Megvágják az első osztályt a Lufthansánál

A business osztályain növelné a kapacitást - jövőre akár már 5 százalékkal - a német légicég, egyes járatain pedig megszüntetné az első osztályt. A cél: a hatékonyság növelése.

Csökkentette fapados lenyvállalata veszteségét a Lufthansa, ezzel párhuzamosan pedig jelentős fejlesztésekbe kezdett, elsősorban interkontinentális járatainak business osztályán - írja a Bloomberg.

A Germanwings várható, működési költségekből adódó veszteségeit 90 millió euróra csökkentheti a társaság azzal, hogy frankfurti és müncheni vonalaik mellett egyre több járatot vesz át a rövid távú légiközlekedésben. Az áttörést a vállalat 2015-re várja, amikor is az interkontinentális és rövid távú járatszervezés először termelhet nyereséget öt éven belül.

A 2015-ös profitnövekedés egyik kulcsát az európai közlekedés veszteségeinek csökkentésében látja a Lufthansa. A cég listaáron 23 milliárd dollár értékben vásárolt új repülőgépeket, hogy állja a versenyt az általában fiatalabb gépflottával rendelkező fapados illetve Öböl-beli társasággokkal. Az úgynevezett Score-projekt részeként a business-osztályait új ülésekkel dobja fel, fejleszti a várókat, és bővíti a prémium economy osztály kapacitásait. A fejlesztések idén 120 millióba, jövőre 300 millióba majd 2015-ben 100 millió euróba kerülhetnek.

A Lufthansa fővonalain a business-osztály kapacitása - az ülések száma a megtett távolság függvényében – idén 1 százalékkal, jövőre pedig 5 százalékkal nőhet a tervek szerint. Ezzel, legalábbis részben, az első osztály kiesését válthatják ki, mivel azt egyes járatain megszünteti a német óriás. Az első osztály kényelme a Bangkokba, Kanadába és Afrikába tartó gépeken szűnik meg.

Általánosságban a Germanwings a kereslet 5 százalékos, a foglalások 2,9 százalékos míg a hozam 4,5 százalékos növekedésével számol idén, mondta el Thomas Winkelmann, a vállalat igazgatója.

Forrás: Bloomberg


Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná

Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná 

Megdöntötte saját rekordját az Emirates Group a 2024–2025-ös pénzügyi évben.
Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja

Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja 

A korlátozás oka a húsvéti héten mért jelentős forgalomnövekedés.
Ismét robog a Jégmadár expressz

Ismét robog a Jégmadár expressz 

Május 18-tól ismét közlekedik a Jégmadár expresszvonat, amely közvetlen összeköttetést kínál Rákospalota-Újpestről a Velencei-tóhoz és a Balatonhoz.
WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés

WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés 

A repülőtér a Romániai Repülőterek Egyesülete által közölt januári statisztika szerint egy év alatt megduplázta utasainak számát.
Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 

Éppen hetvenöt évvel ezelőtt, 1950. május 7-én nyitották meg az utazóközönség előtt Budapest nemzetközi repülőterét, Magyarország kapuját.
Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában

Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában 

Dubajról leginkább a téli napsütés, a tavaszi luxuspihenés vagy az őszi tökéletes kikapcsolódás jut eszünkbe – de ez hamarosan megváltozhat.
Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme

Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme 

A Budapest Airport (BA) ezt a speciális programot az érintett kerületek és települések polgármestereivel konzultálva alakította ki.
IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom

IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom  

Az április 30-án megjelent sajtóközlemény 2025. márciusi globális légiutasforgalom adatait ismerteti.
Ausztriában jön a Railjet vonatok új generációja

Ausztriában jön a Railjet vonatok új generációja 

A növekvő kereslet és a megváltozott utazási szokások miatt Ausztriában egyre nagyobb szerepet kapnak a fejlesztések.
Jemeni húszik: folytatjuk a támadást az izraeli légtér ellen

Jemeni húszik: folytatjuk a támadást az izraeli légtér ellen 

Eddig huszonhét rakétát indítottak a húszik Izrael légtere ellen, és bejelentették, hogy folytatják a támadást.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.