Klímabarát repülőgép-üzemanyag a DHL Express-nél

A bp és a Neste 2026-ig több mint 800 millió liter fenntartható üzemanyaggal látja el a gyors nemzetközi légiszállítási szolgáltatást végző DHL Express-t. Ennek egyik célja, hogy 2030-ra a cég légi közlekedésében felhasznált üzemanyagok teljes mennyiségének 30 százaléka fenntartható legyen.

A DHL Express újabb lépést tett a légiközlekedési logisztika szén-dioxid-mentességéért és fenntarthatóbbá tételéért. A németországi központú vállalat megerősítette, hogy új stratégiai együttműködést kötött a bp-vel és a Neste-vel, amelyek a következő öt évben több mint 800 millió liter fenntartható légiüzemanyagot (másnéven: sustainable aviation fuel [„SAF”]) biztosítanak a DHL Express számára. A most megkötött szerződések a légi közlekedés eddigi legnagyobb SAF-megállapodását jelentik. A DHL arra számít, hogy a stratégiai együttműködések révén a légi járművek üzemanyag-életciklusa során mintegy kétmillió tonna szén-dioxid-kibocsátást takarítanak meg – ez körülbelül 400 000 személygépkocsi éves üvegházhatású gázkibocsátásának felel meg.

Magyarországon azt látjuk, hogy már az exportorientált kis-, és középvállalkozások szempontjai között is előkelő helyen szerepel a fenntarthatóság, mint elvárás, amikor szállítmányozási partnerként megkeresnek minket” – mondta Mészáros Ádám, a DHL Express magyarországi vállalatának ügyvezetője. „Ezen igényeknek mind a légiszállításban, mind pedig a közúti kiszállításban folyamatos fejlesztésekkel felelünk meg: megújuló energiát használunk épületeinkben, elektromos járművekre cseréltük városi flottánk jelentős részét és ehhez kapcsolódik most a fenntartható repülőgép-üzemanyag egyre nagyobb mennyiségű felhasználása is.

Egyszerű példával érzékeltetve a most leszerződött mennyiség nagyságrendjét, ha 800 millió liter tiszta (100 százalékban) fenntartható repülőgép-üzemanyagot használnánk, akkor a DHL évi kb. ezer járatát az amerikai Cincinnati és a németországi Lipcse közötti útvonalon 12 évig tudná üzemeltetni a cég Boeing 777-esekkel. Ez összesen 12 000 szén-dioxid-semleges, hosszú távú repülőjáratnak felel meg.

"A világ vezető logisztikai vállalataként elkötelezettek vagyunk, hogy fenntarthatóbb, zöld megoldásokat kínáljunk ügyfeleinknek. A bp-vel és a Neste-vel kötött megállapodásaink különlegesek a légiközlekedés területén, és érdemben támogatják fenntarthatósági tervünk ütemes teljesítését " – mondta Frank Appel, a Deutsche Post DHL Group vezérigazgatója. "A fenntartható repülőgép-üzemanyag használata jelenleg a légiközlekedés egyik legfontosabb lehetősége a CO2-kibocsátás csökkentésére a ma használt repülőgéptípusok esetében."

A Deutsche Post DHL Group a fenntarthatósági stratégiájában elkötelezte magát, hogy 2030-ra légiflottájának fogyasztását 30 százalékban fenntartható üzemanyaggal biztosítsa. Mindkét beszállító hulladékolajból előállított üzemanyagot biztosít a szerződések keretében. Az ilyen, hulladékokból és maradékokból származó üzemanyag az életciklusa során akár 80 százalékkal is csökkentheti az üvegházhatású gázok kibocsátását az általa helyettesített hagyományos repülőgép-üzemanyaghoz képest, ezzel is csökkentve a DHL CO2-lábnyomát. Annak érdekében, hogy az üzemanyag fenntartható legyen, kerülik az olyan alapanyagok használatát, amelyek az élelmiszertermeléssel versenyeznek, vagy közvetett földhasználati változást okoznak.

"Fő célunk, hogy még több fenntartható üzemanyag-beszállítót ösztönözzünk a mai ellátáshiány csökkentésére. Ezzel együtt arra kérjük a döntéshozókat, hogy teremtsék meg a megfelelő kereteket a fenntartható repülőgép-üzemanyagok piaci bevezetésének felgyorsításához az EU-ban és világszerte, beleértve egy olyan elszámolási mechanizmust, amely lehetővé teszi ezen üzemanyagok rugalmas beszerzését és felhasználását" – mondta John Pearson, a DHL Express vezérigazgatója.

 

 

Forrás: Store Insider


Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná

Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná 

Megdöntötte saját rekordját az Emirates Group a 2024–2025-ös pénzügyi évben.
Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja

Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja 

A korlátozás oka a húsvéti héten mért jelentős forgalomnövekedés.
Ismét robog a Jégmadár expressz

Ismét robog a Jégmadár expressz 

Május 18-tól ismét közlekedik a Jégmadár expresszvonat, amely közvetlen összeköttetést kínál Rákospalota-Újpestről a Velencei-tóhoz és a Balatonhoz.
WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés

WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés 

A repülőtér a Romániai Repülőterek Egyesülete által közölt januári statisztika szerint egy év alatt megduplázta utasainak számát.
Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 

Éppen hetvenöt évvel ezelőtt, 1950. május 7-én nyitották meg az utazóközönség előtt Budapest nemzetközi repülőterét, Magyarország kapuját.
Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában

Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában 

Dubajról leginkább a téli napsütés, a tavaszi luxuspihenés vagy az őszi tökéletes kikapcsolódás jut eszünkbe – de ez hamarosan megváltozhat.
Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme

Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme 

A Budapest Airport (BA) ezt a speciális programot az érintett kerületek és települések polgármestereivel konzultálva alakította ki.
IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom

IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom  

Az április 30-án megjelent sajtóközlemény 2025. márciusi globális légiutasforgalom adatait ismerteti.
Ausztriában jön a Railjet vonatok új generációja

Ausztriában jön a Railjet vonatok új generációja 

A növekvő kereslet és a megváltozott utazási szokások miatt Ausztriában egyre nagyobb szerepet kapnak a fejlesztések.
Jemeni húszik: folytatjuk a támadást az izraeli légtér ellen

Jemeni húszik: folytatjuk a támadást az izraeli légtér ellen 

Eddig huszonhét rakétát indítottak a húszik Izrael légtere ellen, és bejelentették, hogy folytatják a támadást.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.