Elektromos töltőoszlop a Hotel Azúrban

Mostantól Siófokon is „teletankolhatnak” energiával az elektromos autóval közlekedők. A balatoni elektromos töltőállomás- hálózat új állomását a Hotel Azúrban avatták fel szerda délelőtt - adta hírül a siofok.hu.

A mai trendek alapján az látható, hogy a kőolaj és ezzel együtt a fosszilis üzemanyagok ára folyamatosan emelkedik, éppen ezért az elektromos autózás előtérbe kerülése figyelhető meg világszerte. Amíg ma egy hagyományos gépkocsi esetében 10 euróba kerül 100 kilométernyi út megtétele addig ugyanezt a távolságot ennek kevesebb mint feléért teheti meg egy elektromos autó. Az immobilitással kapcsolatos infrastruktúra-fejlesztés még sok potenciált rejt magában- mondta az esemény sajtótájékoztatóján Eric Depluet, az E.ON Hungária Zrt. vezérigazgatója. Németországban 2011-ben már 2044 elektromos hajtású jármű került forgalomba és 2020-ra ez a szám elérheti az egymilliót. Magyarország egyelőre szerényebb sikereket könyvelhet el, de az infrastruktúra ilyen léptékű kiépítésével az elektromos autózás berobbanásakor már minden készen áll az energiaigények kiszolgálására - írja az alternativenergia.hu.

Siófok az a település, amelyik óvja környezeti értékeit, éppen ezért olyan fejlesztéseket támogat, amelyek a környezetet nem terhelik, hanem megőrzik. A környezet és a közlekedés nem egymást kizáró fogalmak, zöld közlekedés fogalma pedig már nem csupán a kerékpárutakat jelenti. Ezért is adott lehetőséget Siófok ezeknek a gépkocsiknak a népszerűsítésére a belváros egyik parkjában. A Vasútállomás előtti Millenium parkban sokan voltak kíváncsiak a megasztár énekeseinek ügyességi versenyére, akik a kisautókkal itt rótták a köröket, majd hangjukkal is megörvendeztették rajongóikat a Class Fm színpadán. A kereskedelmi rádió népszerű Morning Show-ja innen szólt ezen a reggelen. Az elektromos autót választók szerepet vállalnak a környezetünk védelmében, ezt Siófok városa díjazza- mondta dr. Balázs Árpád polgármester, aki a sajtótájékoztatón bejelentette, hogy a város parkolóit az elektromos autók díjfizetés nélkül vehetik igénybe. Az eseményekben bővelkedő program celebfutammal zárult, amelyen a polgármesterek mellett részt vett Vincze Ottó, az E.ON Családi Foci program nagykövete és Boczkó Gábor párbajtőröző, az E.ON Olimpiai Csapat tagja is. Siófok mellett Fonyód, Keszthely, Balatonfüred valamint Székesfehérvár ad otthont mostantól az E-Balaton körút kútjainak.” (forrás: siofok.hu, alternativenergia.hu)


Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.
Vendégélmény fokozása az AR segítségével

Vendégélmény fokozása az AR segítségével 

A vendéglátóipar mindig is élen járt az új technológiák bevezetésében a vendégélmény fokozása érdekében. A mobil bejelentkezéstől a személyre szabott szolgáltatásokig a szállodák folyamatosan innovatív módokat keresnek ügyfeleik kielégítésére. Az egyik technológia, amely forradalmasíthatja a vendéglátást, az a kiterjesztett valóság (AR).
Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata

Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata 

A Hunguest Hotels megújult arculata elnyerte a Német Formatervezési Tanács által alapított German Design Award 2024 díjat a márkaidentitás kategóriában.
A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat

A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat 

A BDPST Ingatlanfejlesztő egyik projektje, a Dorothea Hotel nyerte a Portfolio Property Awards díjátadóján az Év Hotelprojektje kategóriában járó elismerést kedden Budapesten. Az eseményen az év legkiemelkedőbb hazai teljesítményeit, megoldásait és fejlesztéseit bírálták.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.