Vendég nincs, jószándék van

Bár senki nem irigyli most a szállodás szektort, ők mégis, ebben a nehéz helyzetben is gondoltak a náluk is nagyobb bajban lévőkre.

Országszerte összefogtak a szállodások és közel 9 tonna ruhát gyűjtöttek össze a rászorulóknak. Az adományok a Magyar Vöröskereszt kollégáinak szakértő segítségével jutnak el azokhoz, akiknek a legnagyobb szükségük van a támogatásra.

Nem mennek most a szállodák, de CSR-témában mégis segítenek másokon

Társadalmi felelősségvállalásra talán akkor van a legnagyobb szükség, amikor nem megy jól a gazdaság. Sok esetben, ez az elkötelezettség benne van a cégek DNS-ében és olyankor sem felejtődik el, amikor nehezebb idők járnak. A turizmus ágazat szereplői, így azon belül is a szállodák, a járvány legelső és egyben legnagyobb gazdasági veszteseivé váltak. Ebben a kilátástalannak mondható környezetben indult el 2020 nyarán HotelHero néven a szállodák jótékonysági kezdeményezése. Az összefogás alapítói arra vállalkoztak, hogy szabadidejükkel, szervezőkészségükkel, munkájukkal segítenek jó ügyeket - közösen, összefogva.

A jó ügynek mindig vannak támogatói

A HotelHero kezdeményezés mögé nem sokkal ezután a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége (MSZÉSZ) is felsorakozott egy külön CSR szekció megalakításával köteleződött el a jó ügyek mellett.

Az első őszi HotelHero megmozdulás (a Veni Vidi Vici Alapítvány támogatása - iskolatakarítás) sikerén felbuzdulva, a szállodák CSR közössége November elején egy országos szintű akciót hirdetett: A cél minél több jó minőségű meleg téli ruha összegyűjtése volt. Az MSZÉSZ 7 régiójában összesen 20 adománygyűjtő pontot alakítottak ki fővárosi és vidéki szállodákban.

Szélesebb körben, mint tervezték

Anek Dóra, a HotelHero projekt vezetője és az MSZÉSZ régiós vezetők koordinációja mellett, a gyűjtőpont szerepére önkéntesen jelentkező szállodák éppen az üzletágukat nagyon érzékenyen érintő megszorító intézkedések közepette indították be az országos adománygyűjtést. Azok az energiák, amelyek szebb napokon a vendégek kiszolgálására fókuszálnak most arra összpontosultak, hogy azokon segítsenek, akik még náluk is nehezebb helyzetben vannak.

Az összefogás nem állt meg a szállodák küszöbén, már nem kizárólag saját kollégákat, hanem partnereket, beszállítókat, üzleti ügyfeleket, sőt több helyen egész városnyi közösségeket sikerült mozgósítani Sárvártól Balatonfüredig, Egertől Bükfürdőig – hogy csak a legeredményesebb városokat említsük a 20 gyűjtőpont közül.

Karácsonykor senki nem szűkölködhet 

Az országos gyűjtés során közel 9000 kg őszi-téli ruha gyűlt össze, amely a Magyar Vöröskereszt munkatársainak, önkénteseinek közreműködésével jut el a rászorulókhoz, még az ünnepek előtt.

A HotelHero országos jótékonysági akciójának hivatalos lezárásaként december 10-én Anek Dóra a HotelHero projekt és az MSZÉSZ CSR szekciójának vezetője, valamint Kollin Gergely az MSZÉSZ budapesti régiójának vezetője a budapesti gyűjtőpontként szolgáló Mercure Hotel Korona szállodában adta át a budapesti szállodák által összegyűjtött közel 2000 kg adományt a Magyar Vöröskereszt munkatársainak. A helyszínen Kardos István, a Magyar Vöröskereszt főigazgatója köszönetét fejezte ki a szállodások támogatásáért.

 Országos siker: a CSR-ban résztvevőknek köszönet

Az akció főszervezője, Anek Dóra ezúton szeretne köszönetet mondani a Magyar Vöröskereszt kollégáinak, hogy az első pillanattól az utolsóig egy összehangolt gépezetként álltak az kezdeményezés mellett. Az akció sikeréért köszönet illeti az MSZÉSZ régióvezetőit, akik mozgósították a körzetükbe tartozó szállodásokat.

Köszönet a 20 szállodának, akik a legnehezebb körülmények között is vállalták a gyűjtőpontok szerepét és a kapcsolathálójukat működésbe hozva 9 tonnányi segítség összegyűjtését tették lehetővé és nem utolsósorban köszönet mindenkinek, aki a felhívás hatására a gardróbját felforgatta.

 

 

 

 

Forrás: HotelHero/Turizmus Online


Hunguest hotelek Hévízen: wellness és kikapcsolódás egy helyen

Hunguest hotelek Hévízen: wellness és kikapcsolódás egy helyen 

A Hunguest Hotels szállodaláncnál a lánc számos szállodája teljes körűen megújult, köztük hévízi egységeik is.
Belföldi és nemzetközi vendégérkezések hazai szálláshelyeken

Belföldi és nemzetközi vendégérkezések hazai szálláshelyeken 

A Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ (NTAK) adatai szerint eddig 2,4 millió belföldi és 2,6 millió nemzetközi turistát regisztráltak a hazai szálláshelyek.
Két új magyar szálláshely a világ fenntartható turizmusának térképén

Két új magyar szálláshely a világ fenntartható turizmusának térképén  

Két észak-magyarországi szálláshely nyerte el ma a nemzetközi Good Travel Seal minősítést, amelyet a világ egyik vezető fenntarthatósági turisztikai értékelőrendszereként tartanak számon.
MSZÉSZ márciusi trendriport – kevesebb belföldi vendég, mint tavaly

MSZÉSZ márciusi trendriport – kevesebb belföldi vendég, mint tavaly 

Márciusi trendriport a KSH adatai alapján.
Brandváltás ennél a patinás fővárosi szállodánál

Brandváltás ennél a patinás fővárosi szállodánál 

A Mövenpick bejelentette a Mövenpick Hotel Budapest Centre megnyitását.
Újra nyitva a családok és a wellness rajongók kedvence: a Hunguest Flóra

Újra nyitva a családok és a wellness rajongók kedvence: a Hunguest Flóra 

Évekkel ezelőtt, fejlesztés céljából zárt be az egri Hunguest Hotel Flóra azért, hogy 2024. december 18-án megújult külsővel és belsővel születhessen újjá.
A szállodások keleti régióülésére készül a megújult Hunguest Béke

A szállodások keleti régióülésére készül a megújult Hunguest Béke  

Május 7-én a nemrég újranyitott hajdúszoboszlói Hunguest Béke szállodában rendezik meg a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének (MSZÉSZ) keleti régióülését.  
Igazgatóváltás a Dorothea Hotel élén

Igazgatóváltás a Dorothea Hotel élén 

Az ötcsillagos budapesti belvárosi ház vezetése 2025 március elsejétől változott.
Új ötcsillagos ház nyílik Hévízen

Új ötcsillagos ház nyílik Hévízen 

Az ötcsillagos szállodában a vendégeket nem csak a luxus legmagasabb foka, hanem valódi testi-lelki feltöltődés várja.
Boeingből luxushotel

Boeingből luxushotel 

Felix Demin 2023 végén nyitotta meg a világ egyik legkülönlegesebb szálláshelyét: a Private Jet Villát.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.