Megszűnhet az egyik legfurcsább repülőtéri szabály

Az edinburgh-i repülőtérre szállított új berendezések lehetővé teszik, hogy az utasok a jövő évtől akár 2 liter folyadékot is felvihessenek a repülőgépre, miután más brit repülőterek is megkezdték az innovációt.

Jelenleg a repülőre felvihető folyadék mennyisége nem haladhatja meg a 100 ml-t, illetve az összes folyadékot egy átlátszó zacskóban kell tartani. Az új technológia pedig lehetővé teszi majd, hogy enyhítsenek ezen a korláton.

Az Egyesült Királyság kormánya 2024-ig elrendelte a CT szkennerek létesítését a légi kikötőkben. Ehhez kezdeményezéshez csatlakozott most az edinboroughi repülőtér is.

Az új szkennerek képesek magas minőségű képeket és részletes elemzést készíteni a poggyászok tartalmáról, lehetővé téve a biztonsági személyzet számára, hogy könnyen észrevegyék a veszélyes tárgyakat – írja a Drink Business.

A lépés jelentősen megkönnyítheti majd az italszuvenírek szállítását, a cél az, hogy a technológia jövő év júniusára az összes brit repülőtéren elérhető legyen. Ha ezt a technológiát világszerte bevezetik (az Egyesült Államok néhány repülőterén már jelen van), elképzelhető, hogy ez kihatással lesz az italok kiskereskedelmi ágazatára, mivel az turisták a repülőtér helyett a nyaralásuk helyszínén vásárolnak palackokat, amelyeket hazavihetnek.

Végigolvasom a cikket >>

Forrás: Hamu és Gyémánt


Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná

Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná 

Megdöntötte saját rekordját az Emirates Group a 2024–2025-ös pénzügyi évben.
Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja

Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja 

A korlátozás oka a húsvéti héten mért jelentős forgalomnövekedés.
Ismét robog a Jégmadár expressz

Ismét robog a Jégmadár expressz 

Május 18-tól ismét közlekedik a Jégmadár expresszvonat, amely közvetlen összeköttetést kínál Rákospalota-Újpestről a Velencei-tóhoz és a Balatonhoz.
WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés

WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés 

A repülőtér a Romániai Repülőterek Egyesülete által közölt januári statisztika szerint egy év alatt megduplázta utasainak számát.
Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 

Éppen hetvenöt évvel ezelőtt, 1950. május 7-én nyitották meg az utazóközönség előtt Budapest nemzetközi repülőterét, Magyarország kapuját.
Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában

Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában 

Dubajról leginkább a téli napsütés, a tavaszi luxuspihenés vagy az őszi tökéletes kikapcsolódás jut eszünkbe – de ez hamarosan megváltozhat.
Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme

Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme 

A Budapest Airport (BA) ezt a speciális programot az érintett kerületek és települések polgármestereivel konzultálva alakította ki.
IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom

IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom  

Az április 30-án megjelent sajtóközlemény 2025. márciusi globális légiutasforgalom adatait ismerteti.
Ausztriában jön a Railjet vonatok új generációja

Ausztriában jön a Railjet vonatok új generációja 

A növekvő kereslet és a megváltozott utazási szokások miatt Ausztriában egyre nagyobb szerepet kapnak a fejlesztések.
Jemeni húszik: folytatjuk a támadást az izraeli légtér ellen

Jemeni húszik: folytatjuk a támadást az izraeli légtér ellen 

Eddig huszonhét rakétát indítottak a húszik Izrael légtere ellen, és bejelentették, hogy folytatják a támadást.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.