Ryanair-Wizzair: kard ki, kard!

Egy új útvonalat és járatsűrítést jelentett be me a Ryanair Budapesten, amely első ízben támad nyíltan a fapados versenytárs Wizzairre.

Alig egy héten belül másodszor repült Magyarországra Michael O’Leary, a Ryanair vezérigazgatója. Ezúttal azért jött, hogy megerősítse, megegyeztek a Budapest Airporttal és a magyar kormánnyal, és február 27-ével elindítják a korábban bejelentett budapesti járataikat. Mi több, nem négy, hanem immár 5 repülőgépet kívánnak nálunk állomásoztatni március végétől, és a repült úti célok számát is eggyel (Tampere) bővítik.

Sokkal több járat

Összesen heti 57 járatot terveznek indítani Brüsszelbe, Eindhovenbe, Göteborgba, Madridba, Milánóba, Rómába, Stockholmba. Tamperébe és Thesszalonikibe, az eredetileg tervezett 36-tal szemben.

„A cég stabil anyagi háttere miatt tudunk két hetes határidővel új járatokat indítani” – emelte ki O’Leary, aki hozzátette, hogy a Ryanair forgalma évről-évre töretlenül nő 1985 óta.

„2010-ben volt egy kis vita a reptérrel, ezért kivonultunk Budapestről, de most visszajöttünk” – hangsúlyozta. Az egy héttel ezelőtt kalkulált 2 millió helyett immár 2,4 millió utassal számol a társaság Budapestről.

Nemzetközi statisztikák szerint ez a 2,4 millió utas 2400 munkahelyet indukál a reptéren és ahhoz kapcsolódva.

Kinek mekkora?

A rövid sajtótájékoztató második felében O’Leary keményen nekiment legnagyobb középkelet-európai konkurensének, a Wizzairnek. „Minden útvonalon minden nap olcsóbbak leszünk, mint a Wizzair!” – fogalmazott O’Leary. „Várjuk a Wizz árpromócióit, készek vagyunk megfelezni az ő legalacsonyabb áraikat, és duplázzuk ezen az áron kínált helyeket” – tette hozzá a vezérigazgató, aki arra is emlékeztetett, hogy a Malév által korábban generált forgalmat majdnem teljes mértékben behozzák majd a tervezett járatok.

O’Leary szerint mivel olcsóbb jegyárat kínálnak, mint korábban a Malév, ezért sokkal több utast fognak hozni Budapestre.

A tájékoztatón kiosztották a Wizzair 2011. március 11-én kiadott pénzügyi jelentését, amelyből – O’Leary elmondása szerint - kiderül, hogy a Wizzair egy, az Egyesült Királyságban, az adóparadicsom Guersney szigetén bejegyzett társaság. Bár nem ért el eddig nyereséget – jegyezte meg O’Leary malíciózusan.

A cég tulajdonosai amerikai befektetők, és a hat igazgatója közül csak egy magyar, aki Svájcban él. (Megnézve a jelentést, ez nem teljesen igaz, ugyanis az igazgatóságban szerepel Oszkó Péter neve is, 2011. április 7-i kinevezéssel). A Wizzair O’Leary szerint eddig minden évben veszteséges volt, 8,7 millió eurós saját tőkéje mellett nettó adóssága 505 millió euró. Az ír cégvezető-fenegyerek szerint érdemes összehasonlítani a két cég forgalmi adatait: míg 2011-ben a Wizzair 11 millió utast szállított 9 millió eurós veszteséggel, addig a tőzsdei cégként minden adatát nyilvánosságra hozó Ryanair 75 milliót vitt 480 millió eurós nyereséggel.

Folyik a toborzás

Az is elhangzott a tájékoztatón, hogy folynak a felvételi beszélgetések Budapesten, 350 korábbi Maléves alkalmazottal találkoztak már. 250 új munkatársat keresnek, pilótát, mérnököt, légikísérőt egyaránt különböző európai állomáshelyekre. Áprilistól akár dolgozhatnak is náluk a volt maléves dolgozók.

Értékelés nyár végén

A meghirdetett árak minden adót tartalmaznak, a ferihegyi kettes terminálról fognak közlekedni, és kaptak némi kormányzati támogatást is – ismerte be O’Leary, aki azt is elmondta, hogy lesz magyar nyelvű honlapjuk, de magyar telefonos ügyfélszolgálatot nem terveznek. Hangsúlyozta, hogy a nyár végén értékelik először az új járatok forgalmát, és azokat a vonalakat, ahol nem lesz meg a 75-80%-os átlagos töltés, megszüntetik. Ez azonban nem valószínű szerinte, az sokkal inkább, hogy az ősztől érkező új Boeingjeik közül többet Budapestre telepítenek.


Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná

Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná 

Megdöntötte saját rekordját az Emirates Group a 2024–2025-ös pénzügyi évben.
Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja

Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja 

A korlátozás oka a húsvéti héten mért jelentős forgalomnövekedés.
Ismét robog a Jégmadár expressz

Ismét robog a Jégmadár expressz 

Május 18-tól ismét közlekedik a Jégmadár expresszvonat, amely közvetlen összeköttetést kínál Rákospalota-Újpestről a Velencei-tóhoz és a Balatonhoz.
WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés

WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés 

A repülőtér a Romániai Repülőterek Egyesülete által közölt januári statisztika szerint egy év alatt megduplázta utasainak számát.
Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 

Éppen hetvenöt évvel ezelőtt, 1950. május 7-én nyitották meg az utazóközönség előtt Budapest nemzetközi repülőterét, Magyarország kapuját.
Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában

Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában 

Dubajról leginkább a téli napsütés, a tavaszi luxuspihenés vagy az őszi tökéletes kikapcsolódás jut eszünkbe – de ez hamarosan megváltozhat.
Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme

Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme 

A Budapest Airport (BA) ezt a speciális programot az érintett kerületek és települések polgármestereivel konzultálva alakította ki.
IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom

IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom  

Az április 30-án megjelent sajtóközlemény 2025. márciusi globális légiutasforgalom adatait ismerteti.
Ausztriában jön a Railjet vonatok új generációja

Ausztriában jön a Railjet vonatok új generációja 

A növekvő kereslet és a megváltozott utazási szokások miatt Ausztriában egyre nagyobb szerepet kapnak a fejlesztések.
Jemeni húszik: folytatjuk a támadást az izraeli légtér ellen

Jemeni húszik: folytatjuk a támadást az izraeli légtér ellen 

Eddig huszonhét rakétát indítottak a húszik Izrael légtere ellen, és bejelentették, hogy folytatják a támadást.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.