Elmarad Amerika legnagyobb turisztikai vására

A hazai szakma Pow Wow-ként ismeri, hivatalos neve International Pow Wow (IPW), Las Vegas-ban került volna sor rá idén május 30 és június 3-a közt.

A szervezők hazai idő szerint csütörtökön virradóra jelentették be, hogy elmarad az Amerikai Egyesült Államok legnagyobb utazási vására, amelyre magyar delegáció is érkezett volna, írja a kiállítás közleménye alapján a SzeretünkUtazni.hu portál.

Roger Dow, az Amerikai Utazási Szövetség elnöke és ügyvezetője bejelentette, hogy elmarad a 2020-as IPW (International Pow Wow).

Amerika legnagyobb utazási vásárán minden évben több ezer turisztikai szakember vesz részt, tavaly a világ mintegy 70 országából látogattak el a rendezvényre a Los Angeles mellett található, Anaheimbe. Az IPW idén Las Vegasban került volna megrendezésre május 30 és június 3 között.

A szervezők közleménye szerint a lemondást hosszas és alapos döntéshozatali folyamat előzte meg, és minden lehetőséget megvizsgálva arra jutottak, hogy 2020-ban nem tudják megrendezni a vásárt a koronavírus világjárvány miatt.

Roger Dow a közleményben kiemelte: az egészségügyi válság után az IPW szerepe még fontosabb lesz az amerikai turizmusban mint korábban. Jövőre az elsődleges feladatuk, hogy aktívan segítsék a beutazó turizmus újjáépítését.

Az IPW nemzetközi turisztikai vásáron az amerikai kiállítók (utazási irodák, nemzeti parkok, vidámparkok, bevásárlóközpontok, légitársaságok, hotel láncok és gépkocsi kölcsönzők) bemutathatják a világnak, amit az amerikai turisztikai ipar nyújtani tud, és kapcsolatba kerülhetnek a világ turisztikai szakembereivel ezzel is elősegítve a nemzetközi turisztikai beutazó közönség számának növelését.

A 2020-ra megvásárolt jegyek visszatérítéséről és a 2021-es IPW-ról a szervezők jövő hétre ígértek bővebb tájékoztatást. Azt javasolják, hogy a legfrissebb információkért az ipw.com weboldalt figyeljék az érdeklődők.

Forrás: SzeretünkUtazni.hu / ipw.com


Vár Temesvár – bemutatkozott Budapesten a Visit Timișoara

Vár Temesvár – bemutatkozott Budapesten a Visit Timișoara 

Mindössze három óra autópályán, és máris egy másik világ várja az utazót.
Horvátország könnyít a határátlépésen

Horvátország könnyít a határátlépésen 

Horvátország feloldja a ragadós száj- és körömfájás betegség miatt bevezetett intézkedések egy részét, de további rendelkezéseket vezet be a kockázatok megelőzése érdekében.
Zagorje – Horvátország zöld szíve

Zagorje – Horvátország zöld szíve 

Természeti szépségek, történelmi látnivalók és gasztronómiai élvezetek karnyújtásnyira.
Török öröm: ütős vendégszámokkal indította 2025-öt a mediterrán ország

Török öröm: ütős vendégszámokkal indította 2025-öt a mediterrán ország 

Eddig soha nem látott eredményekkel indították az idei turisztikai szezont.
Jelentősen szigorítják a határellenőrzést a németek

Jelentősen szigorítják a határellenőrzést a németek 

Ezúttal nem a száj- és körömfájásjárvány terjedésének megfékezése az ok – másról van szó.
Elege van a turistákból sok helybélinek a Kanári-szigeteken

Elege van a turistákból sok helybélinek a Kanári-szigeteken  

A helyi hatóságok adatai szerint az idén rekordszámú látogató árasztotta el a Kanári-szigeteket.
Szlovák határellenőrzés: továbbra is érvényben a szigorítás

Szlovák határellenőrzés: továbbra is érvényben a szigorítás 

Még egy hónapig azok a szabályok érvényesek, amelyek április 7-én kerültek bevezetésre.
Interaktív kalandtúrák indulnak Bécsben

Interaktív kalandtúrák indulnak Bécsben 

A fiatalokat megcélzó túra fő célja, hogy a résztvevők jobban megismerjék az osztrák fővárost.
Görögország: szigorúbb szabályok a lakóautósoknak

Görögország: szigorúbb szabályok a lakóautósoknak 

Görögország szigorította a lakóautókra vonatkozó szabályozásokat, ami felháborodást váltott ki a lakóautós közösség körében.
Régi-új szakemberrel bővült Dubaj magyarországi képviselete

Régi-új szakemberrel bővült Dubaj magyarországi képviselete 

Bővül a Dubai Department of Economy and Tourism (DET) magyarországi képviselete.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.