Tudja, mit jelent a repülőtéri szakzsargonban a havas készültség?

A ferihegyiek felkészültek a komolyabb téli kihívásokra is. A Budapest Airport, amelynek havas flottája felér egy megyei közútkezelőjével, közel kétszáz emberrel várja téli szezont november közepétől márciusig - nyugtatta meg a kétkedőkett a Budapest Airport pénteken.

"Mostantól kezdve bármikor jöhet a tél és a hó, a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér forgalmát ez nem akadályozhatja, hiszen életbe lépett a repülőtéri szakzsargonban csak havas készültségnek hívott téli készenléti állapot" - tudtuk meg.

Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a meteorológiai előrejelzésnek megfelelően mindig a szükséges létszámmal és eszközzel áll készenlétben a havas szolgálat; szükség esetén késlekedés nélkül elkezdik a hóeltakarítást, illetve a havazást megelőző előkészítést. Idén egy új munkaszervezés bevezetésével alvállalkozó garantálja a repülőtér külső területeinek takarítását és síkosság mentesítését, így a Budapest Airport saját szakemberei a repülőtér légi oldali forgalmi területeire koncentrálhatnak.

Összesen 180-200 ember és 41 jármű ad 24 órás készenlétet egészen márciusig, így akár napokig tartó havazás esetén is folyamatos marad a repülőtér üzemelése. „Szerencsére, erre az elmúlt években nem volt példa, de a repülőtér nem engedhet a szigorú normákból, nem lephet meg minket a havazás.” – mondta Huszka Péter, forgalmi igazgató. 

A nagy létszámra és az eszközparkra szükség is van: nem kevesebb, mint 2,4 millió négyzetméternyi betonfelületet – futópályákat, gurulóutakat, repülőgép állóhelyeket – kell megtisztítani a hótól és a jégtől, méghozzá rövid időn belül.

A havas szolgálat munkatársait, a gépkezelőket hónapok óta készítik fel a feladatra, egyebek mellett számítógépes szimulátoron is vizsgázniuk kell a repülőtéri futópályák, a gurulóutak és beton előterek ismeretéből, majd gyakorlati oktatáson vesznek részt éjszakai vezetésből és a repülőtéri speciális közlekedési szabályok ismeretéből is.


Forgalomkorlátozások vasárnap  a fővárosban

Forgalomkorlátozások vasárnap a fővárosban 

Vasárnap egy futóversenyt és az Élet Menete rendezvényt tartják Budapesten.
SIA Csoport: cél a karbonsemlegesség

SIA Csoport: cél a karbonsemlegesség  

A Singapore Airlines (SIA) Csoport megállapodásokat írt alá a Fenntartható Repülési Üzemanyag (SAF) beszerzéséről.
Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná

Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná 

Megdöntötte saját rekordját az Emirates Group a 2024–2025-ös pénzügyi évben.
Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja

Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja 

A korlátozás oka a húsvéti héten mért jelentős forgalomnövekedés.
Ismét robog a Jégmadár expressz

Ismét robog a Jégmadár expressz 

Május 18-tól ismét közlekedik a Jégmadár expresszvonat, amely közvetlen összeköttetést kínál Rákospalota-Újpestről a Velencei-tóhoz és a Balatonhoz.
WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés

WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés 

A repülőtér a Romániai Repülőterek Egyesülete által közölt januári statisztika szerint egy év alatt megduplázta utasainak számát.
Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 

Éppen hetvenöt évvel ezelőtt, 1950. május 7-én nyitották meg az utazóközönség előtt Budapest nemzetközi repülőterét, Magyarország kapuját.
Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában

Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában 

Dubajról leginkább a téli napsütés, a tavaszi luxuspihenés vagy az őszi tökéletes kikapcsolódás jut eszünkbe – de ez hamarosan megváltozhat.
Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme

Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme 

A Budapest Airport (BA) ezt a speciális programot az érintett kerületek és települések polgármestereivel konzultálva alakította ki.
IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom

IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom  

Az április 30-án megjelent sajtóközlemény 2025. márciusi globális légiutasforgalom adatait ismerteti.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.