Megcsinálta, foggal húzta el az 50 tonnás Airbust

Hihetetlen, a Guinness-rekordok könyvébe való sportteljesítményt mutatott be csütörtökön Sinka „Popeye” Zsolt magyar erőművész: emberi erővel, egészen pontosan foggal húzta el a Budapest Airport 1. Termináljának forgalmi előterén a Wizz Air egyik Airbus A 320-as típusú, 180 személyes repülőgépét. 

A rekordbeállítást cseppet sem segítette az időjárás: délelőtt fél tizenegykor a levegő hőmérséklete 31,3° Celsius volt, míg a beton már 43,3° Celsiusra hevült fel. A különleges mutatványhoz a Wizz Air egyik gépét kölcsönadta, amely két járat között tett egy gyors kitérőt az 1. Terminálra. Ennek a gépnek a fedélzetén érkezett át a rekord-kísérlet helyszínére a 2. Terminál előteréről Sinka „Popeye” Zsolt, hogy aztán nekigyürkőzzön az emberfeletti feladatnak. 

A rekordkísérlethez a Wizz Air, a Budapest Airport, a Malév Ground Handling és a Lufthansa Technik Budapest szakembereinek szoros együttműködése kellett, hiszen Magyarország erős emberének testi épségére éppúgy vigyázni kellett, mint a méregdrága és vadonatúj repülőgépre, no meg a repülőtér biztonsági előírásait is be kellett tartani.

Minden jelenlévő alaposan meglepődött, amikor Sinka „Popeye” Zsolt az 50 tonnát meghaladó tömegű repülőgép orrfutójához erősített kötelet a fogai közé vette, nekifeszült és egyre gyorsuló tempóban húzni kezdte a gépet. Sokan már attól tartottak, hogy az Airbus A320-as meg sem áll, amikor végre a kabinban a pilóta lefékezte a gyorsan mozgó monstrumot. A hitelesítő mérésen megdöbbentő adatok láttak napvilágot: Sinka „Popeye” Zsolt az ötven tonnát meghaladó tömegű A 320-as repülőt 52 mp alatt pontosan 39,2 méterre vontatta el.

A Guinness-rekord tehát megvan, a hitelesítésre természetesen a helyszíni ellenőrök jelentése alapján még néhány hetet várni kell. A rekord beállítást a helyszínről követte Dr. Nébald György, a sportállamtitkárság főosztályvezetője, olimpiai- és világbajnok kardvívónk is.


Forgalomkorlátozások vasárnap  a fővárosban

Forgalomkorlátozások vasárnap a fővárosban 

Vasárnap egy futóversenyt és az Élet Menete rendezvényt tartják Budapesten.
SIA Csoport: cél a karbonsemlegesség

SIA Csoport: cél a karbonsemlegesség  

A Singapore Airlines (SIA) Csoport megállapodásokat írt alá a Fenntartható Repülési Üzemanyag (SAF) beszerzéséről.
Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná

Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná 

Megdöntötte saját rekordját az Emirates Group a 2024–2025-ös pénzügyi évben.
Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja

Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja 

A korlátozás oka a húsvéti héten mért jelentős forgalomnövekedés.
Ismét robog a Jégmadár expressz

Ismét robog a Jégmadár expressz 

Május 18-tól ismét közlekedik a Jégmadár expresszvonat, amely közvetlen összeköttetést kínál Rákospalota-Újpestről a Velencei-tóhoz és a Balatonhoz.
WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés

WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés 

A repülőtér a Romániai Repülőterek Egyesülete által közölt januári statisztika szerint egy év alatt megduplázta utasainak számát.
Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 

Éppen hetvenöt évvel ezelőtt, 1950. május 7-én nyitották meg az utazóközönség előtt Budapest nemzetközi repülőterét, Magyarország kapuját.
Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában

Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában 

Dubajról leginkább a téli napsütés, a tavaszi luxuspihenés vagy az őszi tökéletes kikapcsolódás jut eszünkbe – de ez hamarosan megváltozhat.
Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme

Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme 

A Budapest Airport (BA) ezt a speciális programot az érintett kerületek és települések polgármestereivel konzultálva alakította ki.
IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom

IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom  

Az április 30-án megjelent sajtóközlemény 2025. márciusi globális légiutasforgalom adatait ismerteti.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.