Több száz járatot töröltek

Több száz járatot töröltek Németországban a düsseldorfi, a köln-bonni és a stuttgarti nemzetközi repülőtér csütörtöki menetrendjéből a biztonsági szolgálatok dolgozóinak egész napos sztrájkja miatt.

Az éjszaka kezdődött sztrájk nagyjából 110 ezer utazót érinthet. A düsseldorfi repülőtéren 350 járatot töröltek a tervezett 570 közül, Köln és Bonn közös repülőterén 131 járat marad ki a tervezett 199-ből, Stuttgartban 142 járatot töröltek a tervezett 270-ből az ARD országos köztelevízió reggeli összeállítása szerint. A köln-bonni repülőtér a légi teherszállítás egyik fontos csomópontja, ott már éjfél előtt káosz alakult ki a rakományt a repülőgépekhez szállító teherautókat ellenőrző bejáratoknál.

A figyelmeztető sztrájkot a szolgáltató szektor szakszervezeti szövetsége (Verdi) hirdette meg, amely egységesen 20 eurós (6540 forint) bruttó órabért akar kiharcolni az utasokat, a teherszállító járatok rakományát és a légitársaságok személyzetét ellenőrző cégek dolgozóinak, országszerte 23 ezer munkavállalónak. Az ágazat munkaadói érdekképviseletével (Bundesverband der Luftsicherheitsunternehmen - BDLS) folytatott bértárgyaláson eddig négy fordulót tartottak, rendre eredménytelenül. A repülőtéri biztonsági szolgálatok munkatársainak órabére régiónként eltérő Németországban. A BDLS szerint a Verdi követelését egyes térségekben 40 százalékos béremeléssel lehetne teljesíteni, és ekkora emelést nem tudnak kigazdálkodni a munkaadók. A bértárgyalás következő fordulóját január 23-án tartják, a Verdi addig további sztrájkokat szervezhet követelésének alátámasztására.

Forrás: MTI


így újítja fel utaskabinjait az Emirates

így újítja fel utaskabinjait az Emirates 

A flotta felújítását teljes egészében a légitársaság saját központjában végzik, ahol a hét minden napján, 0-24 órában több mint 250 fős szakembergárda dolgozik.
Hétvégén Tour de Hongrie - forgalomkorlátozásokra számítson

Hétvégén Tour de Hongrie - forgalomkorlátozásokra számítson 

A Tour de Hongrie miatt május 10-11-én számíthatunk korlátozásokra és lezárásokra.
Milánó búcsút mond a papíralapú jegyeknek

Milánó búcsút mond a papíralapú jegyeknek 

Az elektronikus kártya ugyanannyiba kerül majd, mint a korábbi jegy.
Átadták a Sopront északnyugat felől elkerülő utat

Átadták a Sopront északnyugat felől elkerülő utat 

Az elkerülő út 3,6 kilométer hosszú, és mostantól az Ágfalvi utat köti össze az M85-ös gyorsforgalmi úttal, közel az osztrák-magyar határhoz.
Fenntartható üzemanyag a Singapore Airlines gépeinél

Fenntartható üzemanyag a Singapore Airlines gépeinél 

A Neste-től rendel fenntartható üzemanyagot a légitársaság.
Meghosszabbították a Liszt Ferenc Repülőtér minősítését

Meghosszabbították a Liszt Ferenc Repülőtér minősítését 

A budapesti repülőtér a világ repülőterei között is egyedülálló ezen a téren.
Forgalomkorlátozások a Budavári Palotanegyednél és a Várkert Bazárnál

Forgalomkorlátozások a Budavári Palotanegyednél és a Várkert Bazárnál 

Delegáció miatt ideiglenes korlátozások és lezárások.
Ősztől visszatérhet az Air Algerie Budapestre

Ősztől visszatérhet az Air Algerie Budapestre 

Az algériai légitársaság október 20-tól naponta repül majd az előzetes tervek szerint Algír és Budapest között.
Perelnek a londoni taxisok, elegük van az Uber-sofőrökből

Perelnek a londoni taxisok, elegük van az Uber-sofőrökből 

Több mint tízezer londoni taxis nyújtott be keresetet az Uber ellen, azzal vádolva a céget, hogy szándékosan félrevezette a hatóságokat az engedélyek megszerzése érdekében.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.