Száz éves a pesti hotel, ahol Petőfi vendégeskedett

2014. március 14-én lesz éppen száz éve, hogy megnyitotta kapuit az akkori idők nagypolgári luxusigényeit kielégítő szállodák egyik emblematikus épülete, az Astoria Szálló. Az elmúlt száz év történelmi viharainak egyes fázisában a patinás falak közt volt az őszirózsás forradalom idejének Magyar Nemzeti Tanácsa, 1944-ben a Gestapo főparancsnoksága, de helyt adott az épület például a Csodálatos Júlia, a Rokonok vagy a Miniszter félrelép című film egyes jeleneteinek is. Ma ez a szálló a Danubius Hotels Group szállodalánc Classic Collection al-brandjének “ékszerdoboza.”

A jelenleg hatemeletes, 138 szobás és négycsillagos szálloda a róla elnevezett közlekedési csomópontban, az Astoriánál, a Belváros szívében áll és történelmét tekintve Budapest ikonikus pontja. Enteriőrjében, utánozhatatlan hangulatában a 100 év alatti számos felújítás után is megőrizte egyediségét, különleges atmoszféráját.



Petőfi is ide járt

Története egy kovácsműhellyel indul. Unger Benedek kovácsmester törekvő ember volt, de a 19. század legelején még ő sem sejthette, milyen helyesen dönt, amikor a mai Kossuth utca és Múzeum körút kereszteződésénél, a Hatvani kapu szomszédságában megnyitotta műhelyét. Amikor Nádasdy Ferenc királyi biztos 1808-ban lebontatta a kaput, és a városfal egy részét, az így megürült térre kávéházat, fogadót, istállót, kocsiszínt építettek, az Unger család is gyarapodni kezdett.

A mai szálloda elődje, a Zrínyi Kávéház és Vendégfogadó a pesti irodalmi élet egyik központjává vált, politikusok, művészek találkozóhelyévé. Állandó vendég volt Petőfi Sándor is, aki itt írta meg János vitéz találkozását az óriásokkal, melyről az Astoria falán ma is emléktábla tanúskodik.

A Zrínyi Kávéház lebontása után az Unger, Elek és Takács családok három telken álló szállót terveztettek, melyet az amerikai Waldorf Astoriát megjárt kiváló vendéglős, az építményt kibérlő Gellér Mihály tanácsát követve Astoriának neveztek el.

Régen is jól felszerelt szálloda volt

A Belváros szívében működő szálloda főbejárata a mai Kossuth Lajos utcára nyílt, mellette az étterem, a Magyar utcai bejáratnál pedig kávéház üzemelt, a háború ellenére nagy sikerrel. A kor minden vívmánya megtalálható volt a francia empire bútorokkal berendezett szállóban: felvonó és központi fűtés, zajmentes porelszívó rendszer és feltűnően sok fürdőszoba. Az Astoria a kényes ízlésű Krúdy Gyula igényeit is kielégítette, de hírességekben soha nem volt hiány a vendégkönyv lapjai szerint.

Az 1914-ben épült szállóban még kopásnak sem indultak a vastag, puha szőnyegek, amikor az őszirózsás forradalom napjaiban ide költözött a Magyar Nemzeti Tanács. Károlyi Mihály és Andrássy Katinka egy negyedik emeleti lakosztályban szállt meg, az irodák pedig az első emeletre kerültek.

A harmincas években egy időre megpihenhetett az épület és a benne dolgozók: elegáns bőrfotelek, tükrök, réz falikarok és ólomüveg ablakok kerültek az egyre elegánsabb szálló kávéházába és a hallba, a szobák falát értékes festmények borították.

Elfoglalták az épületet

1944 márciusában ért véget a szálloda addigi fénykora, amikor a Gestapo parancsnoksága elfoglalta az épületet. A pincében berendezett borozót fogdaként használták a németek. A főváros ostromakor huszonnégy belövés és két bombatalálat érte az épületet, és az 1956-os események is sebeket ejtettek rajta. A hatvanas években már ismét a város legelőkelőbb szállodája lett és új szárnnyal is bővült a Magyar utcai oldalon.

