hirdetés
hirdetés

Boeing: segély a katasztrófák áldozatai hozzátartozóinak

A Boeing amerikai repülőgépgyár 100 millió dolláros segélyt ajánlott fel az általa gyártott, 737 MAX 8 típusú gépekkel tavaly októberben és idén márciusban lezuhant áldozatok családjainak.

hirdetés

A cég közleményében leszögezte, hogy az összeggel - amelyet éveken keresztül, több részletben folyósítanak majd - az áldozatok családtagjainak és az érintett közösségeknek kívánnak segíteni. Az összegeket részben a napi kiadások enyhítésére, részben az érintett közösségek gazdasági fejlesztésére szánják.

„Mi, a Boeingnál végtelenül sajnáljuk a két balesetben tragikusan elveszített életeket, és ez a veszteség az elkövetkező években is elnehezíti szívünket és elménket" - fogalmazott közleményében Dennis Muilenburg, a repülőgépgyár elnök-vezérigazgatója. További részleteket azonban nem közölt a felajánlott segélyekről.

A Boeing ellen jelenleg több mint egytucatnyi per van folyamatban a két baleset miatt. Az indonéziai Lion Air légitársaság repülőgépével tavaly októberben az indonéz partoknál lezuhant utasok családtagjai közvetítő révén próbáltak megegyezni, és amerikai sajtójelentések szerint írásban meg is állapodtak a kártérítésről. Az Ethiopian Airlines idén márciusban Addisz-Abeba közelében lezuhant utasainak családtagjai szintén perelnek.

Az eddigi vizsgálatok azt állapították meg, hogy a Boeing két, 737 MAX 8 típusú gépének szerencsétlenségét a repülőgép emelkedési szögét szabályozó szoftver hibája okozta, amelyről a vállalat vezetőinek is tudniuk kellett, hiszen - mint kiderült - a hibát több pilóta is jelezte. Ugyanakkor felmerült a pilóták továbbképzésének elégtelensége, valamint az amerikai szövetségi légügyi hivatal (FAA) felelőssége is, mivel a vizsgálatok szerint a hivatal nem kellő gondossággal folytatta le a géptípus repülési engedélyének kiadását szolgáló eljárást.

A nemzetközi szakemberek bevonásával indított vizsgálatok még tartanak, a szoftverhibákat ugyan részben kijavították, de a próbarepüléseken további hiányosságokat észleltek. A Boeing egyelőre nem közölt pontos dátumot arról, mikor állíthatók ismét forgalomba a 737 MAX 8-as típusú utasszállító repülőgépek.

hirdetés
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés
hirdetés

Találkozzunk a Facebookon!

Kiadónk társoldalai