Fesztiválozik a MOHU új automatája

A vállalat közleménye szerint a szolgáltatás iránt már több hazai fesztivál is érdeklődik. Ez egy újabb megoldás a szállodák, éttermek, kávézók számára kialakított visszaváltás mellett, ami szintén alkalmazható a rendezvényeken. 

Cél, hogy minél több palackot váltsanak vissza ezeken a eseményeken, lehetővé téve azok anyagának újrahasznosítását.

Emlékeztettek: a MOHU mintegy 40 milliárd forint értékben előfinanszírozta a rendszer országos kiépítését, amelynek köszönhetően 2024 júliusa óta immár 1,5 milliárd palackot váltottak vissza Magyarországon és ez a szám naponta 5-7 millió palack, üveg és doboz visszaváltásával bővül.

A palackok visszaváltását a rendezvényeken lehetővé tevő, szállítható eszközt Till Attila, a MOHU nagykövete mutatta be
A palackok visszaváltását a rendezvényeken lehetővé tevő, szállítható eszközt Till Attila, a MOHU nagykövete mutatta be
Fotó: MTI/Kocsis Zoltán

A vállalat a boltok mellett fesztiválok és rendezvények helyszínén is tudja biztosítani a visszaváltási megoldást, majd az esemény vendéglátóhelyein a MOHU mobil visszaváltó automatájában összegyűlt palackokat elszállítja.

Az új gépeket a magyar Returmatic fejlesztette, az automata hozzávetőleg 2000-3000 darab PET-palack és alumíniumdoboz, valamint 1500 üveg tárolására képes.

Ugyanakkor tárolói könnyen cserélhetők, így zökkenőmentesen folyhat a visszaváltás – tették hozzá.


Fotó: MTI/Kocsis Zoltán

A közleményből az is kiderül, hogy a fesztiválautomatáknál alapvetően két lehetőség közül lehet választani: a visszaváltás összegét saját bankszámlára lehet utalni, vagy fel lehet ajánlani jótékony célra. A fesztiválszervező döntése alapján azonban harmadik lehetőségként a rendezvényen lévő vendéglátóegységekben, üzletekben is be lehet váltani a boltokból már jól ismert papírutalványt.

Az új szolgáltatás iránt már most nagy az érdeklődés: a MOHU Partner Portálon elérhető regisztrációs rendszer megnyílt, az első helyszínek jelentkezése már folyamatban van – közölték.

 


CSR-akciózik a hazai cégcsoport a fenntartható Bátor Táborért

CSR-akciózik a hazai cégcsoport a fenntartható Bátor Táborért 

Ezzel az adománnyal a Master Good a Bátor Tábor nyári táborainak megvalósításához járult hozzá.
Visszahívja édességeit Hollandiában a Haribo

Visszahívja édességeit Hollandiában a Haribo 

Kannabiszt találtak bennük.
Új vizeken Rácz Jenő: házias ízeket kínáló éttermet nyitott a Balaton északi partján

Új vizeken Rácz Jenő: házias ízeket kínáló éttermet nyitott a Balaton északi partján 

Alaposan felkavarva a tó állóvizét: május 29-én megnyílt az Ypsilon by Rácz Jenő étterem az alsóörsi Ypsilon Yacht Club területén.
Török esten Pesten – az elegáns Andrássy Gardenben

Török esten Pesten – az elegáns Andrássy Gardenben 

A Török Konyha Hetének ünnepe , amikor a kultúra egy este alkalmával a tányérra kerül.
 Bor, kultúra és a gasztronómia ünnepe a Villányi borvidéken

Bor, kultúra és a gasztronómia ünnepe a Villányi borvidéken 

Június 7-én és 8-án harmincegyedik alkalommal nyitja meg kapuit a Palkonyai Pünkösdi Nyitott Pincék.
Gasztrohétvége Cserkeszőlőn

Gasztrohétvége Cserkeszőlőn 

A kunsági település ad otthont egy új gasztro-kulturális fesztiválnak. 
Kéknyelű Virágzás Ünnepe Badacsonyban

Kéknyelű Virágzás Ünnepe Badacsonyban 

Az év legnagyobb kéknyelű kóstolója Badacsonyban.
Hamburger – mindenek felett?

Hamburger – mindenek felett? 

Felmérés a hazai fogyasztói szokásokról.
Kibővült a pályázható kocsmák köre

Kibővült a pályázható kocsmák köre 

1000-2000 fő közötti települések lezárt üzleti évvel még nem rendelkező italüzletei is igényelhetik a 3 milliós támogatást.
Megérdemelt helyre került az Év Menedzsere elismerés

Megérdemelt helyre került az Év Menedzsere elismerés 

Egy esemény két helyszínen – a díjazottak között a hazai gasztrovonal elismert képviselője ott volt.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.