Megmaradt a békebeli hangulat

A mindig áhított hagyományt és klasszikus eleganciát sikerült átmenteni az utókor számára a legutóbbi, 2007-ben befejeződött nagyszabású házfelújítás során is. A berendezés és a műtárgyak elragadó tárháza a régi idők eleganciáját sugározza, miközben a mai technikai felszereltség minden komfortját ötvözve élvezhető az eredeti békebeli hangulat. A belváros nyüzsgő sűrűjében a város zajától hermetikusan elzárt, teljesen hangszigetelt, légkondicionált szobákban vezeték nélküli Internet szolgálja a vendégek kényelmét.

Falai között filmek is forogtak, az Astoriát szívesen választották és választják korabeli hangulatot felidéző filmek helyszínéül. Itt forgatták például a külföldiek közül a Csodálatos Júlia, a Perlasca, a magyar filmek közül A miniszter félrelép és a Rokonok egyes jeleneteit is.

Programokkal várják a vendégeket

A centenáriumi év során színes programok várják a vendégeket. Kiállítások, kulturális és gasztronómiai események, nyílt napok sora fűszerezi az ünnepi évet, felidézve az Astoria száz esztendejének jelentős eseményeit, és ajtót nyitva a következő száz évnek, a hagyományokból épülő megújulásnak.


Hunguest hotelek Hévízen: wellness és kikapcsolódás egy helyen

Hunguest hotelek Hévízen: wellness és kikapcsolódás egy helyen 

A Hunguest Hotels szállodaláncnál a lánc számos szállodája teljes körűen megújult, köztük hévízi egységeik is.
Belföldi és nemzetközi vendégérkezések hazai szálláshelyeken

Belföldi és nemzetközi vendégérkezések hazai szálláshelyeken 

A Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ (NTAK) adatai szerint eddig 2,4 millió belföldi és 2,6 millió nemzetközi turistát regisztráltak a hazai szálláshelyek.
Két új magyar szálláshely a világ fenntartható turizmusának térképén

Két új magyar szálláshely a világ fenntartható turizmusának térképén  

Két észak-magyarországi szálláshely nyerte el ma a nemzetközi Good Travel Seal minősítést, amelyet a világ egyik vezető fenntarthatósági turisztikai értékelőrendszereként tartanak számon.
MSZÉSZ márciusi trendriport – kevesebb belföldi vendég, mint tavaly

MSZÉSZ márciusi trendriport – kevesebb belföldi vendég, mint tavaly 

Márciusi trendriport a KSH adatai alapján.
Brandváltás ennél a patinás fővárosi szállodánál

Brandváltás ennél a patinás fővárosi szállodánál 

A Mövenpick bejelentette a Mövenpick Hotel Budapest Centre megnyitását.
Újra nyitva a családok és a wellness rajongók kedvence: a Hunguest Flóra

Újra nyitva a családok és a wellness rajongók kedvence: a Hunguest Flóra 

Évekkel ezelőtt, fejlesztés céljából zárt be az egri Hunguest Hotel Flóra azért, hogy 2024. december 18-án megújult külsővel és belsővel születhessen újjá.
A szállodások keleti régióülésére készül a megújult Hunguest Béke

A szállodások keleti régióülésére készül a megújult Hunguest Béke  

Május 7-én a nemrég újranyitott hajdúszoboszlói Hunguest Béke szállodában rendezik meg a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének (MSZÉSZ) keleti régióülését.  
Igazgatóváltás a Dorothea Hotel élén

Igazgatóváltás a Dorothea Hotel élén 

Az ötcsillagos budapesti belvárosi ház vezetése 2025 március elsejétől változott.
Új ötcsillagos ház nyílik Hévízen

Új ötcsillagos ház nyílik Hévízen 

Az ötcsillagos szállodában a vendégeket nem csak a luxus legmagasabb foka, hanem valódi testi-lelki feltöltődés várja.
Boeingből luxushotel

Boeingből luxushotel 

Felix Demin 2023 végén nyitotta meg a világ egyik legkülönlegesebb szálláshelyét: a Private Jet Villát.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.