Egekbe szökhet a csokoládé ára

Egyelőre még nem voltak különösebben ijesztőek a csokinyuszi árak, ám a következő húsvétkor meglehet, hogy sokan már kevesebbet vagy kisebbeket lesznek kénytelenek vásárolni belőlük. Az elmúlt két évben ugyanis másfélszeresére ugrott a kakaó ára. Elemzők, akik ezt még csak a kezdetnek gondolják, több okra vezetik vissza a folyamatot, így a leginkább kézenfekvőre is: nagyobb a kereslet, mint a kínálat.

A drágulás egyik oka, hogy a fogyasztás egyre inkább átáll a tejcsokiról az étcsokoládéra, és mivel utóbbinak sokkal nagyobb a kakaótartalma, ez önmagában növeli a keresletet. A másik ok, hogy a világon egyre többen élnek jól, főleg Ázsiában a kínai térségben, nő a csokoládéfogyasztás, a folyamatosan emelkedő keresletet pedig nem tudja egyből kielégíteni a kínálat – magyarázta kedden Németh Dávid, a K&H vezető elemzője az M1 Ma délután című műsorában.

A kínálat ráadásul nagyon ingadozó, a termelés érzékeny az időjárásra, befolyásolja a túl sok, vagy túl kevés csapadék, a szélviharok, így nagy mozgásokat tud generálni, egyik hónapról a másikra akár 10-15 százalékot is – tette hozzá. A legnagyobb termelő Afrika, a termelés kétharmadát adja, a maradék egyharmad Dél-Amerikából.

A kakaó 80-90 százaléka kisebb gazdaságokból származik, amelyek nagyon ki vannak téve a körülményeknek. Próbálják megtalálni a megfelelő stratégiát az áringadozás kisimítására, mert a hullámzás nagyon befolyásolja a bevételeket, ami veszélyessé teszi az iparágat – mutatott rá.

Németh Dávid úgy vélte, kétféleképpen lehet majd kiküszöbölni, ha nem lesz elég kakaó: csökkenthetik a csokoládék kakaótartalmát, vagy változatlan árért kisebb lesz egy tábla, ami burkolt áremelésnek felel meg.

Az előrejelzések szerint a következő négy-öt évben nem változik majd a tendencia, és túlkeresletes marad a piac. 2020 körül léphetnek be új kapacitások, termőterületek, amivel érdemben meg lehet majd növelni a kínálati oldalt, és az azt követő időszakban állhat meg a kakaó árának emelkedése, sőt, csökkenés is lehet – fejtette ki az elemző. Új szereplőként beléphet a termelésbe Vietnám, bár a telepítés komoly beruházást igényel, mivel négy-öt év kell, mire egy fa elkezd termelni, és csak 2 kiló kakaót lehet leszedni róla termésenként. Magasabb világpiaci ár mellett érdemes csak felvállalni az újabb területek telepítésével járó kockázatot, de ha nem számítanának arra, hogy tartósan magas marad a kereslet, akkor nem lenne értelme ezeket bevonni a termelésbe – húzta alá Németh Dávid.


Megvan, ki kapta 2024-ben az Év Vendéglőse címet

Megvan, ki kapta 2024-ben az Év Vendéglőse címet 

A díjat 2001-ben alapította az MVI, a győztes kiválasztásakor az általa végzett munka minősége, szakmai magatartása és közéleti tevékenysége számít.
Újult elemekkel gazdagítva rendezik idén a derecskei disznótort

Újult elemekkel gazdagítva rendezik idén a derecskei disznótort 

Főleg az „új elemek” hangzik izgalmasnak ebben a hírben.
Beszáll a Coca-Cola a személyzet nélküli boltnyitásos üzletágba

Beszáll a Coca-Cola a személyzet nélküli boltnyitásos üzletágba 

Mintegy 250 millió forintot fordítanak erre Magyarországon. A bolt működésében az MI kiemelt szerephez jut.
Ha február, akkor Kávébár Bazár

Ha február, akkor Kávébár Bazár 

A jubileumi, tizenötödik KávéBár Bazár rendezvénynek a Millenáris B épülete, a nagycsarnok ad otthont.
Üdítőket hív vissza a multicég Európában

Üdítőket hív vissza a multicég Európában 

Európa néhány országában visszahívott bizonyos üdítőitalokat a Coca-Cola, mert „magasabb szintű” klórátot tartalmaznak.
A Lidl csökkenti a tojás árát

A Lidl csökkenti a tojás árát 

A lépés nem meglepő.
Gasztrorendezvény Szlovákiában

Gasztrorendezvény Szlovákiában 

Új ételek, élő főzés és technológiák a HoReCa szegmens számára – ételek és italok széles választéka Szlovákiából és külföldről, technológiák és konyhai berendezések.
Van az az étel, ami még a koreai influenszeren is kifog

Van az az étel, ami még a koreai influenszeren is kifog 

A dél-koreai mokpang influenszer, aki napjainkban Budapesten hódít hatalmas étvágyával, úgy tűnik, legyőzőre talált néhány kolbász és hurka képében.
Magyar siker a Bocuse d'Or-on

Magyar siker a Bocuse d'Or-on 

Ismét bizonyított a magyar csapat a gasztronómiai világbajnokságon.
 Nagy Szabolcs: Egy szalontüdő és egy töltött káposzta is lehet izgalmas

Nagy Szabolcs: Egy szalontüdő és egy töltött káposzta is lehet izgalmas 

A tradíciók tisztelete és a kreativitás ötvözése áll Nagy Szabolcs séf konyhájának középpontjában.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.