Újabb rekordot döntött a Budapest Airport

Továbbra is a régiós átlagot meghaladóan nő a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér utasforgalma. Májusban több mint 800 ezren fordultak meg a repülőtér termináljain, amire az nyaralási szezont megelőző hónapban még sohasem volt példa a Budapest Airport történetében. Jól teljesítenek a diszkont légitársaságok, éledezik a charter piac. A Budapest Airport előrejelzései szerint különösen erős lehet a nyári szezon, ami a hazai idegenforgalmi kínálatnak és a gazdaság erősödésének köszönhető.

Idén egy hónappal hamarabb elkezdődött a nyaralási szezon – legalábbis ez olvasható ki a Budapest Airport legfrissebb forgalmi adataiból. A budapesti repülőtér történetében még soha nem lépte át a 800 ezres határt az utasok száma májusban – ekkora forgalom júniusban szokott lenni. Egészen pontosan 807 247 utas fordult meg a terminálokban, ami 5,4 %-os erősödés a tavalyi májushoz képest. A repülőgép fel- és leszállások száma is újra emelkedett, 3,7 %-kal volt jobb, mint egy évvel ezelőtt.

Mintegy ötödével nőtt az ún. nem-schengeni területekről érkező és az oda induló utasok száma, míg a schengeni (szűken vett EU-n belüli) forgalom enyhén csökkent. A Budapestről elérhető keleti úti célok között elsősorban Moszkva és Isztambul hódít: előbbi útvonalon egy év alatt több mint a duplájára bővült az utasszám, utóbbi esetében pedig háromnegyedével nőtt a forgalom.

„Júniustól szeptemberig egyharmad Magyarországnyi utas fordul meg a repülőtéren, ezért is nagyon fontos, hogy a repülőtér megfelelően felkészüljön a nyári szezonra” – közölte Hardy Mihály. A Budapest Airport kommunikációs igazgatója hozzátette: „A szükséges műszaki felújításokat elvégeztük, a repülőtéren dolgozó biztonságiak és a kereskedelmi terület munkatársai is teljes mértékben felkészültek a következő hónapokra, vagyis minden készen áll a nagy nyári csúcsforgalomra. Minden tőlünk telhetőt megtettünk azért, hogy továbbra is kiérdemeljük Kelet-Európa legjobb repülőterének a címét.”


Forgalomkorlátozások vasárnap  a fővárosban

Forgalomkorlátozások vasárnap a fővárosban 

Vasárnap egy futóversenyt és az Élet Menete rendezvényt tartják Budapesten.
SIA Csoport: cél a karbonsemlegesség

SIA Csoport: cél a karbonsemlegesség  

A Singapore Airlines (SIA) Csoport megállapodásokat írt alá a Fenntartható Repülési Üzemanyag (SAF) beszerzéséről.
Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná

Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná 

Megdöntötte saját rekordját az Emirates Group a 2024–2025-ös pénzügyi évben.
Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja

Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja 

A korlátozás oka a húsvéti héten mért jelentős forgalomnövekedés.
Ismét robog a Jégmadár expressz

Ismét robog a Jégmadár expressz 

Május 18-tól ismét közlekedik a Jégmadár expresszvonat, amely közvetlen összeköttetést kínál Rákospalota-Újpestről a Velencei-tóhoz és a Balatonhoz.
WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés

WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés 

A repülőtér a Romániai Repülőterek Egyesülete által közölt januári statisztika szerint egy év alatt megduplázta utasainak számát.
Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 

Éppen hetvenöt évvel ezelőtt, 1950. május 7-én nyitották meg az utazóközönség előtt Budapest nemzetközi repülőterét, Magyarország kapuját.
Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában

Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában 

Dubajról leginkább a téli napsütés, a tavaszi luxuspihenés vagy az őszi tökéletes kikapcsolódás jut eszünkbe – de ez hamarosan megváltozhat.
Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme

Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme 

A Budapest Airport (BA) ezt a speciális programot az érintett kerületek és települések polgármestereivel konzultálva alakította ki.
IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom

IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom  

Az április 30-án megjelent sajtóközlemény 2025. márciusi globális légiutasforgalom adatait ismerteti.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.