125 milliónyi bírsággal sújtotta a Ryanairt és a Wizz Airt

Tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat miatt összesen 125 millió forint bírságot szabott ki Budapest Főváros Kormányhivatala a Ryanair és Wizz Air diszkont légitársaságokra - jelentette be György István fővárosi kormánymegbízott kedden újságíróknak nyilatkozva.

Elmondása szerint a nem jogerős, elsőfokú ítélet ellen a légitársaságok fellebbezhetnek. Az ír Ryanairt 100 millió, a magyar hátterű Wizz Airt 25 millió forint bírság megfizetésére kötelezték.

A kormánybiztos elmondása szerint a július végén, illetve augusztus végén indítottak eljárást a két légitársaság ellen. A Ryanair esetében két, Las Palmas repülőterére közlekedő járattal kapcsolatban merültek fel aggályok. Az utasoknak ugyanis csak az érkező repülőtéren közölték, hogy nem minden utas csomagját vitték el, több feladott poggyász is Budapesten maradt. A másik esetben túlsúlyra hivatkozva közölték az utasokkal a gép fedélzetén, hogy bizonyos csomagokat ki kell pakolni, és le kell szállnia annak, aki nem akar a csomagja nélkül utazni.

A Wizz Air esetére György István nem tért ki. A Miniszterelnökség korábbi közlése szerint a Miniszterelnökség akkor közlése szerint a Wizz Air tisztességtelen a magyar fogyasztókkal szemben, mert nem teljesíti a szerződésben vállalt kötelezettségeit, és nem biztosítja az utasok által előzetesen kifizetett szolgáltatásokat, mindeközben "semmibe veszi a fogyasztóvédelem alapvető szabályait".

A vizsgálat elhúzódott, mivel a légitársaságokat többször is meg kellett keresni, az egyik cég pedig határidő-hosszabbítást is kért. A Ryanair és a Wizz Air esetében is egyértelműen megállapítható a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat, a bírság összege azért tér el, mert a Ryanair súlyosabb, és több embert érintő szabálytalanságot követett el.

György István jelezte: csaknem 200 vizsgálatot végeztek el eddig, ezek 75 százaléka járatkésés, 20 százaléka visszautasított beszállás, 5 százaléka pedig járatkimaradás miatt indult.

Forrás: MTI


Forgalomkorlátozások vasárnap  a fővárosban

Forgalomkorlátozások vasárnap a fővárosban 

Vasárnap egy futóversenyt és az Élet Menete rendezvényt tartják Budapesten.
SIA Csoport: cél a karbonsemlegesség

SIA Csoport: cél a karbonsemlegesség  

A Singapore Airlines (SIA) Csoport megállapodásokat írt alá a Fenntartható Repülési Üzemanyag (SAF) beszerzéséről.
Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná

Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná 

Megdöntötte saját rekordját az Emirates Group a 2024–2025-ös pénzügyi évben.
Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja

Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja 

A korlátozás oka a húsvéti héten mért jelentős forgalomnövekedés.
Ismét robog a Jégmadár expressz

Ismét robog a Jégmadár expressz 

Május 18-tól ismét közlekedik a Jégmadár expresszvonat, amely közvetlen összeköttetést kínál Rákospalota-Újpestről a Velencei-tóhoz és a Balatonhoz.
WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés

WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés 

A repülőtér a Romániai Repülőterek Egyesülete által közölt januári statisztika szerint egy év alatt megduplázta utasainak számát.
Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 

Éppen hetvenöt évvel ezelőtt, 1950. május 7-én nyitották meg az utazóközönség előtt Budapest nemzetközi repülőterét, Magyarország kapuját.
Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában

Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában 

Dubajról leginkább a téli napsütés, a tavaszi luxuspihenés vagy az őszi tökéletes kikapcsolódás jut eszünkbe – de ez hamarosan megváltozhat.
Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme

Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme 

A Budapest Airport (BA) ezt a speciális programot az érintett kerületek és települések polgármestereivel konzultálva alakította ki.
IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom

IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom  

Az április 30-án megjelent sajtóközlemény 2025. márciusi globális légiutasforgalom adatait ismerteti.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.