Megtéveszti a Wizz Air a fogyasztókat?

Eljárást indított a Gazdasági Versenyhivatal a Wizz Airrel szemben, mivel a fapados légitársaság a jegyvásárlás során vélhetően megtévesztéssel tereli a fogyasztókat feláras szolgáltatásai felé - írja az AIRportal.hu.

A légitársaság ugyanis feltételezhetően a fogyasztók döntésének szempontjából jelentős információkat hallgat el (vagy közöl későn) online felületein, hogy a drágább lehetőségek irányába befolyásolja a jegyvásárlókat.

A cég a gyanú szerint elhallgatja a fogyasztók elől, hogy a legolcsóbb csomagopciót is lehetőségük van kiegészíteni elsőbbségi szolgáltatás, illetve feladott poggyász megrendelésével. Egyes, magasabb költségű csomagopciók kapcsán a társaság megtévesztően állíthatja, hogy „akár drágább is lehet”, ha csak az utasfelvételkor foglalnak maguknak ülőhelyet – ez ugyanis vélhetően csupán más, olcsóbb csomagopcióra igaz.

A vállalkozás emellett az online utasfelvétel során félrevezető megnevezéssel, illetve egyéb technikai megoldásokkal kapacitálhatja a fogyasztókat a feláras ülőhelyválasztásra.



A versenyhatóság tavaly ősszel – átfogó gyorselemzését követően – nyomatékosan figyelmeztette a Magyarországon elérhető légitársaságokat arra, hogy jegyeladási és reklámozási gyakorlatuk során változtassanak a fogyasztói döntéseket észrevétlenül torzító módszereiken. A hatóság októberben jelezte: ha nem észlelhető előrelépés, versenyfelügyeleti eljárásokban vizsgálhatja a tisztességes verseny szabályainak érvényesülését.

A teljes cikk ITT olvasható.


Forgalomkorlátozások vasárnap  a fővárosban

Forgalomkorlátozások vasárnap a fővárosban 

Vasárnap egy futóversenyt és az Élet Menete rendezvényt tartják Budapesten.
SIA Csoport: cél a karbonsemlegesség

SIA Csoport: cél a karbonsemlegesség  

A Singapore Airlines (SIA) Csoport megállapodásokat írt alá a Fenntartható Repülési Üzemanyag (SAF) beszerzéséről.
Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná

Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná 

Megdöntötte saját rekordját az Emirates Group a 2024–2025-ös pénzügyi évben.
Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja

Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja 

A korlátozás oka a húsvéti héten mért jelentős forgalomnövekedés.
Ismét robog a Jégmadár expressz

Ismét robog a Jégmadár expressz 

Május 18-tól ismét közlekedik a Jégmadár expresszvonat, amely közvetlen összeköttetést kínál Rákospalota-Újpestről a Velencei-tóhoz és a Balatonhoz.
WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés

WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés 

A repülőtér a Romániai Repülőterek Egyesülete által közölt januári statisztika szerint egy év alatt megduplázta utasainak számát.
Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 

Éppen hetvenöt évvel ezelőtt, 1950. május 7-én nyitották meg az utazóközönség előtt Budapest nemzetközi repülőterét, Magyarország kapuját.
Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában

Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában 

Dubajról leginkább a téli napsütés, a tavaszi luxuspihenés vagy az őszi tökéletes kikapcsolódás jut eszünkbe – de ez hamarosan megváltozhat.
Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme

Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme 

A Budapest Airport (BA) ezt a speciális programot az érintett kerületek és települések polgármestereivel konzultálva alakította ki.
IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom

IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom  

Az április 30-án megjelent sajtóközlemény 2025. márciusi globális légiutasforgalom adatait ismerteti.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.