Idén pünkösdkor 10 százalékkal többen utaztak vonattal

Több mint 575 ezer utas vette igénybe a MÁV-START járatait az ünnepi hétvége alatt, ami 9,6 százalékos növekedés az előző év pünkösdi időszakához képest. Az elmúlt 5 év legnagyobb pünkösdi forgalmát érte el a vasútvállalat. Legtöbben a hosszú hétvége előtti pénteken vonatoztak, míg a legnagyobb növekedést szombaton érték el, aznap 12,7 százalékkal többen utaztak vasúton.

A pünkösdi hosszúhétvégére több kocsival egészítette ki a vonatokat a MÁV-START az utazási igényekhez igazodva, ehhez valamennyi üzemképes és az adott vonalon közlekedtethető járművet felhasználták. Az észak-balatoni vonalon 8, a dél-balatoni vonalon pedig legfeljebb 12 kocsi lehet a vonatokban. A nagy utasforgalomra tekintettel a MÁV-csoport honlapján többszöri frissítéssel tájékoztatást nyújtottak az InterCity járatok kihasználtságáról, ezzel is segítve az utasokat a jegyvásárlásban és az utazás tervezésében. Az ünnepi forgalomban azt is figyelembe kellett venni, hogy az országos vasúthálózat más vonalain is megnövekedett az utazási igény. Főként a debreceni, győri, pécsi és a miskolci vonalon utaztak sokan. Némely vasárnap délelőtti dél-balatoni vonal járat esetében keveselték a kocsik számát, a délutáni órákban közlekedőknél azonban nem volt ilyen probléma. A legtöbben ekkor utaztak vissza a főváros irányába. Szombattól életbe lép a nyári menetrend, a főszezonban lényegesen több vonat közül választhatnak a Balatonhoz utazók.

Erről korábban már tájékoztatást adott a vasúttársaság.


Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná

Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná 

Megdöntötte saját rekordját az Emirates Group a 2024–2025-ös pénzügyi évben.
Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja

Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja 

A korlátozás oka a húsvéti héten mért jelentős forgalomnövekedés.
Ismét robog a Jégmadár expressz

Ismét robog a Jégmadár expressz 

Május 18-tól ismét közlekedik a Jégmadár expresszvonat, amely közvetlen összeköttetést kínál Rákospalota-Újpestről a Velencei-tóhoz és a Balatonhoz.
WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés

WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés 

A repülőtér a Romániai Repülőterek Egyesülete által közölt januári statisztika szerint egy év alatt megduplázta utasainak számát.
Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 

Éppen hetvenöt évvel ezelőtt, 1950. május 7-én nyitották meg az utazóközönség előtt Budapest nemzetközi repülőterét, Magyarország kapuját.
Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában

Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában 

Dubajról leginkább a téli napsütés, a tavaszi luxuspihenés vagy az őszi tökéletes kikapcsolódás jut eszünkbe – de ez hamarosan megváltozhat.
Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme

Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme 

A Budapest Airport (BA) ezt a speciális programot az érintett kerületek és települések polgármestereivel konzultálva alakította ki.
IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom

IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom  

Az április 30-án megjelent sajtóközlemény 2025. márciusi globális légiutasforgalom adatait ismerteti.
Ausztriában jön a Railjet vonatok új generációja

Ausztriában jön a Railjet vonatok új generációja 

A növekvő kereslet és a megváltozott utazási szokások miatt Ausztriában egyre nagyobb szerepet kapnak a fejlesztések.
Jemeni húszik: folytatjuk a támadást az izraeli légtér ellen

Jemeni húszik: folytatjuk a támadást az izraeli légtér ellen 

Eddig huszonhét rakétát indítottak a húszik Izrael légtere ellen, és bejelentették, hogy folytatják a támadást.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.