az úti cél Németország három százalékos növekedéssel és több mint egy milliós vendégéjszakaszám-növekedéssel az első félévben kiváló féléves mérleget prezentált a nemzetközi versenyben. Ezáltal Németország utazási desztinációként a külföldiek körében olyan népszerű, mint még soha.” 

A Forward Keys felmérés legfrisebb értékelései alapján az augusztus elejéig történt Németországba irányuló nemzetközi repjegyfoglalások száma a harmadik negyedévre nézve 5,6 százalékkal haladja meg az előző év ugyanezen időszakának adatait.


Kína 11 európai ország vízummentességét hosszabbítja meg

Kína 11 európai ország vízummentességét hosszabbítja meg  

Az országba a Covid-járvány óta még nem tértek vissza a turisták.
Az oroszok idei fő úti céljai: Grúzia, Dagesztán és Kamcsatka

Az oroszok idei fő úti céljai: Grúzia, Dagesztán és Kamcsatka 

Újabban az oroszok nem nagy, buszos, idegenvezetős csoportokban utaznak.
Kanapé-utazás Japánba

Kanapé-utazás Japánba 

Egy év kihagyás után a Japán Alapítvány Budapesti Iroda idén újra megrendezi online formában a JFF Online Japán Filmfesztivált.
Egykor romhalmaz volt, ma már vendégeket vár ez a középkori szlovák vár

Egykor romhalmaz volt, ma már vendégeket vár ez a középkori szlovák vár 

A várban időzve nem tudjuk elengedni az érzést, hogy mi mindenről tudnának mesélni ezek a vastag kőfalak.
Májustól újabb szabadstrandnak örülhetnek  a bécsiek

Májustól újabb szabadstrandnak örülhetnek a bécsiek 

Május közepétől vehetik birtokba a fürdőzők Bécs legújabb szabadstrandját, az Arena Beach-et.
Fontos a dolgozók mentális egészsége: ingyenes programot indít az a&o hostellánc

Fontos a dolgozók mentális egészsége: ingyenes programot indít az a&o hostellánc 

Az a&o hostellánc májustól, a mentális egészség nemzetközi hónapja alkalmából ingyenes mentális egészségügyi programot biztosít minden munkavállalója számára.
A város, ahol a Titanic született

A város, ahol a Titanic született 

Belfast, ahol lépten-nyomon jelen van a történelem.
Ennyivel nőtt a Törökországba látogató magyarok száma két év alatt

Ennyivel nőtt a Törökországba látogató magyarok száma két év alatt 

Az elmúlt két év alatt több mint két és félszeresére nőtt a Törökországba látogató magyar turisták száma.
Az infláció ellenére is nagy az osztrákok utazási kedve

Az infláció ellenére is nagy az osztrákok utazási kedve 

Élénk osztrák utazási kedvről tanúskodik az osztrák autóklub frissen elkészült jelentése.
Rézvárostól a Vízi Várig - egy korty konyakkal

Rézvárostól a Vízi Várig - egy korty konyakkal 

Szlovák Turisztikai Hivatal invitálására az egyik legrégebbi történelmi város, Besztercebánya környékének felfedezésére indultunk.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.