hirdetés

Elvettek egy Michelin-csillagot Paul Bocuse éttermétől

Január 27-én jelenik meg az aktuális Michelin-kalauz, de a szerkesztők már a nagy leleplezés előtt tájékoztatták a két évvel ezelőtt elhunyt séf legismertebb éttermének stábját, hogy elveszik tőlük az egyik csillagot.

hirdetés

A L'Auberge du Pont de Collonges 1965 óta mindig háromcsillagos értékelést kapott, de a 2020-as kiadványban már csak két csillag szerepel majd az étterem neve mellett. Gwendal Poullennec, a Michelin Guide nemzetközi igazgatója állítólag személyesen utazott Lyonba, hogy közölje a hírt - írja a Le Point. A L'Auberge du Pont de Collonges pár hónappal ezelőtt, 2019. októberében jelentette be, hogy megőrizve a fontos hagyományokat frissítenek a koncepción, például olyan fogásokat kínálnak majd, amik sokkal jobban összhangban vannak a mai igényekkel. Úgy tűnik, az erőfeszítéseik egyelőre nem térültek meg, mert ugyan a kiadvány szerint továbbra is kitűnő szolgáltatást nyújtanak, sajnos az már nem éri el a háromcsillagos szintet. Az étterem most egyébként éppen felújítás alatt áll, várhatóan január 23-án nyit ki újra, vagyis pár nappal azelőtt, hogy megjelenik az új Michelin-kalauz.

A híres séf nevét viselő szakácsverseny, a Bocuse d'Or szervezői az esemény Facebook-oldalán sajnálatukat fejezték ki, amiért az étterem 55 év után elveszített egy csillagot. Ők vélhetően nem fognak perre menni, mert igen, a közelmúltban arra is volt példa, hogy egy séf bíróság elé citálta volna a világ egyik legismertebb gasztronómiai kalauzának szerkesztőit, amiért "leminősítették" az éttermét.

Marc Veyrat a savoyai régió síparadicsomában, Manigod-ban vezeti a La Maison de Bois éttermet, amit a 2018-as Michelin-kalauzban még háromcsillagosra értékeltek, a 2019-es kiadványban viszont már csak kétcsillagosra. A séf hosszú hetekkel az aktuális kalauz megjelenése panaszos hangvételű levelet írt a szerkesztőknek, majd úgy döntött perelni fog, igaz, csak jelképes összegű kártérítést szeretett volna kapni. A bíróság azonban elutasította a keresetet, mert szerintük nem tudta igazolni, hogy visszaminősítése miatt bármilyen kárt vagy sérelmet szenvedett volna.

(forrás: Index)
hirdetés
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés
hirdetés

Találkozzunk a Facebookon!

Ön szerint az éttermesek/szállodások felkészültek a GDPR-ra?

Kiadónk társoldalai