Nyaralós hétvége az Utazás Kiállításon

Az Utazás kiállítás nyári hangulatot varázsol a kiállításra látogató nagyközönségnek február 23 és 24-én, a két szakmai napot követő hétvégén.

A szakmai napok után a hétvége színes, szórakoztató programokkal folytatódik. Érdemes, szombat és vasárnap is kilátogatni a kiállításra, hiszen a rendezvény színpada ekkor telik meg élettel, táncfellépések, beszélgetések, játékok és a Momentán Társulat improvizációs előadása szórakoztatja a közönséget.

A Blogger Cornerben és a 8. Járatlan Utakon Fesztiválon független utazók, idegenvezetők, bloggerek úti élményei, hasznos tanácsai akár egy-egy szakmai képzéssel is felérnek. A fesztiválon több, mint 60 előadást, workshop és kerekasztal-beszélgetést terveznek országok bemutatásával, az aktív turizmus, a környezettudatosság és a fenntartható turizmus témákban.

Hazai és külföldi másként utazók, az ország ismert utazási bloggerei gyűlnek össze erre a hétvégére a világ minden részéből, hogy megosszák történeteiket és tapasztalataikat az utazni vágyó kíváncsi közönséggel. Inspirálnak, ötleteket és konkrét tippeket adnak: mikor, hová, hogyan és miért érdemes elutazni, bloggerkedni. Olyan előadók és témavezetők lesznek jelen, akik ebben is új utakat vagy más szemléletet képviselnek, mint a main stream. Járatlan Utakon Fesztiválon angol nyelvű előadások is lesznek, így a Magyarországon élő külföldiek is élvezhetik az esemény és az Utazás kiállítás nyújtotta élményt és hangulatot.

A sok információ és élmény után, ha a látogató egy kis pihenésre vágyik, kipróbálhatja 9 ország tradicionális ételét és közben az esemény két nyereményjátékán is játszhat. A díszvendégekre épülő kvízzel napi nyereményeket és a fődíjakat lehet megnyerni. Algériai utazás városnézéssel, programmal, Tiszakécskére szállás félpanzióval a négycsillagos Barack Thermal Hotel & Spa-ba vagy Ozorára szállás a Pipo Várkastélyba vár leendő utasára. „Pecsételj és nyerj!” játékkal a kiállítás egész területét be kell majd járnia a résztvevőknek. Hurghadai utazást és Tiszakécskére szállást félpanzióval a négycsillagos Barack Thermal Hotel & Spa-ba lehet nyerni.

Bővebb információ: http://utazas.hungexpo.hu/


Ha elvonulna a város zajától...

Ha elvonulna a város zajától... 

Május 17-től kinyitja kapuit a Városháza pop-up park.
Több mint kétmillió eurót fordíthat turisztikai fejlesztésre a Magyar Nemzeti Múzeum

Több mint kétmillió eurót fordíthat turisztikai fejlesztésre a Magyar Nemzeti Múzeum 

Az esztergomi vármúzeum és a zselízi Esterházy-kastély felújítására nyert pályázatot.
Turizmus Konjunktúra Index: a turizmus lehet idén a húzóágazat

Turizmus Konjunktúra Index: a turizmus lehet idén a húzóágazat  

Az ágazat szereplői helyzetüket pozitívnak érzékelték.
Új üzletág igazgató a HotelPremio Group-nál

Új üzletág igazgató a HotelPremio Group-nál 

Fazakas F. János a cégcsoport növekedéséért felel ez év május 1-től.
Stand up, flamenco, örökzöld slágerek: közeledik a pécsi Zsolnay Piknik

Stand up, flamenco, örökzöld slágerek: közeledik a pécsi Zsolnay Piknik 

Ingyenes kultúrális és családi programok június elsején és másodikán.
Innovációs díjat kapott a Skanzen

Innovációs díjat kapott a Skanzen 

Az előremutató projekt egyesíti a kultúrát a gondoskodással, egyedülálló módszertani és mentálhigiénés erőforrást biztosítva.
Közeleg a főszezon - milyen a jó vendégvárás a Balatonnál?

Közeleg a főszezon - milyen a jó vendégvárás a Balatonnál? 

Balatoni vendéglátás, vendégvárás témában Csapody Balázs, a Kistücsök étterem tulajdonosa, a Pannon Gasztronómia Akadémia (PGA) elnöke kérdezte a tó körül élő, szolgáltatási területen dolgozó szakértőket.
Elképzelhető, hogy végleg lezárják a Rám-szakadékot

Elképzelhető, hogy végleg lezárják a Rám-szakadékot 

A klímaváltozás a népszerű kirándulóhelyekre is hatással van.
Kiosztották a Hévíz Város Turizmusáért díjat

Kiosztották a Hévíz Város Turizmusáért díjat 

Molnár Ágnes a szálloda nyitása óta az Európafit oszlopos tagja.
Turizmusban a kulcs: az utazó fejével kell gondolkodni

Turizmusban a kulcs: az utazó fejével kell gondolkodni 

Egy friss kutatás eredményeiről számolt be Sulyok Judit, a Pannon Egyetem Turizmus Intézeti Tanszékének tudományos munkatársa a Veszprémben tartott Balaton Konferencián, május 2-án.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.