Visszacsábítaná a Wizz Airt a varsói repülőtér

Vissza próbálja csábítani a Wizz Airt a lengyel fővárosi repülőtér, miután a légitársaság bejelentése szerint már szerződött a lengyel fővárostól 35 kilométerre épített modlini repülőtérrel, ahonnan a nyáron indítja új járatait - írta csütörtökön a Dziennik Gazeta Prawna gazdasági-közéleti napilap.

A lap értesülései szerint a varsói reptér üzemeltetője (PPL) tárgyal a magyar társasággal, de a felek nem erősítették meg ezt az információt.

A PPL, a modlini reptér résztulajdonosa is, hivatalosan támogatja a Wizz Air átköltözését, de nem szívesen mond le több mint egy millió utasról a varsói repülőtéren. Viszont ahhoz, hogy Varsóban maradjon, a PPL-nek csökkentenie kell a reptérhasználati díjakat.

Nem megerősített információk szerint a Wizz Airt a fővárosi elhelyezkedés előnyei győzhetik meg, illetve az, hogy Modlinban nem versenyképesek az árai. A légitársaság a nyáron induló modlini járatokra jelentősen drágább jegyeket kínál, mint ottani versenytársa, a Ryanair.

A lap hangsúlyozza, hogy a főváros központjához közel eső Okecie néven ismert Chopin repülőtérnek várhatóan csak két év múlva kell tartania a vidéki konkurenciától. Modlinnak nem lesz korábban közvetlen vasúti összeköttetése a fővárossal, így a 20-30 százalékkal olcsóbb jegyek nem biztos, hogy sok utast csábítanak el Varsóból.

Forrás: MTI


Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná

Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná 

Megdöntötte saját rekordját az Emirates Group a 2024–2025-ös pénzügyi évben.
Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja

Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja 

A korlátozás oka a húsvéti héten mért jelentős forgalomnövekedés.
Ismét robog a Jégmadár expressz

Ismét robog a Jégmadár expressz 

Május 18-tól ismét közlekedik a Jégmadár expresszvonat, amely közvetlen összeköttetést kínál Rákospalota-Újpestről a Velencei-tóhoz és a Balatonhoz.
WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés

WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés 

A repülőtér a Romániai Repülőterek Egyesülete által közölt januári statisztika szerint egy év alatt megduplázta utasainak számát.
Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 

Éppen hetvenöt évvel ezelőtt, 1950. május 7-én nyitották meg az utazóközönség előtt Budapest nemzetközi repülőterét, Magyarország kapuját.
Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában

Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában 

Dubajról leginkább a téli napsütés, a tavaszi luxuspihenés vagy az őszi tökéletes kikapcsolódás jut eszünkbe – de ez hamarosan megváltozhat.
Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme

Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme 

A Budapest Airport (BA) ezt a speciális programot az érintett kerületek és települések polgármestereivel konzultálva alakította ki.
IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom

IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom  

Az április 30-án megjelent sajtóközlemény 2025. márciusi globális légiutasforgalom adatait ismerteti.
Ausztriában jön a Railjet vonatok új generációja

Ausztriában jön a Railjet vonatok új generációja 

A növekvő kereslet és a megváltozott utazási szokások miatt Ausztriában egyre nagyobb szerepet kapnak a fejlesztések.
Jemeni húszik: folytatjuk a támadást az izraeli légtér ellen

Jemeni húszik: folytatjuk a támadást az izraeli légtér ellen 

Eddig huszonhét rakétát indítottak a húszik Izrael légtere ellen, és bejelentették, hogy folytatják a támadást.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.