Háromcsillagos bükki hotel - díjnyertes honlappal

A Magyar Marketing Szövetség és az Internet Marketing Tagozat tavaly év végén turisztikai kategóriában "Az Év Honlapja 2011" díjjal tüntette ki a dédestapolcsányi Hotel Experience Wellness és Konferencia Élményhotelt.

A Szilvásváradhoz közeli bükki falu egyetlen három csillagos szállodája rendezett családi telken, pihenő övezetben épült - tudtuk meg Szaluter László tulajdonostól, a Tescom 2000. Kft. ügyvezető igazgatójától.

Dédestapolcsányban ideális helyen, a Bán-patak szomszédságában található élményhotel fejlesztését több mint egy évtizede kezdték meg. Az első lépcsőben a tizennégy szobás Villaparkot építették a vendégek fogadására.

Szaluter László azt is elmondta, hogy a turizmust szolgáló további fejlesztéshez hazai pályázattal tíz százaléknyi támogatást nyertek el, amelyet kilencven százalékos önerővel egészítettek ki. Így hozták létre a nemrég megnyitott 28 szobás Hotel Experiencet. A több mint háromszáz millió forintos fejlesztést helyi és a környékbeli kivitelezők közreműködésével valósították meg.

A wellness és konferencia élmény szálloda igazgatója Árvay Mária arról tájékoztatott, hogy a hotel négy épületből álló együttes. Egyike a wellness ház, ahol széleskörű szolgáltatásokkal várják a vendégeket. Mögötte alakították ki a főző és sütőhelyet, ahol a turisták maguk készíthetnek ételeket. Pince is van berendezett borozóval, kóstolásra. Emellett billiárd szobával és a gyerekeknek játszóházzal kedveskednek. A harmadik épületrészben családi apartmanok találhatók, a fürdőház emeletén pedig négy, kétágyas, fürdőszobás lakot ajánlanak, közös teakonyhával. A negyedik épületben negyven vendég elhelyezésére alkalmas konferencia-terem működik, továbbá egy kétszáz fős rendezvény terasz is szolgálja kulturált elhelyezést.

A felsoroltakon kívül a hotelben szabadtéri úszómedence, salakos teniszpálya és személygépkocsi-parkoló is várja a vendégeket, akik zöldövezeti gyümölcsösben is sétálhatnak. A szállodába érkező idegeneknek az élmények gyűjtésére programokat ajánlanak. Ezeket saját kerékpár kölcsönözéssel, lovaskocsikázással és lovaglással egészítik ki. Túrákat szerveznek a közeli Dédesi várba, illetve a Lázbérci Víztárolóhoz, amely horgászparadicsomnak számít.

A hotel nemrég csatlakozott a Dédestapolcsányban működő Élmények Völgye Turisztikai Egyesülethez, mellyel közös programokat dolgoznak ki. Így legközelebb júniusban a Borsodi Művészeti Fesztivál keretében rendeznek vendégcsalogató jazz-koncertet.

Szaluter László elismeréssel szólt a három csillagos hotel díjjal elismert honlapjáról is, melyet egy helyi informatikai vállalkozásnál készítettek. A sikeres weblapot folyamatosan új információkkal töltik fel, így még több érdeklődő turista ismerheti meg a családbarát szálloda szolgáltatásait.


Hunguest hotelek Hévízen: wellness és kikapcsolódás egy helyen

Hunguest hotelek Hévízen: wellness és kikapcsolódás egy helyen 

A Hunguest Hotels szállodaláncnál a lánc számos szállodája teljes körűen megújult, köztük hévízi egységeik is.
Belföldi és nemzetközi vendégérkezések hazai szálláshelyeken

Belföldi és nemzetközi vendégérkezések hazai szálláshelyeken 

A Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ (NTAK) adatai szerint eddig 2,4 millió belföldi és 2,6 millió nemzetközi turistát regisztráltak a hazai szálláshelyek.
Két új magyar szálláshely a világ fenntartható turizmusának térképén

Két új magyar szálláshely a világ fenntartható turizmusának térképén  

Két észak-magyarországi szálláshely nyerte el ma a nemzetközi Good Travel Seal minősítést, amelyet a világ egyik vezető fenntarthatósági turisztikai értékelőrendszereként tartanak számon.
MSZÉSZ márciusi trendriport – kevesebb belföldi vendég, mint tavaly

MSZÉSZ márciusi trendriport – kevesebb belföldi vendég, mint tavaly 

Márciusi trendriport a KSH adatai alapján.
Brandváltás ennél a patinás fővárosi szállodánál

Brandváltás ennél a patinás fővárosi szállodánál 

A Mövenpick bejelentette a Mövenpick Hotel Budapest Centre megnyitását.
Újra nyitva a családok és a wellness rajongók kedvence: a Hunguest Flóra

Újra nyitva a családok és a wellness rajongók kedvence: a Hunguest Flóra 

Évekkel ezelőtt, fejlesztés céljából zárt be az egri Hunguest Hotel Flóra azért, hogy 2024. december 18-án megújult külsővel és belsővel születhessen újjá.
A szállodások keleti régióülésére készül a megújult Hunguest Béke

A szállodások keleti régióülésére készül a megújult Hunguest Béke  

Május 7-én a nemrég újranyitott hajdúszoboszlói Hunguest Béke szállodában rendezik meg a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének (MSZÉSZ) keleti régióülését.  
Igazgatóváltás a Dorothea Hotel élén

Igazgatóváltás a Dorothea Hotel élén 

Az ötcsillagos budapesti belvárosi ház vezetése 2025 március elsejétől változott.
Új ötcsillagos ház nyílik Hévízen

Új ötcsillagos ház nyílik Hévízen 

Az ötcsillagos szállodában a vendégeket nem csak a luxus legmagasabb foka, hanem valódi testi-lelki feltöltődés várja.
Boeingből luxushotel

Boeingből luxushotel 

Felix Demin 2023 végén nyitotta meg a világ egyik legkülönlegesebb szálláshelyét: a Private Jet Villát.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.