Alkotmányügyi bizottság támogatta egy bizottság létrehozását

Általános vitára alkalmasnak találta az alkotmányügyi bizottság a Malév és a Budapest Airport (BA) privatizációját vizsgáló bizottság létrehozásáról szóló javaslatot. A testület hétfői ülésén a szocialisták azt kezdeményezték, hogy az elmúlt másfél év kormányzati döntéseit is tekintsék át.

A vizsgálóbizottság létrehozását Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztos, fideszes képviselő kezdeményezte. A tíztagú testület a Malév és a Budapest Airport "szocialisták és szabad demokraták általi privatizációjának körülményeit", a Malév visszaállamosításának folyamatát, valamint jelenlegi fizetésképtelenségét és felszámolását előidéző, 2002-2010 között meghozott intézkedéseket, és az ebben időszakban felmerülő döntéshozói felelősség kérdéskörét vizsgálná.

A javaslatot a kormánypártok és a Jobbik képviselőinek támogatásával, a szocialisták tartózkodása mellett fogadták el. Nem támogatták ezt megelőzően az MSZP-s Bárándy Gergely ügyrendi javaslatát, hogy vegyék le a napirendről a javaslatot, és kérdezzék meg a kezdeményező Budai Gyulát - aki nem volt jelen a bizottsági ülésen -, hajlandó-e úgy benyújtani az indítványt, hogy lehetőség legyen az elmúlt másfél év vizsgálatára is.

A vitában az MSZP-s Lamperth Mónika is azt kifogásolta, hogy a vizsgálatból kizárják azt az "elképesztő felelőtlen viselkedést", amit az Orbán-kormány tanúsított az elmúlt másfél évben, közben pedig már előre megbélyegzik a szocialistákat és a szabad demokratákat. Szerinte így esély sincs arra, hogy a valódi eredmény szülessen.

Ipkovich György (MSZP) a kormánypárti képviselőkhöz fordulva hozzátette: "önöknél dobta be a törülközőt a Malév", ezért azt is meg kell vizsgálni, hogy mit mulasztott a mostani kormányzat.

A fideszes Papcsák Ferenc erre reagálva közölte, ha ő lenne az előterjesztő, akkor nem látná akadályát a vizsgálati időszak kiterjesztésének, de utalt arra, hogy ebben Budai Gyula az illetékes.

A paritásos alapon működő vizsgálóbizottságnak a megbízatása kezdetétől számított 180 napon belül kell benyújtania jelentését az Országgyűlésnek. Az indítvány szerint négy parlamenti képviselőt delegálna a testületbe a Fidesz, egyet a KDNP, kettőt az MSZP, kettőt a Jobbik és egyet az LMP. Az elnököt a Fidesz adná, az alelnököt pedig az MSZP. A bizottság a munkája során a feladatával összefüggésben meghallgatásokat tarthatna, iratokat kérhetne be, amelyeket mindenki köteles a testület rendelkezésére bocsátani, továbbá köteles megjelenni.

Budai Gyula határozati javaslata indoklásában azt írta: a Malév csődhelyzetét részletesen kivizsgáló bizottság létrehozása elengedhetetlen, "a hazai és nemzetközi jelentőséggel bíró vállalat gazdasági színtérről való eltűnése folyamatának és a jogügyletekben döntési jogkörrel rendelkező állami és cégvezetők tevékenységének, felelősségének feltárása mindenképpen indokolt". A Malév február 3-án reggel szüntette be működését, a Malév Zrt. azóta felszámolás alatt áll.

Forrás: MTI


Forgalomkorlátozások vasárnap  a fővárosban

Forgalomkorlátozások vasárnap a fővárosban 

Vasárnap egy futóversenyt és az Élet Menete rendezvényt tartják Budapesten.
SIA Csoport: cél a karbonsemlegesség

SIA Csoport: cél a karbonsemlegesség  

A Singapore Airlines (SIA) Csoport megállapodásokat írt alá a Fenntartható Repülési Üzemanyag (SAF) beszerzéséről.
Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná

Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná 

Megdöntötte saját rekordját az Emirates Group a 2024–2025-ös pénzügyi évben.
Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja

Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja 

A korlátozás oka a húsvéti héten mért jelentős forgalomnövekedés.
Ismét robog a Jégmadár expressz

Ismét robog a Jégmadár expressz 

Május 18-tól ismét közlekedik a Jégmadár expresszvonat, amely közvetlen összeköttetést kínál Rákospalota-Újpestről a Velencei-tóhoz és a Balatonhoz.
WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés

WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés 

A repülőtér a Romániai Repülőterek Egyesülete által közölt januári statisztika szerint egy év alatt megduplázta utasainak számát.
Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 

Éppen hetvenöt évvel ezelőtt, 1950. május 7-én nyitották meg az utazóközönség előtt Budapest nemzetközi repülőterét, Magyarország kapuját.
Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában

Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában 

Dubajról leginkább a téli napsütés, a tavaszi luxuspihenés vagy az őszi tökéletes kikapcsolódás jut eszünkbe – de ez hamarosan megváltozhat.
Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme

Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme 

A Budapest Airport (BA) ezt a speciális programot az érintett kerületek és települések polgármestereivel konzultálva alakította ki.
IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom

IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom  

Az április 30-án megjelent sajtóközlemény 2025. márciusi globális légiutasforgalom adatait ismerteti.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.