Már kötelező a kalóriatáblázat New Yorkban

Múlt péntek éjfél óta a New York-i éttermek 200 és 2000 dollár közötti büntetésre számíthatnak, amennyiben nem tüntetik fel az ételek kalóriaértékeit az étlapjukon - írja az Azta.

Május óta több mint 12,000 étterem ellen tettek panaszt a szabály megszegése miatt, de csak most, a türelmi idő leteltével szabhatnak ki büntetést rájuk. A New York Állami Éttermek Szövetsége döntőbíróság elé vinné az ügyet – írja a New York Times.

A kalóriaszmlálási kampány része az elhízás ellen folytatott harcnak, hogy az elhízottak arányát csökkentsék a jelenlegi 56%-ról. A szabályozás az olyan étteremláncokra is vonatkozik, mint a McDonald’s, Burger King, Dunkin Donuts, Starbucks vagy a Subway, amelyek a város 23,000 éttermének 10 %-át adják, ezzel szemben a házon kívül elfogyasztott ételek egyharmada innen származik. Sok táplálkozástudományi szakértő úgy gondolja, hogy a legtöbb embernek fogalma sincs róla, mennyi kalóriát fogyaszt, ha tudná, kevesebbet enne.

Az új szabálynak áprilisban kellett volna hatályba lépnie, de az Étteremszövetség perre vitte az ügyet. A bíró a Szövetség ellen döntött, de fellebbeztek, így az ügy továbbra is függőben van, ellenben a büntetések kiszabását megkezdték.

A nagy étteremláncok egyébként kitették a kalóriatáblázatokat a megadott határidőig. Egy táplálkozástan-tanár, akivel a New York Times riportere találkozott egy McDonald’s étteremben, jó ötletnek tartja a dolgot, és úgy véli, így a vendégek kalóriaszegényebb ételeket választanak majd. „Egy Big Mac 300 kalóriával kevesebbet tartalmaz, mint egy Svájci burger” – mondta.

Egy Big Mac menü kólával és sült krumplival 1320 kalóriát tartalmaz, amely egy felnőtt napi energiaszükségletének 2/3 részét fedezi, a Burger King tripla Whoppere krumpli és üdítő nélkül is majdnem ennyi kalória.

Chuck Hunt, az Étteremszövetség szóvivője szerint a Szövetség sosem ellenezte a kalóriák feltüntetését, de harcol a városvezetés merev szabályai ellen. „Ha a szabályok nem lennének ennyire merevek, nem vittük volna idáig az ügyet a bíróságon” – nyilatkozta Hunt.

A Közérdekű Tudományos Központ szóvivője tavaly októberben azt mondta, hogy itt volna az ideje, hogy az étteremláncok ne féljenek a kalóriaértékek feltüntetésétől és tekintsenek úgy a dologra, hogy így tisztességes harcot vívhatnak a vendégekért az egészségesebb menükkel. (forrás: Medipress / Azta / NYT)


Halleluja! – ilyen a szentév fagylaltja

Halleluja! – ilyen a szentév fagylaltja 

A 2025-ös szentév fagylaltjának alapját a gianduja, a mogyoró és a csokoládé adja.
Majka videójában emlegetett Bindzsisztán nevet kapott desszert lázában ég Hódmezővásárhely

Majka videójában emlegetett Bindzsisztán nevet kapott desszert lázában ég Hódmezővásárhely 

Az egyik magyar rapper legújabb dala ihlette sütemény született egy hódmezővásárhelyi cukrászdában.
Egy kávéfőzőben nyugszik az olasz kávéfőzők királya

Egy kávéfőzőben nyugszik az olasz kávéfőzők királya 

Bialetti Renato, a híres Moka Expressz kávéfőzőjének másolatában nyugszik.
Úgy tűnik, nem akarnak az emberek pezsgőmámorban ünnepelni

Úgy tűnik, nem akarnak az emberek pezsgőmámorban ünnepelni 

Jelentősen csökkent a vásárlók érdeklődése a pezsgő iránt 2024-ben is a világ minden táján.
Molnár Ferenc álma teljesül: márciustól 0/24-ben nyitva a New York Café

Molnár Ferenc álma teljesül: márciustól 0/24-ben nyitva a New York Café 

Újabb mérföldkőhöz érkezett a világ legszebb kávéházaként számon tartott 130 éves New York Café.
Debrecen borai az idén a következők...

Debrecen borai az idén a következők... 

Hét borvidék hét kiemelkedő pincészete kapta meg a Debrecen Város Bora címet.
Elhunyt a magyar csilitermesztés meghatározó alakja

Elhunyt a magyar csilitermesztés meghatározó alakja 

Váratlanul elhunyt a magyar csili világ ismert alakja, Bánfi Krisztián, akinek Kígyóscsili névvel fémjelzett vállalkozása a hazai csilitermesztés elengedhetetlen részévé vált.
Bajban Románia burgonyatermesztése

Bajban Románia burgonyatermesztése 

Márpedig Európa burgonyatermesztésének harmadát eddig Románia adta.
Nincs fából vaskarika: búcsúzik a balatonfüredi étterem

Nincs fából vaskarika: búcsúzik a balatonfüredi étterem 

Az étterem  közösségi oldalán jelentette be, hogy fájó szívvel, de bezárják a vendéglátóegységet.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.