Miért sztrájkolnak annyit a pilóták?

Az európai hagyományos légitársaságok versenyképességüket próbálják javítani, hogy felvegyék a versenyt a diszkont légi cégekkel, de az átalakításokkal a szakszervezetek legtöbbször nem értenek egyet, emiatt volt és várható a közeljövőben is több sztrájk az európai légiközlekedésben - mondta Feledi György szakértő, utasszállító-pilóta kedden az MTI megkeresésére.

Az elmúlt hetekben az Air France és a Lufthansa pilótái is sztrájkoltak, a francia pilóták két héten keresztül nem vették fel a munkát, mert aggasztotta őket az Air France-KLM cégcsoporthoz tartozó Transavia diszkont társaság fejlesztése. A munkabeszüntetéssel a cég becslései szerint 416 millió eurós bevételkiesést okoztak. A Lufthansa pilótái pár hónapon belül többször is sztrájkoltak a korkedvezményes nyugdíj feltételei miatt.

Feledi György szerint a hagyományos légitársaságok lépéskényszerben vannak, mert a diszkontok bizonyítottan alacsonyabb költségszinten és hatékonyabban működnek, ezért kénytelenek átalakítani saját cégstruktúrájukat. Ez a folyamat az International Airlines Group (IAG) cégeinél (British Airways, Iberia, Vueling) már megtörtént, hatásaként már az európai, rövidtávú járatok is profitot termelnek.

Lassú az átalakulás a Lufthansánál és az Air France-nál

A Lufthansa-csoport és az Air France-KLM viszont ezzel a lépéssel még adós és aggasztó, hogy nagyon lassan haladnak az átalakítással. Mindegyik csoport célja a versenyképesség javítása, de a változástatásokhoz meg kell találni a közös hangot a szakszervezetekkel, ez viszont "végeláthatatlan" tárgyalásokat eredményez - mondta Feledi György.

Van megoldás

A túlélésnek azonban van egy másik verziója is a szakértő szerint: az évek óta súlyos veszteséget termelő Alitaliát és a szintén nehéz anyagi helyzetben lévő Air Berlint az abu dzabi székhelyű Etihad Airways mentette meg, 49 százalékos résztulajdont vásárolva. Így már könnyen megvetheti lábát Európában az Etihad és felnőhet a legnagyobbak közé, kihasználva a megszorult európai légitársaságokat.

Gyakran, a szakszervezeti szabályozások akadályhalmaza miatt egy úgynevezett hibrid légitársaságot hoznak létre a nagy cégek, ilyen a IAG - Vuelingje és a Lufthansa Germanwingse is, ezekben a légitársaságokban keveredik a diszkont és a hagyományos modell. Az ötlet Feledi György szerint jónak tűnik, de egyben veszélyes is: minél többet változtatnak a diszkont rendszeren, annál drágább lesz az utazás.

Forrás: MTI


Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná

Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná 

Megdöntötte saját rekordját az Emirates Group a 2024–2025-ös pénzügyi évben.
Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja

Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja 

A korlátozás oka a húsvéti héten mért jelentős forgalomnövekedés.
Ismét robog a Jégmadár expressz

Ismét robog a Jégmadár expressz 

Május 18-tól ismét közlekedik a Jégmadár expresszvonat, amely közvetlen összeköttetést kínál Rákospalota-Újpestről a Velencei-tóhoz és a Balatonhoz.
WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés

WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés 

A repülőtér a Romániai Repülőterek Egyesülete által közölt januári statisztika szerint egy év alatt megduplázta utasainak számát.
Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 

Éppen hetvenöt évvel ezelőtt, 1950. május 7-én nyitották meg az utazóközönség előtt Budapest nemzetközi repülőterét, Magyarország kapuját.
Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában

Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában 

Dubajról leginkább a téli napsütés, a tavaszi luxuspihenés vagy az őszi tökéletes kikapcsolódás jut eszünkbe – de ez hamarosan megváltozhat.
Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme

Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme 

A Budapest Airport (BA) ezt a speciális programot az érintett kerületek és települések polgármestereivel konzultálva alakította ki.
IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom

IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom  

Az április 30-án megjelent sajtóközlemény 2025. márciusi globális légiutasforgalom adatait ismerteti.
Ausztriában jön a Railjet vonatok új generációja

Ausztriában jön a Railjet vonatok új generációja 

A növekvő kereslet és a megváltozott utazási szokások miatt Ausztriában egyre nagyobb szerepet kapnak a fejlesztések.
Jemeni húszik: folytatjuk a támadást az izraeli légtér ellen

Jemeni húszik: folytatjuk a támadást az izraeli légtér ellen 

Eddig huszonhét rakétát indítottak a húszik Izrael légtere ellen, és bejelentették, hogy folytatják a támadást.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.