Ürgeelterelési hadművelet a ferihegyi reptéren

Több mint negyven ürgét fogtak be és telepítettek át a szakemberek a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren folyó felújítási munkálatok által érinett területekről, áll egy ezzel kapcsolatos közleményben.

A közleményben felidézték, hogy idén áprilisban egy nagy területre kiterjedő ürgefelmérést végeztek a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér területén a szakemberek azzal a céllal, hogy pontosabb képet kapjanak a repülőtér ürgeállományának térbeli eloszlásáról.

A felmérés eredményeként megállapították, hogy a budapesti repülőtér területén jelentős ürgeállomány él, egyedszámuk több ezerre tehető.

 

A felmérés rávilágítottak arra is, hogy a gurulóutak és előterek felújításával érintett területeken ürgék élnek, amelyeket biztonságuk érdekében a munkálatok megkezdése előtt át kellett költöztetni a repülőtér egy távolabbi biztonságos területére.
Az érintett területről összesen 42 ürgét fogtak be és telepítettek át a szakemberek. Az állatokat a befogás napját követő reggelen engedték ki az előkészített területre, majd tíz nap megfigyelés és őrzés következett.
A természetvédelmi beavatkozásban részt vettek a Herman Ottó Intézet Nonprofit Kft. természetvédelmi szakemberei is, akik az Agrárminisztériummal közösen működtetett Vadonleső Programban - 17 másik védett állat- és növényfajjal együtt - az országos ürgeelterjedést és bizonyos veszélyeztető tényezőinek adatait gyűjtik önkéntesek aktív közreműködésével. 
"Az ürgék számára az egyik legideálisabb közeg a repülőtér területe, mert a folyamatos kaszálásnak köszönhetően a budapesti légikikötő nagyon hasonlít az ősi füves gyepekhez. Az ürgék a rövidfüvű legelők visszaszorulásával az ország több pontján is a repülőtereken találnak menedéket. A hazai ürgepopuláció védelme nemzetközileg is fontos természetvédelmi feladat", ismertette a közleményben Bögre Krisztián, a Budapest Airport Zrt. senior környezetvédelmi specialistája.
    

Forrás: MTI


Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná

Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná 

Megdöntötte saját rekordját az Emirates Group a 2024–2025-ös pénzügyi évben.
Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja

Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja 

A korlátozás oka a húsvéti héten mért jelentős forgalomnövekedés.
Ismét robog a Jégmadár expressz

Ismét robog a Jégmadár expressz 

Május 18-tól ismét közlekedik a Jégmadár expresszvonat, amely közvetlen összeköttetést kínál Rákospalota-Újpestről a Velencei-tóhoz és a Balatonhoz.
WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés

WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés 

A repülőtér a Romániai Repülőterek Egyesülete által közölt januári statisztika szerint egy év alatt megduplázta utasainak számát.
Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 

Éppen hetvenöt évvel ezelőtt, 1950. május 7-én nyitották meg az utazóközönség előtt Budapest nemzetközi repülőterét, Magyarország kapuját.
Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában

Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában 

Dubajról leginkább a téli napsütés, a tavaszi luxuspihenés vagy az őszi tökéletes kikapcsolódás jut eszünkbe – de ez hamarosan megváltozhat.
Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme

Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme 

A Budapest Airport (BA) ezt a speciális programot az érintett kerületek és települések polgármestereivel konzultálva alakította ki.
IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom

IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom  

Az április 30-án megjelent sajtóközlemény 2025. márciusi globális légiutasforgalom adatait ismerteti.
Ausztriában jön a Railjet vonatok új generációja

Ausztriában jön a Railjet vonatok új generációja 

A növekvő kereslet és a megváltozott utazási szokások miatt Ausztriában egyre nagyobb szerepet kapnak a fejlesztések.
Jemeni húszik: folytatjuk a támadást az izraeli légtér ellen

Jemeni húszik: folytatjuk a támadást az izraeli légtér ellen 

Eddig huszonhét rakétát indítottak a húszik Izrael légtere ellen, és bejelentették, hogy folytatják a támadást.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.