Ez igen! Példaértékű a sasvári kastélyhotel menedzsmentje

Miközben a turizmus, szállodaipar és vendéglátás területén a vezetők leginkább munkavállóiktól szabadulnak meg  - a parádsasváriak nem akármilyen áldozatot hoznak házuk dolgozóinak megmentése érdekében.

 

Erről Facebook-oldalukon vendégeiknek és - hozzátehetjük, szép példaként - az ágazat szereplőinek ill. az egészségügyben dolgozóknak is címezve, a következőt írták: (szó szerint közöljük, mert eddig sehonnan nem érkezett információ, hasonlóan önzetlen felajánlásról - a szerk.)

Kedves vendégeink, kollégáink, barátaink!

Ezekben a pillanatokban mit is tehetnénk, mint hogy előre menekülünk! Rengeteg hotel dolgozóinak a napokban tömegesen mondtak fel - valahol érthető módon - a munkáltatók. Mi ezt el szeretnénk kerülni és továbbra is példaértékű és közkedvelt munkahelyként üzemelnénk tovább. A túlélésre játszunk közös teherviseléssel, melyhez tulajdonosok, vezetők, dolgozók és a vendégek segítségére is szükségünk van, hogy amikor újra beindul a belföldi turizmus, akkor is ugyanezzel a lelkes és profi csapattal tudjuk Önöket fogadni.

A miniszterelnöki bejelentéssel kapcsolatban, egy minimális segítséget kaptunk mi, szállodások, de ez még önmagában sajnos nem elég számunkra. Így kidolgoztunk egy programot, hogy Kastélyunk dolgozóira és Kastélyunk állapotára továbbra is meglegyen a kellő anyagi forrásunk.

❗️május 31-ig minden itt lakó vendég számára 2 fogásos ebédet biztosítunk INGYENESEN!

❗️ha teheti, ne mondja le foglalását, amennyiben most nem kíván hozzánk jönni, kérjük csak FOGLALJA ÁT pihenésének időpontját!

❗️Ingyenes lemondásának visszatérítését érkezéstől számított 5 napról 2-re CSÖKKENTJÜK, hogy minél tovább tudjon tervezni már lefoglalt időpontjával

❗️A megvásárolt utalványok árát vissza ugyan nem tudjuk téríteni, de lejáratát 3 hónappal MEGHOSSZABBÍTJUK ❗️egy EXKLUZÍV UTALVÁNYT fogunk meghirdetni, egy éves lejárattal. 2 utalvány vásárlása esetén, mi 3-at adunk vendégünknek, amivel 1 dolgozó 1 havi béréhez járulnának hozzá megközelítőleg

❗️igazgatói és vezetői fizetésünkről a válság teljes ideje alatt LEMONDUNK

❗️minden egészségügyi dolgozót, aki részt vett a járvány alatt a segítségben, FÉLÁRON fogadunk egész évben, minden csomagunk esetén!

❗️fokozottan figyelük kollégáink és vendégeink EGÉSZSÉGÉRE!

❗️Amíg tehetjük és egyéb intézkedést nem hoznak, továbbra is VÁRJUK sok szeretettel kedves vendégeinket!

Köszönöm figyelmüket! Szélessy András Szállodaigazgató

Forrás: Facebook / Turizmus Online


Új vezérigazgató két budapesti Marriott-ház élén

Új vezérigazgató két budapesti Marriott-ház élén 

Angela Saliba a Budapest Marriott Hotel és a Millennium Court, Marriott Executive Apartments új vezérigazgatója.
Májustól üzemeltetőváltás egy dobogókői és egy tihanyi szálláshely esetén

Májustól üzemeltetőváltás egy dobogókői és egy tihanyi szálláshely esetén 

Májustól az Accent Hotels üzemelteti a Cardoner Hotelt és a Tihany Yacht Clubot.
Pizzakészítés, olívaültetvények, sajtüzem, sonkagyár, fenntarthatóság és regionalitás

Pizzakészítés, olívaültetvények, sajtüzem, sonkagyár, fenntarthatóság és regionalitás 

Olaszországi tanulmányúton inspirálódtak a hazai kastélyszállodások.
Igazgatóváltás a Hotel Clark Budapest élén

Igazgatóváltás a Hotel Clark Budapest élén 

A Hotel Clark Budapestben a munkát idén májustól Lakézi András vezeti, aki Lukács Istvánt követi az igazgatói székben.
Különleges megoldással készült a Crowne Plaza Budapest új kampányfilmje

Különleges megoldással készült a Crowne Plaza Budapest új kampányfilmje 

Építészeti vizualizációval készült a Crowne Plaza Budapest új kampányfilmje.
Megfizethető szálloda magyaroktól magyaroknak - megnyílt a Lifestyle Hotel a Mátrában

Megfizethető szálloda magyaroktól magyaroknak - megnyílt a Lifestyle Hotel a Mátrában 

Elképzeléseik szerint öt éven belül tizenöt-húsz hazai és külföldi egységgel rendelkező hazai szállodalánccá bővülnek.
Ez a szállodalánc az ország legvonzóbb munkaadója

Ez a szállodalánc az ország legvonzóbb munkaadója 

A HoReCa-szektoron belül.
Ötcsillagos luxushotel Opatija szívében

Ötcsillagos luxushotel Opatija szívében 

Opatija központjában várja vendégeit az arisztokratikus hangulatú topszálláshely, a Hotel Milenij.
Harmadszorra is Európa legjobb szállodái között a Maison Bistro & Hotel

Harmadszorra is Európa legjobb szállodái között a Maison Bistro & Hotel 

Az elismerés újabb gyümölcse a kompromisszumot nem ismerő, minőségi, profi szolgáltatásnak és kiváló vendéglátásnak.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.