hirdetés
hirdetés

Jelentős veszteség az easyJetnél

Romlott az angol easyJet diszkont légitársaság eredménye a pénzügyi év első félében az előző évihez viszonyítva, miközben az utasforgalom és a bevételek jól alakultak.

hirdetés

A légicég keddi közleménye szerint az árbevétel 3,2 százalékkal, 1,8 milliárd fontra javult, az utasszám pedig 8,4 százalékkal, 33,8 millióra bővült. A gépek átlagos telítettsége 0,5 százalékponttal 90,2 százalékra növekedett.

A társaság az üzemelés költségeit nem részletezte, csupán annyit közölt, hogy az egy székre vetített, a kerozinköltséget nem tartalmazó költségszint 38,5 font volt az első fél évben.

Az adózott eredmény ebben az időszakban 236 millió font veszteség volt, míg egy évvel korábban még csak 18 milliós veszteséget könyveltek el. Ennek okaként Caroly McCall vezérigazgató a húsvéti ünnepek második fél évre történő átcsúszását és a font árfolyamának változását jelölte meg. Ez a két esemény elmondása szerint 127 millió fontos rést ütött a gazdálkodásban.

Kiemelte még, hogy az eredmények megfelelnek a piaci várakozásoknak, a következő időszakban pedig az egy székre vetített bevétel emelkedésére számítanak.

forrás: commons.wikimedia.org
forrás: commons.wikimedia.org

(forrás: MTI)
hirdetés
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés
hirdetés

Találkozzunk a Facebookon!

Ön szerint jó ötlet-e a kötelező szervízdíj a hazai vendéglátóhelyeken?

Kiadónk társoldalai