Megnyitott az új dohai reptér

Megnyílt az új dohai repülőtér. Fedélzetén helyi méltóságokkal a Qatar Airways A320-as gépe volt az első járat, amely hivatalosan az új repülőtéren landolt. A légitársaság teljes flottája május 27-ével költözik a Hamad Nemzetközi Repülőtérre.

Ugyan tegnap még azt írtuk, hogy a Hamad Nemzetközi Repülőtér csak júniusba nyílik meg, ma mégis hivatalosan átadták.

A Qatar Airways A320 típusú gépe pénteken, április 30-án, helyi idő szerint 11:00 óra előtt szállt fel a Doha Nemzetközi Repülőtérről és rövid idő múlva már landolt is a Hamad Nemzetközi Repülőtér keleti kifutópályáján. A gépet a hagyományos vízsugaras köszöntés után a B3-as kapunál összegyűlt kiváncsi tömeg fogadta. A nyitójárat fedélzetén az új dohai repülőtér Igazgató Tanácsának tagjai, VIP személyiségek és más méltóságok voltak jelen, többek között  Jassim Al Sulaiti közlekedési miniszter, Akbar Al Baker, a Qatar Airways vezérigazgatója és Abdul Aziz Mohammad Al Noaimi, a katari Légügyi Hatóság elnöke.

10 légitársaság járatai már ide érkeznek

Mostantól 10 légitársaság járatau közlekednek a Hamad Nemzetközi Repülőtérre. Ezek: Biman Bangladesh Airlines, flydubai, Air Arabia, Iran Air, Air India Express, Yemenia, Pakistan International Airlines, Syrian Airlines, Pegasus Airlines és Nepal Airlines. A Qatar Airways teljes flottája május 27-től fogja használni az új dohai hub-ot. A Qatar Airways vezérigazgatója, Akbar Al Baker a következőket mondta: “Történelmi pillanat nem csupán légitársaságunk, de Katar állam történetében is látni az ünnepélyes nyitójárat érkezését a Hamad Nemzetközi Repülőtérre. A mai várva várt megnyitó azt is jelenti a világ számára, hogy Doha immár készen áll kitárni kapuit az utasok felé, akik egy különleges utazási élmény részesei lehetnek az új repülőtéren. Nagy várakozással nézünk május 27-e elé amikor a Qatar Airways teljes flottája is átköltözik az új létesítménybe.”

A Hamad Nemzetközi Repülőtér a világ legújabb globális elosztó központja és köszönhetően a magas színvonalú szolgáltatói egységeknek és utasközpontú tervezésnek a legmagasabb színtű elvárásoknak is megfelel. Jelenleg évi 30 millió utas befogadására kész a létesítmény de a teljes befejezés után ez a szám 50 millióra fog emelkedni.

Elhódították a területet a tengertől

A repülőtér területe 29 négyzetkilométer, és 60 százalékban a Arab-öböltől visszahódított földön épült. A Qatar Airways Katar állam nemzeti légitársasága május 27-én költözik a Hamad Nemzetközi Repülőtérre. A légitársaság az elmúlt 17 évben gyors ütemben növekedett, jelenleg 134 gépből álló flottájával 138 üzleti és nyaraló desztinációra üzemel világszerte. Az elkövetkező hónapokban az útvonalhálózat tovább bővül, az alábbi városok kerülnek fel a légitársaság térképére: Al Hofuf, Szaud-Arábia (május 15, 2014), Isztanbul Sabiha Gökçen Repülőtér, Törökország (május 22, 2014), Edinburgh, Skócia (május 28, 2014), Miami, USA (június 10, 2014), Haneda, Japán (június 18, 2014), Dallas/Fort Worth, USA (július 1, 2014) és Dzsibuti (július 27, 2014).


Megszólalt a hitelminősítő a Boeing-ügyben

Megszólalt a hitelminősítő a Boeing-ügyben 

A Moody's hitelminősítő közölte, hogy fontolóra veszi a Boeing minősítésének lerontását.
Különleges jármű futott be Szentendrére - érdemes megnézni!

Különleges jármű futott be Szentendrére - érdemes megnézni! 

Az április 1-jén, hétfőn újra megnyitó szentendrei Városi Tömegközlekedési Múzeum legújabb kiállítási darabja egy egykori Margitszigeti Sétajárat.
Útlezárások a reptér felé április 2-től

Útlezárások a reptér felé április 2-től 

A Budapest Airport Zrt. tájékoztatása az április 2-án kezdődő útfelújítások kapcsán.
A Stadler lenyúlná a spanyol vonatgyártót a magyarok elől

A Stadler lenyúlná a spanyol vonatgyártót a magyarok elől 

A háttérben a madridi kormány állhat, amely a magyar konzorciumtól félti a Talgo vonatgyártót.
Személyi változás a Budapest Airportnál

Személyi változás a Budapest Airportnál 

Az általános és fejlesztési vezérigazgató-helyettes 17 év után, március 31-én távozik a vállalattól.
Guiness-rekorder a Flirt H2 motorvonat

Guiness-rekorder a Flirt H2 motorvonat 

A világrekorder vonat részben a Stadler szolnoki kocsiszekrény-üzemében készült.
Távozik posztjáról a Boeing vezérigazgatója

Távozik posztjáról a Boeing vezérigazgatója 

Dave Calhoun 2020 elején vette át a vezérigazgatói tisztséget, miután az elődjét, Dennis Muilenburgot leváltották.
A Lufthansa Technik tovább növekedne

A Lufthansa Technik tovább növekedne 

A Lufthansa Technik Budapest ügyvezető igazgatója áttekintést adott a magyar leánycég tavalyi teljesítményéről és idei terveiről.
Boeing-elkerülő weboldal indult

Boeing-elkerülő weboldal indult 

Pár kattintással kideríthető, hogy egy repülőjáratot pontosan milyen géptípussal teljesít majd a légitársaság.
Már közlekedik a Tisza-tó sebesvonat

Már közlekedik a Tisza-tó sebesvonat 

Egynapos túrához is ideális a menetrendje.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.