Új értékesítési igazgató a Drehernél

Szilágyi Csaba a Jacobs Douwe Egberts amszterdami központjából érkezett a nagymúltú magyar vállalathoz.

Ez év júniusától Szilágyi Csaba felel a Dreher termékek értékesítésével összefüggő feladatokért. Az új vezető széleskörű magyarországi és nemzetközi tapasztalatokkal bír ezen a szakmai területen, a Dreherhez a Jacobs Douwe Egberts amszterdami központjából érkezett - írja a Store Insider.

Szilágyi Csaba a Miskolci Egyetem Gazdaságtudományi Karán szerzett közgazdász diplomát. Szakmai pályafutását 2002-ben a Procter&Gamble-nél kezdte. 2010-ben csatlakozott a Jacobs Douwe Egbertshez, ahol kezdetben értékesítési csoportvezetőként ő irányította az országos értékesítési csapat munkáját és a hazai kiskereskedelmi láncok értékesítésével foglalkozó csapatokat.

 

Szilágyi Csaba (Forrás: Dreher)

„Ahogy felmerült a lehetősége, hogy az egyik legnagyobb múlttal rendelkező hazai vállalatnál folytassam a karrierem, azonnal tudatosult bennem, hogy nagyon könnyen tudok azonosulni a Dreher üzletpolitikájával, értékeivel, hagyományaival. Izgalmas és megtisztelő feladat, hogy egy ilyen nagy múltú cég jövőjének alakításában részt vehetek. Bízom benne, hogy az FMCG terén szerzett jelentős tapasztalatom és az értékesítési szervezet jövőképének és stratégiai céljainak kialakításához szükséges kereskedelmi érzékem révén nagyban hozzá tudok járulni a Dreher következő sikeres éveihez, évtizedeihez.” – mondta el Szilágyi Csaba kinevezése kapcsán.



Nagy hazai borravaló-körkép: kinek és mennyit jattolnak a magyarok?

Nagy hazai borravaló-körkép: kinek és mennyit jattolnak a magyarok?  

 A digitális fizetés és a számlába beépített szervizdíj terjedésével folyamatosan átalakul a borravaló intézménye is.
Friss felmérés növényi alapú italok fogyasztásáról

Friss felmérés növényi alapú italok fogyasztásáról 

A Danone Magyarország 2024-ben részt vett az öt kelet-közép-európai országban végzett régiós kutatásban, amely a fogyasztók étkezési szokásait mérte fel.
Megdőlt a világ leghosszabb bagettjének rekordja

Megdőlt a világ leghosszabb bagettjének rekordja 

A rekordot idáig Olaszország tartotta egy több, mint 132 méteres bagettel.  
Főszerepben a nők az idei Gourmet Fesztiválon

Főszerepben a nők az idei Gourmet Fesztiválon 

A „sétáló országkóstoló” ezúttal is nagyot merít a hazai kulináris kínálatból.
Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Business Superbrands-díjas a METRO Nagykereskedelem és a METRO Gasztroakadémia

Business Superbrands-díjas a METRO Nagykereskedelem és a METRO Gasztroakadémia 

A METRO Nagykereskedelem és a METRO Magyarország tudásközpontja, a METRO Gasztroakadémia is elnyerte idén a megtisztelő címet.
Rangos nemzetközi építészeti díjat nyert a Zazie Bistro & Bar

Rangos nemzetközi építészeti díjat nyert a Zazie Bistro & Bar  

A BigSEE ljubljanai nemzetközi design díj Winner kategóriájának nyertese lett az eddig csak délben nyitva tartó, mostantól azonban már esténként is vendégeit váró, BudaParton lévő topvendéglátóhely.
Meghalt Brindás János "Papi", a híres mesterszakács

Meghalt Brindás János "Papi", a híres mesterszakács 

A Békés Megyei Culinary Team Olimpiai és Világbajnoki csapatának felkészülésében is nagy szerepet töltött be.
Málna mennyország és egy különleges újdonság: indul a Kürtőskalács Vigalom

Málna mennyország és egy különleges újdonság: indul a Kürtőskalács Vigalom 

Az egyik főszereplő a Bejglibon lesz!
Új  történelmi- és gasztrofesztivál Badacsonytomajon

Új történelmi- és gasztrofesztivál Badacsonytomajon  

A fesztivál hangulatáról az esti órákban zenei produkciók is gondoskodnak.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.