Csapást mért a katalán népszavazás a barcelonai szállodákra

Előzetes statisztikák szerint jelentősen romlott a barcelonai szállodák teljesítménye az október 1-jén a Katalóniában tartott függetlenségi népszavazás óta - állapította meg az STR Global nemzetközi piackutató cég.

Az egy kiadható szobára jutó árbevétel (RevPAR) az első 5 napban október 4-ére 27,5 százalékot zuhant tavaly október azonos időszakához képest. Pedig a katalán főváros szállodáinak teljesítményét még az augusztus 18-ai terrorcselekmény sem vetette vissza, sem a népszavazást megelőző tüntetések. Barcelona még a nyár utolsó és az ősz első hónapjában fennállása óta a legmagasabb egy kiadható szobára jutó szobaárbevételeknek (RevPAR) örvendhetett (augusztusban 146,11 euró) és (szeptemberben 140, 75 euró), amely kétszámjegyű növekedést hozott 2016 azonos hónapjaihoz képest.


A foglaltság az augusztusi terrorcselekmény utáni 6 napban jelentősen esett, de az augusztus 26-30 között megrendezett 30 000 fő részvételével lezajlott orvosi kongresszus újra jelentős emelkedését hozott. A Sants-Montjuic negyed, amely a kiállítási központ mellett számos hotelnek ad otthont, 17,6 százalékos növekedést könyvelhetett el a szállodai szobák napi átlagárában (ADR) augusztus 1. és október 16. között, és a többi barcelonai negyedhez képest rekormértékű,  0,4 százalékos emelkedést regisztrált a foglaltsági mutatókban.


"Barcelona szállodáinak teljesítménye romlott a tüntetések megkezdődése és a referendum lezajlása óta. A politikai események az év további részében is várhatóan negatívan súlytják majd a foglaltságot, amely hatással lesz a következő hónapokban a szállodai szobák napi átlagárára is. Amint elérjük 2018-at még több összehasonlítási alapunk lesz az idei évvel, amelynek a szeptembere például kiemelkedően jó volt, hiszen 15,1 százalékos növekedést hozott az egy kiadható szobára jutó árbevételben" - hangsúlyozta Javier Serrano az STR spanyol és portugál piacainak igazgatója.


Forrás: Vendég & Hotel


Tokaj – a turisták kedvelt úti célja

Tokaj – a turisták kedvelt úti célja 

És ez a helyi szálláshelyek foglaltságára is kedvezően hat.
Járt már Farkaskútvölgyben? Ha nem, ideje felkeresni!

Járt már Farkaskútvölgyben? Ha nem, ideje felkeresni! 

Ugyanis a település olyan különleges szálláshellyel gazdagodott, amely páratlan egyelőre még idehaza.
Jótékonyság és ünnepi élmények a balatoni gyerekhotelben

Jótékonyság és ünnepi élmények a balatoni gyerekhotelben 

Újra a szállodába érkezett Joulupukki, az igazi Mikulás.
Így profitálhat a szállodaipar a korszerű rendszerek használatából

Így profitálhat a szállodaipar a korszerű rendszerek használatából 

A téli szünet beköszöntével a nagy wellness szállodáktól kezdve a kisebb vendégházakig szinte teljes teltház lesz az ünnepek alatt, ami komoly biztonsági felkészültséget feltételez a szálláshelyek részéről.
Szilveszter éjjelén – csillogó élményvilág

Szilveszter éjjelén – csillogó élményvilág 

Szilveszteri ragyogás a budapesti hotelben.
Szallas.hu: a hatnapos ünnepi év vége foglalási adatai

Szallas.hu: a hatnapos ünnepi év vége foglalási adatai 

Budapest és Eger a legnépszerűbb úti cél a haazi utazók körében.
Édes falatokkal segít a budapesti hotel

Édes falatokkal segít a budapesti hotel 

A Kék Madár Alapítvánnyal hosszú távon működik együtt a budapesti szálloda.
A sárvári ötcsillagos ház egy ideig nem fogad vendégeket

A sárvári ötcsillagos ház egy ideig nem fogad vendégeket 

A nemzetközi egészségturisztikai piacon bevett szokás szerint a Melea – The Health Concept téli szünetet tart a teljes ünnepi időszakban.
Ünnepi gasztronómia az ötcsillagos budapesti házban

Ünnepi gasztronómia az ötcsillagos budapesti házban  

A Matild Palota az idei ünnepi időszakra igazi téli csodavilágot teremt, ahol hatalmas üveg jégcsapok és óriás gyöngydíszek egyedi és modern összehatása ejti majd ámulatba a látogatókat az eleganciát sugárzó arany kiegészítőkkel karöltve.
Igazgatói kinevezések az Accent házainál

Igazgatói kinevezések az Accent házainál 

Koós Melinda vezeti a májusban újranyitott Kenese Bay Garden Resort & Conference szállodát, őt Maul Kitti váltja a Gotthard Therme Hotel & Conference élén.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.