Új, közvetlen nemzetközi vonatok a MÁV-nál nyáron

A MÁV-START a nyári utazási főszezonban bővíti a nemzetközi utazási szolgáltatásait, új helyszínekre biztosít kedvezményeket. Más célpontok mellett Ljubljanába és Zágrábba átszállás nélkül is eljuthatnak az idényjellegű nyári vonatokkal. Mindezekhez versenyképes árak is társulnak, és az eljutási idők is kedvezőek.

Budapestről Ljubljana egész évben elérhető a Citadella gyorsvonattal, amelyre több dunántúli megyeszékhelyen – Székesfehérváron, Veszprémben és Zalaegerszegen – is fel lehet szállni. A nyári időszakban, június 21-től augusztus 30-ig, a szlovén főváros a tengerpart felé éjszaka közlekedő Istria expresszvonattal közvetlenül elérhető, így akár egynapos városnézésre is lehetőség nyílik, a vonaton töltve az éjszakát oda- és hazafelé. Az Istria expresszen fekvőhelyes és hálókocsi is közlekedik. Budapestről Ljubljanába irányonként 15 eurótól váltható helybiztosítást is tartalmazó SparDay menetjegy a Citadella gyorsvonatra, korlátozott számban. Ezen kívül a Citadella gyorsvonatra és az Istria expresszre is érvényes a Ljubljana Special menetjegy, amelynek egy útra szóló ára 29 euró, oda-vissza pedig 49 euróért kapható korlátlan számban.

 

Zágrábba az Agram nemzetközi vonaton kívül a nyári főszezonban két másik közvetlen vonat is indul Budapestről. A Gradec expressz és a horvát tengerpartra közlekedő Adria expressz átszállás nélküli eljutást biztosít. Előbbi június 15-től szeptember 15-ig, utóbbi június 14-től szeptember 6-ig naponta közlekedik. Budapestről Zágrábba irányonként 15 eurótól válthatók helybiztosítást is tartalmazó SparDay menetjegyek az Agram és a Gradec expresszvonatokra, korlátozott számban. A Zágráb Special menetjegy az előbbi járatokon kívül az Adria expresszre is érvényes, irányonként 25 euróba kerül és korlátlan számban kapható.

Forrás: Turizmus Online


Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná

Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná 

Megdöntötte saját rekordját az Emirates Group a 2024–2025-ös pénzügyi évben.
Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja

Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja 

A korlátozás oka a húsvéti héten mért jelentős forgalomnövekedés.
Ismét robog a Jégmadár expressz

Ismét robog a Jégmadár expressz 

Május 18-tól ismét közlekedik a Jégmadár expresszvonat, amely közvetlen összeköttetést kínál Rákospalota-Újpestről a Velencei-tóhoz és a Balatonhoz.
WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés

WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés 

A repülőtér a Romániai Repülőterek Egyesülete által közölt januári statisztika szerint egy év alatt megduplázta utasainak számát.
Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 

Éppen hetvenöt évvel ezelőtt, 1950. május 7-én nyitották meg az utazóközönség előtt Budapest nemzetközi repülőterét, Magyarország kapuját.
Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában

Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában 

Dubajról leginkább a téli napsütés, a tavaszi luxuspihenés vagy az őszi tökéletes kikapcsolódás jut eszünkbe – de ez hamarosan megváltozhat.
Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme

Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme 

A Budapest Airport (BA) ezt a speciális programot az érintett kerületek és települések polgármestereivel konzultálva alakította ki.
IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom

IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom  

Az április 30-án megjelent sajtóközlemény 2025. márciusi globális légiutasforgalom adatait ismerteti.
Ausztriában jön a Railjet vonatok új generációja

Ausztriában jön a Railjet vonatok új generációja 

A növekvő kereslet és a megváltozott utazási szokások miatt Ausztriában egyre nagyobb szerepet kapnak a fejlesztések.
Jemeni húszik: folytatjuk a támadást az izraeli légtér ellen

Jemeni húszik: folytatjuk a támadást az izraeli légtér ellen 

Eddig huszonhét rakétát indítottak a húszik Izrael légtere ellen, és bejelentették, hogy folytatják a támadást.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.