Többen és többet fognak NETA-t fizetni

2019. Január 1-től általánosan 20 százalékkal emelkedett a népegészségügyi termékadó (NETA) az egészségi kockázatot jelentő ételek és italok esetében, (elsősorban a bizonyos értéket meghaladó só és cukrot tartalmazó ételek és italoknál, valamint az energiaitaloknál) emellett az adónermet kiterjesztették  a gyümölcspárlatokra, a pálinka és a gyógynövényes italokra is. A kormányzat most valószínűleg újabb emelésre készül.

Többen és többet fognak fizetni népegészségügyi termékadót januártól a Népszava értesülése szerint. A lap szerint a csak édestőszeres termékekre, és újabb élelmiszercsoportokra - mint például a reggelizőpelyhekre és a kandírozott magvakra is kiterjesztik az adót.

Ahogy a Népszava írta egy kormányzati javaslat szerint jövőre az édes termékek után akkor is meg kellene fizetni a Népegészségügyi Termékadót (NETA), ha kizárólag édesítőszert tartalmaznak. Ugyanis ezeknek is a terhére róják, hogy rászoktatnak az édes íz élvezetére.

A csak édesítőszeres termékek közterhe azonban mintegy harmada lesz a cukrosokénak, így például az ilyen üdítőitalok literét 5 forint, a szörpökét 80 forint adó terhelheti. Az édesítőszeres kakaóporok után kilogrammonként 30 forint, cukrozott készítményeknél 50, a gyümölcsízeknél 200 forint illeti meg várhatóan januártól a közkasszát. Szélesebb körben válhatnak adókötelessé a szörpök, zöldséglevek. A jövőben csak a magas, legalább 75 százalékos gyümölcs-, és zöldségtartalmú levek mentesülnek a NETA megfizetése alól.

A javaslat több új terméket is bevon az egészségügyi adó hatálya alá. Így például a 100 grammonként 8 grammnál kevesebb rostot tartalmazó reggelizőpelyheket, illetve az egyéb cukrozott, kandírozott magvakat és gyümölcsöket. Nem menekülnek az adózás alól azok a cégek sem, amelyek módosították a termékük összetételét, hogy elérjék az adómentes kategóriát. Ha kevésbé is sóznak, de a termékük zsírtartalma meghaladja a 20 százalékot – adózniuk kell.

Forrás: Népszava

Forrás: Store Insider


Űzött őz és társai - a Zazie fúziós elemeket rejtő vacsorával bővítette kínálatát

Űzött őz és társai - a Zazie fúziós elemeket rejtő vacsorával bővítette kínálatát 

Friss, laza és pimasz gasztronómia. Tavalyi nyitása óta ez jellemző a Bíró Dani vezette, Kopaszi-öböl partján nyitva lévő Zazie-ra.
Ki lett az ország legjobb felszolgálója?

Ki lett az ország legjobb felszolgálója? 

A Szakma Kiváló Tanulója Versenyen a győztes Kóródi Béla lett, a Mátészalkai Szakképzési Centrum Kállay Rudolf Szakképző Iskola diákja.
Nappal hagyományos, éjjel automata - jön az első, távfelügyelt kisbolt

Nappal hagyományos, éjjel automata - jön az első, távfelügyelt kisbolt 

Tervek szerint már idén nyáron működnek az első távfelügyelt boltok Magyarországon.
Brad Pitt és Sting kedvenc borai Miskolcon

Brad Pitt és Sting kedvenc borai Miskolcon 

Idén tovább bővül az Avasi Borangolás programkínálata.
Michelin-csillagos gasztroprogram a debreceni Nagyerdőben

Michelin-csillagos gasztroprogram a debreceni Nagyerdőben 

Ízkánaán, Palya Bea és júniusi erdőillat Debrecenben.
Megvannak a pizzafesztivál győztesei

Megvannak a pizzafesztivál győztesei 

A pizzafesztiválon Magyarország legjobb pizzériái és pizzakészítő mesterei versenyeztek egymással.
Megnyílt a Dobay Cukrászda és Pékség a BudaParton

Megnyílt a Dobay Cukrászda és Pékség a BudaParton 

Harmadik cukrászdáját nyitotta a gasztronómia területén két évtizedes tapasztalattal rendelkező VakVarjú Csoport Budapest egyik legmenőbb, legdinamikusabban fejlődő részén, a festői és egyben lazulós hangulatú BudaParton.
Nagy hazai borravaló-körkép: kinek és mennyit jattolnak a magyarok?

Nagy hazai borravaló-körkép: kinek és mennyit jattolnak a magyarok?  

 A digitális fizetés és a számlába beépített szervizdíj terjedésével folyamatosan átalakul a borravaló intézménye is.
Friss felmérés növényi alapú italok fogyasztásáról

Friss felmérés növényi alapú italok fogyasztásáról 

A Danone Magyarország 2024-ben részt vett az öt kelet-közép-európai országban végzett régiós kutatásban, amely a fogyasztók étkezési szokásait mérte fel.
Megdőlt a világ leghosszabb bagettjének rekordja

Megdőlt a világ leghosszabb bagettjének rekordja 

A rekordot idáig Olaszország tartotta egy több, mint 132 méteres bagettel.  

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.