Egyforma mobiltöltőt mindenkinek!

Az Európai Bizottság egységesítené a különféle mobiltelefontöltőket, hogy mérsékelje az elektronikai hulladék termelését. Ez sokak életét egyszerűsítheti majd, az Apple azonban ellenzi a tervet.

Évente több ezer tonnányi elektronikai hulladék keletkezik Európában a telefontöltők miatt. Az EB szerint elérkezett annak az ideje, hogy a különféle mobilokhoz ugyanolyan töltőt használhassanak az emberek, áll a euronews.com tudósításában.

A tervek szerint a mobiltelefonok mellett a fejhallgatók, és a kamerák töltési pontjait is egységesítenék és c-type csatlakozóval gyártanák a jövőben. Az unióban keletkező elektronikai hulladék 40 százalékát dolgozzák csak fel újra.

 

"Ez jó lenne a környezetnek, hiszen sokunknak van többféle használaton kívüli töltője otthon. A jövőben remélhetőleg csak egy lesz. De nem csak szemétből lesz kevesebb, hanem a széndioxid-kibocsátás is csökken majd”, mondta Thierry Breton uniós biztos.

A bizottsági tervet leginkább az Apple bírálja, mert az Iphone-ok töltőit a konkurensekéhez kellene igazítani. A cég közleménye szerint a kezdeményezés elfojtja az innovációt. Azonban az európai fogyasztóvédők szerint szükség van erre a lépésre.

Ha a tagállamok és az Európai Parlament is jóváhagyja a javaslatot, 2024-től léphet életbe az egységes töltőkről szóló szabály.

Forrás: Euronews


Egy hónap múlva a nappalinkban ülve utazhatunk Japánba

Egy hónap múlva a nappalinkban ülve utazhatunk Japánba 

Egy év kihagyás után a Japán Alapítvány Budapesti Iroda idén újra megrendezi online formában a JFF Online Japán Filmfesztivált.
Egykor romhalmaz volt, ma már vendégeket vár ez a középkori szlovák vár

Egykor romhalmaz volt, ma már vendégeket vár ez a középkori szlovák vár 

A várban időzve nem tudjuk elengedni az érzést, hogy mi mindenről tudnának mesélni ezek a vastag kőfalak.
Májustól újabb szabadstrandnak örülhetnek  a bécsiek

Májustól újabb szabadstrandnak örülhetnek a bécsiek 

Május közepétől vehetik birtokba a fürdőzők Bécs legújabb szabadstrandját, az Arena Beach-et.
Fontos a dolgozók mentális egészsége: ingyenes programot indít az a&o hostellánc

Fontos a dolgozók mentális egészsége: ingyenes programot indít az a&o hostellánc 

Az a&o hostellánc májustól, a mentális egészség nemzetközi hónapja alkalmából ingyenes mentális egészségügyi programot biztosít minden munkavállalója számára.
A város, ahol a Titanic született

A város, ahol a Titanic született 

Belfast, ahol lépten-nyomon jelen van a történelem.
Ennyivel nőtt a Törökországba látogató magyarok száma két év alatt

Ennyivel nőtt a Törökországba látogató magyarok száma két év alatt 

Az elmúlt két év alatt több mint két és félszeresére nőtt a Törökországba látogató magyar turisták száma.
Az infláció ellenére is nagy az osztrákok utazási kedve

Az infláció ellenére is nagy az osztrákok utazási kedve 

Élénk osztrák utazási kedvről tanúskodik az osztrák autóklub frissen elkészült jelentése.
Rézvárostól a Vízi Várig - egy korty konyakkal

Rézvárostól a Vízi Várig - egy korty konyakkal 

Szlovák Turisztikai Hivatal invitálására az egyik legrégebbi történelmi város, Besztercebánya környékének felfedezésére indultunk.
Utazási hackerek jelentkezését várják

Utazási hackerek jelentkezését várják 

Z-generációs álommeló: ismét lehet pályázni World Travel Hackernek.
Új program a Brazíliába látogató turistáknak

Új program a Brazíliába látogató turistáknak 

Kihagyhatatlan program annak, aki kikapcsolódásra és pihenésre vágyik.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.