Elstartolt a luxemburgi gasztro vb!

2018. november 24-28. között rendezik a Luxembourgi Kulináris Világbajnokságot, melyre ezúttal 72 ország közel 2.500 versenyzője érkezik a világ minden pontjáról, köztük a magyar nemzeti szakács és cukrász válogatottal.

Az eseményt minden negyedik évben hívják életre, ezúttal a hetediket a sorban, melyet a 105 tagországot és közel 10 millió séfet, gasztronómiai szakembert tömörítő World Association of Chefs Societest (WACS) védnököl. Az egyéni versenyzők, valamint regionális csapatok mellett a legnagyobb attrakció a nemzeti válogatottak élő melegkonyhás versenye. Öt napon keresztül folyamatosan mutatkoznak be a nemzeti és nemzeti junior válogatottak, akik speciális, erre az alkalomra létrehozott üvegfalú versenykonyhákban készítik el 6 óra alatt a nemzetüket is megjelenítő 3 fogásos fine dining menüsorukat, még pedig 110 főre.

Amiben igazán különleges a verseny, hogy itt nem csak a zsűri kóstolhatja meg a fogásokat, hanem azon szerencsés gasztronómia iránt érdeklődők is, akik hónapokkal előre lefoglalják a számukra izgalmas válogatott menüsorát. Ez alkalommal kevesebb, mint 24 óra alatt elfogyott az összes nemzeti és junior válogatott menüje, összesen 4.950 darab. A 6 óra főzést követően megnyílik az erre az alkalomra speciálisan létrehozott „Nemzetek Étterme – Restaurant des Nations”, ahová a vacsora vendégeit várják (menükből foglalók), akik a 2 óra alatt saját egyéni döntésük alapján bármikor érkezhetnek, megadva ezzel a ritmust a tálalásnak. A csapatnak így végig készen kell állnia, hogy mind a 110 menüsor tökéletesen egyforma legyen mind ízében, mind állagában, mind hőmérsékletében, mind kinézetében. Az pedig végképp nem ismert, hogy a zsűri mikor küldi be a saját rendelését. Előfordulhat, hogy a 24. előételt, 40. főételt és a 62. desszertet kéri ki és értékeli.

A sikerhez igazi csapatmunka kell, mégpedig az alapanyagok bepakolásától a konyha elhagyásáig. Szintén különlegessége az eseménynek, hogy itt a kilátogatók közvetlen közelről, szinte testközelből követhetik az eseményeket az üvegfalú konyháknak köszönhetően. Az élő melegkonyhás versenyprogram mellett a válogatottaknak egy hidegkonyhai programot is be kell mutatni, benne szakács és cukrász fogásokkal.

A magyar csapat ez alkalommal 2018. november 24-én, az első napon mutatkozott be hideg programjával, 26-án pedig az élő főzéssel.

Pár érdekes adat a versenyről:

  • 72 nemzet – közel 2.500 versenyzője és közel 1.800 szakmai kísérő
  • szintén a világ minden tájáról érkező versenyzők - Kanadától-Dél-Koreáig, Norvégiától-Dél-Afrikáig
  • 5 nap – több mint 50.000 látogató a világ minden részéről
  • világsajtó
  • 30 nemzeti válogatott
  • 15 junior válogatott
  • 15 közétkeztetési csapat napi
  • 6 nemzeti és 3 junior nemzeti válogatott
  • 3 fogásos menü előírása:előétel – kötelező a hal vagy kagyló vagy a tenger élővilág valamely eleme, főétel, desszert                                                  
  • egyéni versenyzők (szakács – hidegkonyha, cukrász, szakács artisztika, cukrászati artisztika, élő zöldségfaragás, jégszobrászat)
  • regionális csapatok (hidegkonyha)

    Érmek tekintetében a rendszer a borminősítéséhez hasonló, vagyis a kategóriákon belül több arany-, ezüst-, illetve bronzérmet is kiosztanak a több száz versenyzőnek és versenymunkának. A zsűri a részletes és összetett szempontrendszert figyelembe véve határozza meg a munkák összpontszámát, amely alapján kiderül, hogy ki, milyen minősítést ér el. Az öt nap végén pedig feláll a végleges rangsor és kiderül minden kategóriában, hogy kik a legjobbak, kik az abszolút bajnokok.

