Ferihegy: visszatérő járatok, terminálnyitás

Április folyamán számos légitársaság jelentette be járatai újraindulását, amely jelzi az átoltottság mértékét lekövető várható forgalomnövekedést is.

Chris Dinsdale, a Budapest Airport Zrt. közelmúltban kinevezett új vezérigazgatója az AIRportal.hu-nak adott interjúban elmondta, hogy 2025-ben kezdődhet el az új utascsarnok megépítése, addig egy móló hozzáépítésével ideiglenesen megnyílhat az 1. Terminál. A tervezett parkolóház kicsit más helyszínen épül meg, helyére egy komplex tömegközlekedési csomópontot terveznek, amely a leendő vasútállomással is össze lesz kötve.

A Budapest Airport Repülőtéri Értesítjéből kiderül az is, hogy újraindult a Belavia Budapest-Minszk járata, mely mostantól heti kétszer, szerdán és vasárnap közlekedik a két főváros között, Embraer E175 típusú repülőgépekkel. Szintén visszatér a Ryanair Párizsba, Malagába és Rómába közlekedő járata, heti két alkalommal biztosítva légi összeköttetést a közkedvelt városok és Budapest között. A Pegasus is bejelentette Budapest-Isztambul járata újraindulását, szintén heti két járattal menetrendjében.

A Magyarországon és világszerte regisztrált oltottsági adatok reményre adnak okot, ennek megfelelően a Budapest Airport már a közeljövőben számít a további járatok újraindulására és az utasforgalom emelkedésére. Jelenleg mesterséges korlátozások fogják vissza a forgalmat, viszont mivel az utazási kedv továbbra is megvan, a korlátozások csökkenésével vagy eltűnésével, várhatóan megindulhat a forgalom jelentősebb növekedése. A Budapest Airport elsőként a rövid távú, európai légi összeköttetések újraindulására számít, míg a hosszabb távú, tengerentúli járatok visszatérése később várható.


Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná

Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná 

Megdöntötte saját rekordját az Emirates Group a 2024–2025-ös pénzügyi évben.
Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja

Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja 

A korlátozás oka a húsvéti héten mért jelentős forgalomnövekedés.
Ismét robog a Jégmadár expressz

Ismét robog a Jégmadár expressz 

Május 18-tól ismét közlekedik a Jégmadár expresszvonat, amely közvetlen összeköttetést kínál Rákospalota-Újpestről a Velencei-tóhoz és a Balatonhoz.
WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés

WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés 

A repülőtér a Romániai Repülőterek Egyesülete által közölt januári statisztika szerint egy év alatt megduplázta utasainak számát.
Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 

Éppen hetvenöt évvel ezelőtt, 1950. május 7-én nyitották meg az utazóközönség előtt Budapest nemzetközi repülőterét, Magyarország kapuját.
Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában

Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában 

Dubajról leginkább a téli napsütés, a tavaszi luxuspihenés vagy az őszi tökéletes kikapcsolódás jut eszünkbe – de ez hamarosan megváltozhat.
Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme

Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme 

A Budapest Airport (BA) ezt a speciális programot az érintett kerületek és települések polgármestereivel konzultálva alakította ki.
IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom

IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom  

Az április 30-án megjelent sajtóközlemény 2025. márciusi globális légiutasforgalom adatait ismerteti.
Ausztriában jön a Railjet vonatok új generációja

Ausztriában jön a Railjet vonatok új generációja 

A növekvő kereslet és a megváltozott utazási szokások miatt Ausztriában egyre nagyobb szerepet kapnak a fejlesztések.
Jemeni húszik: folytatjuk a támadást az izraeli légtér ellen

Jemeni húszik: folytatjuk a támadást az izraeli légtér ellen 

Eddig huszonhét rakétát indítottak a húszik Izrael légtere ellen, és bejelentették, hogy folytatják a támadást.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.