MÁV - Volán: változik a menetrend

Vasárnap lép életbe a MÁV-Start és a Volánbusz 2020/2021-es menetrendje, amely mintegy harminc vasútvonalon és ötven autóbuszos vonalon jelent változást.

A december 13-án életbe lépő vasúti és autóbuszos menetrendi fejlesztések az ország szinte minden térségét érintik. Kelet-Magyarországon például több fővonalon bővül az InterCity-hálózat, Zemplén és Borsod térsége új, kétóránkénti közvetlen kapcsolatokkal kerül közelebb a fővároshoz.

 

Budapest és Békéscsaba között óránként elérhető lesz az InterCity-szolgáltatás, késő este pedig egy új InterCity is indul a fővárosból Békéscsabára. Borsod-Abaúj-Zemplén megyében is több új járatot indít a Volánbusz, Szerencset, Erdőbényét, Olaszliszkát, Sárospatakot, Sátoraljaújhelyt, Putnokot, Hétet és Sajónémetit érinti a változás.
A Dunántúlon a nagyvárosok közötti közlekedést, valamint a Balaton elérését az új Helikon InterRégió vonatok jelentősen javítják, amelyek Győr-Celldömölk-Keszthely-Fonyód-Kaposvár útvonalon egész nap kétóránként közlekednek. Zalaegerszeg és Keszthely között hajnaltól késő estig óránként, csúcsidőben félóránként közlekednek az autóbuszok.
Homolya Róbert, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója a közleményben mérföldkőnek nevezte a december 13-ai menetrendváltozást, mert az új menetrend már a MÁV és a Volánbusz egységes stratégiai irányítása által elérni kívánt céloknak megfelelően készült.
Pafféri Zoltán, a Volánbusz Zrt. elnök-vezérigazgatója kiemelte: a Volán-társaságok integrációjának egyik legfontosabb eredménye az volt, hogy rugalmasabban és racionálisabban szervezhető a helyközi közlekedés. A MÁV-val való szoros együttműködéssel ez tovább folytatódik.

Forrás: MTI


Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná

Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná 

Megdöntötte saját rekordját az Emirates Group a 2024–2025-ös pénzügyi évben.
Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja

Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja 

A korlátozás oka a húsvéti héten mért jelentős forgalomnövekedés.
Ismét robog a Jégmadár expressz

Ismét robog a Jégmadár expressz 

Május 18-tól ismét közlekedik a Jégmadár expresszvonat, amely közvetlen összeköttetést kínál Rákospalota-Újpestről a Velencei-tóhoz és a Balatonhoz.
WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés

WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés 

A repülőtér a Romániai Repülőterek Egyesülete által közölt januári statisztika szerint egy év alatt megduplázta utasainak számát.
Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 

Éppen hetvenöt évvel ezelőtt, 1950. május 7-én nyitották meg az utazóközönség előtt Budapest nemzetközi repülőterét, Magyarország kapuját.
Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában

Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában 

Dubajról leginkább a téli napsütés, a tavaszi luxuspihenés vagy az őszi tökéletes kikapcsolódás jut eszünkbe – de ez hamarosan megváltozhat.
Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme

Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme 

A Budapest Airport (BA) ezt a speciális programot az érintett kerületek és települések polgármestereivel konzultálva alakította ki.
IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom

IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom  

Az április 30-án megjelent sajtóközlemény 2025. márciusi globális légiutasforgalom adatait ismerteti.
Ausztriában jön a Railjet vonatok új generációja

Ausztriában jön a Railjet vonatok új generációja 

A növekvő kereslet és a megváltozott utazási szokások miatt Ausztriában egyre nagyobb szerepet kapnak a fejlesztések.
Jemeni húszik: folytatjuk a támadást az izraeli légtér ellen

Jemeni húszik: folytatjuk a támadást az izraeli légtér ellen 

Eddig huszonhét rakétát indítottak a húszik Izrael légtere ellen, és bejelentették, hogy folytatják a támadást.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.