hirdetés
hirdetés

SZÉP-kártya, nem csupán szállásra

A kormány 1,5 százalékban rögzítette a Széchenyi Pihenő Kártya használatánál a kapcsolódó szolgáltatások után fizetendő jutalékot, és módosította a társkártyák igénylésének feltételeit is - derül ki a Magyar Közlöny legfrissebb számából.

hirdetés

A módosítás szerint csütörtöktől a szálláshely szolgáltatók a kapcsolódó szolgáltatást nyújtó vállalkozások felé a kártya használatáért legfeljebb az adott kapcsolódó szolgáltatásra eső utalvány beváltási értéke 1,5 százalékának megfelelő összeget számíthat fel. A kártyát csak meghatározott szolgáltatásokra lehet igénybe venni, de csak szálláshely szolgáltatással együttesen.   

A módosítással nem lesz ingyenes az első társkártya sem. A kormányrendelet szerint a társkártya előállítási és kézbesítési költségeit az intézmény a munkavállalóra háríthatja. A munkavállalóra hárított költség nem haladhatja meg társkártyánként az 1.500 forintot. A társkártya használatával és a támogatás igénybevételével, valamint a társkártya visszavonásával kapcsolatban – a társkártya előállítási, kézbesítési költségeitől és az elveszett, ellopott vagy megrongálódott társkártyák pótlásától eltekintve – a munkáltatónak és a munkavállalónak díjat, egyéb költséget az intézmény semmilyen jogcímen nem számíthat fel.   

A kormány 2011. március 30-i ülésén fogadta el a Széchenyi Pihenő Kártya kibocsátásáról és felhasználásáról szóló rendeletet. Az új cafeteria-elemet a munkáltatók évi 300.000 forint értékben adhatják a munkavállalóknak. Emellett 16 százalékos személyi jövedelemadóval adózik, a jutalék pedig rögzítetten 1,5 százalék.   

Széchenyi Pihenő Kártya elfogadóhellyé váláshoz nem kell feltétlenül POS terminállal rendelkezni, de a kormányrendelet szerint a kibocsátó köteles megteremteni az internetes, vagy telefonon történő fizetés technikai feltételeit is, vagyis elég az elfogadáshoz internetes kapcsolattal rendelkezni.

(forrás: MTI)
hirdetés
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés
hirdetés

Találkozzunk a Facebookon!

Kiadónk társoldalai