    A nemzeti válogatott tagjai:
  • Volenter István (csapatkapitány) - 67 Étterem és Bistro, Székesfehérvár
  • Adamek Balázs - Diófa Étterem, Székesfehérvár
  • Bán László - Diófa Étterem, Székesfehérvár
  • Babicz János - Costes Downtown, Budapest
  • Huszár Tibor - Fenyves Szálloda és Konferencia-központ, Baktalórántháza
  • Kézi Sára - munkahelyváltás előtt, 2019-től Fenyves Szálloda és Konferencia-központ, Baktalórántháza
  • Botos János András - Diófa Étterem, Székesfehérvár
  • Nagy Csaba - Avalon Park és Resort & Spa, Miskolctapolca
  • Bergmann Nándor - Bergmann Cukrászda és Kávéház, Balatonfüred
  • Földesi Csenge – A La Maison, Budapest .

WORLDCHEFS A 105 tagországot és közel 10 millió séfet, gasztronómiai szakembert tömörítő World Association of Chefs Societest (WACS) 1928-ban alapították meg a Sorbonne-on August Escoffier vezetésével. Az MNGSZ 1968 óta tagja a világszervezetnek, ezalatt két világkongresszust (1970, 1982) és egy európai konferenciát (2005) hozott Magyarországra.

Forrás: Turizmus Online


Sonkafőzésnél  hallgassunk Bíró Lajosra!

Sonkafőzésnél hallgassunk Bíró Lajosra!  

Így nem lesz kemény és íztelen a húsvéti sonka.
Újra magyar lesz a Boci csoki és a Melba kocka

Újra magyar lesz a Boci csoki és a Melba kocka 

Megvásárolja a Boci, a Melba és a Párizsi kocka védjegyeit a Cerbona a Nestlétől.
Több mint száz nemzetközi borszakértő a hazai boros csúcstalálkozón

Több mint száz nemzetközi borszakértő a hazai boros csúcstalálkozón 

Több mint száz külföldi szakember ismerkedhet a magyar borral az idei Hungarian Wine Summit nemzetközi szakmai csúcstalálkozón.
Siemens-innováció:  ételmaradékból meleg víz

Siemens-innováció: ételmaradékból meleg víz 

A cég támogatásával valósul meg a hulladékból energiát előállító zöld megoldás.
Délutánba nyúló reggeli egy luxusszállodában

Délutánba nyúló reggeli egy luxusszállodában 

A Matild Palace-ban jellegzetes helyi finomságokat és a nemzetközi villásreggeli-klasszikusokat kóstolhatunk.
Borok a húsvéti sonka mellé

Borok a húsvéti sonka mellé 

A legmeghatározóbb fogás az ünnep során a húsvéti sonka, de megválasztani mellé a megfelelő bort.
Két magyar pezsgő a világelitben

Két magyar pezsgő a világelitben 

Az egyik exkluzív termék, kizárólag a Michelin-csillagos Babel Budapest étterem számára készült.
Ünnepel a Balatoni Kör

Ünnepel a Balatoni Kör 

Tíz éves születésnapját ünnepli a Balaton közepén, egy hajón megalakult társaság.
Sakura ünnep a fedélzeten

Sakura ünnep a fedélzeten 

Az Emirates különleges tradicionális japán fogásokkal idézi meg a szigetország cseresznyefa virágzásához kapcsolódó hagyományait.
Vasárnap megnyílik a SÜTIUTCA

Vasárnap megnyílik a SÜTIUTCA 

A Csányi utcában 12 kültéri installációban mutatják be a kortárs zsidó kulturális és gasztronómiai életet.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.