Így néz majd ki az új FLIRT-vonat

A 2014-ben és 2015-ben forgalomba álló, új FLIRT-motorvonatok megrendelésére március közepén írtak alá támogatási és szállítási szerződést a MÁV-START Zrt., a GYSEV Zrt., a KIKSZ Zrt. és a Stadler Bussnang AG képviselői. A MÁV-START-os járművek látványterve elkészült, a vonatok grafikája megtekinthető az érdeklődők számára a vasúttársaság honlapján a www.mav-start.hu oldalon.

A 42 alacsonypadlós motorvonat a MÁV-START Zrt. járműparkjához és a vállalat arculatához igazodva kék-sárga színű külső festést kap majd, a belső terek kialakítása és színezete megegyezik a jelenleg is közlekedő FLIRT-motorvonatokéval. Az újonnan készülő szerelvényeken már szériatartozék lesz a wifielérés, és az ülőhelyek egy részéről 230V-os számítógép-csatlakozóaljzatok is elérhetők lesznek. Továbbfejlesztett vizuális utastájékoztató-rendszer áll majd az utasok rendelkezésére, a motorvonatok belső terében monitorokon is követhetőek lesznek az utazással kapcsolatos információk, illetve a szerelvények az egyik legkorszerűbb vasútbiztonsági rendszerrel lesznek ellátva.

A FLIRT típusú motorvonatok 2007-ben jelentek meg Magyarország vasúthálózatán, elsősorban a budapesti elővárosi forgalomban teljesítenek szolgálatot. Jelenleg 60 ilyen típusú vonat közlekedik, a számuk 2014 őszétől fokozatosan növekszik majd 2015 szeptemberéig. A most készülő 42 új FLIRT-vonattal már 102 darab ilyen típusú szerelvény lesz a MÁV-START Zrt. flottájában. A járművek klimatizáltak, alacsonypadlós kialakításúak, a belső tér akadálymentesen átjárható, környezetbarát, zárt rendszerű mellékhelységek tartoznak a szerelvényekhez. A korszerű vizuális és hangos utastájékoztató-rendszer GPS-jel által vezérelt, a vonatok belső terében videokamerás felügyelet is működik. A tervek szerint az új beszerzésű járművek a Budapest–Martonvásár–Székesfehérvár, a Budapest–Százhalombatta–Pusztaszabolcs, a Budapest–Esztergom, a Budapest–Vác–Szob, a Budapest–Veresegyháza–Vác és a Budapest–Monor vasútvonalon fognak közlekedni.


Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná

Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná 

Megdöntötte saját rekordját az Emirates Group a 2024–2025-ös pénzügyi évben.
Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja

Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja 

A korlátozás oka a húsvéti héten mért jelentős forgalomnövekedés.
Ismét robog a Jégmadár expressz

Ismét robog a Jégmadár expressz 

Május 18-tól ismét közlekedik a Jégmadár expresszvonat, amely közvetlen összeköttetést kínál Rákospalota-Újpestről a Velencei-tóhoz és a Balatonhoz.
WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés

WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés 

A repülőtér a Romániai Repülőterek Egyesülete által közölt januári statisztika szerint egy év alatt megduplázta utasainak számát.
Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 

Éppen hetvenöt évvel ezelőtt, 1950. május 7-én nyitották meg az utazóközönség előtt Budapest nemzetközi repülőterét, Magyarország kapuját.
Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában

Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában 

Dubajról leginkább a téli napsütés, a tavaszi luxuspihenés vagy az őszi tökéletes kikapcsolódás jut eszünkbe – de ez hamarosan megváltozhat.
Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme

Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme 

A Budapest Airport (BA) ezt a speciális programot az érintett kerületek és települések polgármestereivel konzultálva alakította ki.
IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom

IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom  

Az április 30-án megjelent sajtóközlemény 2025. márciusi globális légiutasforgalom adatait ismerteti.
Ausztriában jön a Railjet vonatok új generációja

Ausztriában jön a Railjet vonatok új generációja 

A növekvő kereslet és a megváltozott utazási szokások miatt Ausztriában egyre nagyobb szerepet kapnak a fejlesztések.
Jemeni húszik: folytatjuk a támadást az izraeli légtér ellen

Jemeni húszik: folytatjuk a támadást az izraeli légtér ellen 

Eddig huszonhét rakétát indítottak a húszik Izrael légtere ellen, és bejelentették, hogy folytatják a támadást.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.