Gyors és halk elektromos repülővel kísérletezik a NASA

A cél a minél gyorsabb, hatékonyabb és hallgatagabb légi járművek kifejlesztése.

A NASA-nál a puszta repüléssel foglalkozó részleg a kisebb hírveréssel járó szekciók közé tartozik.

Bár az ügynökség főleg arról híres, hogy bizonyos tárgyakat lendületesen az űrbe hajít, illetve, hogy a különböző robotjait az általa kiszemelt bolygóra rápottyantja, a szervezet az égbolt hozzánk közelebbi részén is kísérleteket folytat. A korábbi NASA X repülők például sikeresen áttörték a hangsebességet, más masinák a világűr széléig is eljutottak, sőt a hivatal az előre néző szárnyakhoz hasonló szokatlan koncepciókat is kipróbált már - olvasható társlapunk, a GyártásTrend oldalán.

A témában a NASA soron következő fejlesztése egy 14 elektromos motorral felszerelt, átalakított könnyű repülőgép, és a szervezet pénteken el is árulta a jármű leendő nevét.

A gépet hivatalosan X-57-re keresztelték, ám barátok között akár Maxwellként is hivatkozni lehet a közlekedési eszközre.


A 14 motorból 12 a felszálláshoz extra tolóerővel rendelkezik majd, a szárnyak végére erősített két nagyobb hajtómű pedig a repülési magasság elérése után fogja előre röpíteni az alkalmatosságot.

A NASA célja, hogy elektromos technikával is képes legyen elérni a 280 kilométer per órás végsebességet.

Ez azért rendesen a hangsebesség alatt marad.

Jóllehet, a hatékonyság, mint fogalom nem olyan figyelemfelkeltő, mint a hangrobbanás, ám jóval hasznosabb nála. Márpedig a Maxwell-lel a NASA célja éppen az átfogó jellegű hatékonyság elérése, hogy így „akár 40 százalékkal csökkentsék a kis repülőgépek általános működési költségeit”.

Ugyan a hivatal folyamatosan hibrid meghajtásúként hivatkozik a repülőre, állítólag kizárólag elemekkel fog működni, márpedig ez teljes elektromosságra utal. Mindenesetre feszülten várjuk a fejleményeket.


Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná

Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná 

Megdöntötte saját rekordját az Emirates Group a 2024–2025-ös pénzügyi évben.
Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja

Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja 

A korlátozás oka a húsvéti héten mért jelentős forgalomnövekedés.
Ismét robog a Jégmadár expressz

Ismét robog a Jégmadár expressz 

Május 18-tól ismét közlekedik a Jégmadár expresszvonat, amely közvetlen összeköttetést kínál Rákospalota-Újpestről a Velencei-tóhoz és a Balatonhoz.
WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés

WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés 

A repülőtér a Romániai Repülőterek Egyesülete által közölt januári statisztika szerint egy év alatt megduplázta utasainak számát.
Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 

Éppen hetvenöt évvel ezelőtt, 1950. május 7-én nyitották meg az utazóközönség előtt Budapest nemzetközi repülőterét, Magyarország kapuját.
Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában

Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában 

Dubajról leginkább a téli napsütés, a tavaszi luxuspihenés vagy az őszi tökéletes kikapcsolódás jut eszünkbe – de ez hamarosan megváltozhat.
Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme

Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme 

A Budapest Airport (BA) ezt a speciális programot az érintett kerületek és települések polgármestereivel konzultálva alakította ki.
IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom

IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom  

Az április 30-án megjelent sajtóközlemény 2025. márciusi globális légiutasforgalom adatait ismerteti.
Ausztriában jön a Railjet vonatok új generációja

Ausztriában jön a Railjet vonatok új generációja 

A növekvő kereslet és a megváltozott utazási szokások miatt Ausztriában egyre nagyobb szerepet kapnak a fejlesztések.
Jemeni húszik: folytatjuk a támadást az izraeli légtér ellen

Jemeni húszik: folytatjuk a támadást az izraeli légtér ellen 

Eddig huszonhét rakétát indítottak a húszik Izrael légtere ellen, és bejelentették, hogy folytatják a támadást.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.